Ez a nap
Mark Zuckerberg levelet írt Önnek (is)
Az internet törvényi szabályozására és ellenőrzésére kérte a kormányokat Mark Zuckerberg, a Facebook közösségi oldal alapítója és vezetője a The Washington Post szombati számában megjelent nyílt levelében.
A 35 éves Zuckerberg szerint a kártékony tartalmak ellenőrzése és kiszűrése túlságosan is nagy felelősséggel járó feladat ahhoz, hogy ezt egyedül a Facebook végezze el.
Zuckerberg, aki jelenleg a Facebook 28,2 százalékának tulajdonosa,
nemcsak a kártékony tartalmakat kívánná törvényi úton ellenőrizni. Emellett további három területen tartja fontosnak, hogy a különböző kormányok törvényi szabályozást vezessenek be: a választások biztonságossága és tisztességessége, a magánélet sérthetetlensége és az adathordozhatóság terén.
„A törvényhozók gyakran mondogatják nekem, hogy túlságosan nagy a hatalmunk a szólásszabadság befolyásolásában, és ebben egyet is értek velük”
– fogalmazott a nyílt levélben.
A vállalat létrehozott egy önálló testületet,
amelynél a felhasználók előterjeszthetik panaszaikat és vitathatják a közösségi portál vezetőinek és működtetőinek egy-egy tartalom törlésére vonatkozó döntéseit.
A milliárdos vállalkozó megfogalmazott egy sor olyan szabályt is, amelyet szerinte valamennyi tech cégnek be kellene tartania, mert ha ezeket valamennyi internetes portálon tiszteletben tartják, akkor jóval könnyebbé válik az egyébként rendkívül gyorsan terjedő káros tartalmak kiszűrése.
Zuckerberg: hamis profilokat távolítottak el a Facebookról a magyar választások előtt
Zuckerberg szerint az új szabályokat valamennyi közösségi oldalnak el kell fogadnia,
a szabályok betartását pedig külső testületre, vagy szervezetre kell bízni. Javasolta, hogy valamennyi nagy tech vállalat háromhavonta hozzon nyilvánosságra úgynevezett átláthatósági jelentést, csatolva hozzá pénzügyi jelentést is. Az erőteljesebb törvények szerinte világszerte védelmet nyújtanának a választások tisztaságának biztosításához, már csak azért is, mert a portálok által betartott szabályok lehetővé tennék a politikai szereplők azonosítását is.
Soros blogja véletlenül lebuktatta a komcsi Zuckerberget? Migránsbarát RTL Klub?
„Közös globális keretek”
Zuckerberg olyan törvényeket sürgetett, amelyek nemcsak politikusokra és választásokra lennének érvényesek, hanem „megosztó témákra” is. A törvényeket szerinte nem csupán választási és kampány-időszakokban kell alkalmazni, hanem ezeken kívül is, a politikai kampányok idején pedig új és széles körben érvényes szabályok szerint kell ellenőrizni a közösségi média adatainak felhasználását.
A Facebook-vezető hangsúlyozta: „közös globális keretekre” van szükség, világszerte azonos – és nem egyes országokban lényegileg eltérő – törvényeket kell hozni. A nyílt levelet az internetes közösségi platform vezetője néhány nappal azt követően tette közzé, hogy a Facebook az új-zélandi Christchurchben történt mészárlás után bejelentette, betiltja a fehér nacionalizmus és a fehér szeparatizmus megnyilvánulásait, az ilyen tartalmakat dicsérő vagy támogató bejegyzéseket.
Szerző
Friss
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán