Blogbazár
Márki-Zay: számomra Dobrev Klára tűnik legesélyesebbnek az előválasztáson – 5 pont a 2022-es kormányváltásért
Márki-Zay Péter öt pontban foglalta össze közösségi oldalán, mik azok az elengedhetetlen dolgok, amiket meg kell lépni ahhoz, hogy 2022-ben esélyes legyen a kormányváltás.
„1. Számomra Dobrev Klára tűnik legesélyesebbnek az előválasztáson
Ezért is várom, hogy a DK is álljon be a rendszerváltáshoz szükséges 106 előválasztás mögé (az MSZP, Párbeszéd, Jobbik, LMP és az MMM már támogatja). Legyen előválasztás minden körzetben és a miniszterelnöki posztért is – én mindenütt a győztest támogatom majd!
2. Nem kritizálom Dobrev Klárát, a helyzetet elemzem
A Magyar Narancs interjúban a szombati csorvási fórumon elmondottakból (NÉZZÉK MEG a teljes beszédet az oldalamon!) egy fél mondatot emelt ki a szerkesztő, amiből úgy tűnt, mintha én ELLENFÉLKÉNT KEZELNÉK MÁS ELLENZÉKIEKET – miközben a DK az egyik legfontosabb SZÖVETSÉGESE minden ellenzékinek, ugyanis nélkülük nem lehet leváltani Orbánt.
3. Közvéleménykutatási adatok szerint Dobrev Klára nem tudja megnyerni a bizonytalanokat, ami Orbán leváltásához szükséges
Ezzel szemben a csatolt, ismeretlen eredetű képernyőn (egy kommentből mentettem le), egy nem reprezentatív szavazás látható, ami viszont jól mutatja, hogy egyes, nagyon aktív ellenzéki körökben milyen kiemelkedő Dobrev Klára támogatottsága (férjéhez képest is). Minthogy egy előválasztáson jellemzően csak a legaktívabb ellenzékiek vesznek részt, ezért Klára asszony nagyon jó eséllyel győzni fog.
Csorváson azon aggodalmamnak adtam hangot, hogy Dobrev Klára közös jelöltként a bizonytalanok és jobboldali ellenzékiek nélkül nem fogja legyőzni Orbánt, de továbbra is vallom, hogy legyen előválasztás és MINDENKI ÁLLJON BE annak győztese mögé.
4. Nem magamat támogatom, hanem az előválasztáson győztes közös jelöltünket
Rengeteg DK-s, MSZP-s, jobbikos, momentumos és független jelöltet támogattam már 2018 februárja óta. Nekem csak a gyermekeim és az ország jövője a fontos. AKINEK EGYÉNI MINISZTERELNÖKI AMBÍCIÓI VANNAK, az vagy a Fideszben politizál, vagy ELLENZÉKIKÉNT NEM VÁLLAL KONFLIKTUSOKAT A PÁRTOKKAL (hiszen minden jelölt a pártok közös jelöltje lesz). Pontosan úgy, ahogy a 2018 áprilisi, az összefogás hiányában kétharmados vereséget eredményező választás előtt, én továbbra is minden ellenzékit támogatok, de bármely párttal szembe fogok menni, ha egyéni céljai veszélyeztetik a közös győzelmet 2022-ben!
5. A pártok csak a közvélemény zsarolására engedik el önös érdekeiket, enélkül pedig nincs győzelem
2018-tól dolgozom az ellenzéki összefogás kikényszerítésén, higgyék el nekem: CSAK AZ ÖNÖK NYOMÁSÁRA sikerült egy táborba terelnünk a DK-t és a Jobbikot.
Ez a nyomás kell most ahhoz, hogy a Jobbik és a Momentum is beálljon a KÖZÖS LISTA mögé, a DK és a Momentum is beálljon a 106 ELŐVÁLASZTÁS mögé, vagy hogy a pártok akár egy esélyesebb civil jelölt mögé is beálljanak az egyes körzetekben.
KÖZÖS PROGRAMOT is csak közösen írhatnak a pártok, és ezt MÁRIS EL KELL KEZDENIÜK – Orbán leváltása nem üres cél, korrupcióellenes, demokratikus, modern és dinamikusan fejlődő európai jogállamban szeretnénk élni! Ha a Csorváson elmondottak szerint mind a kilenc feltétel teljesül,
2022-BEN EGYÜTT GYŐZNI FOGUNK!”
https://www.facebook.com/markizaypeter/posts/649485699092085
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
parepcsi
2020.09.30 12:28 at 12:28
Igen, ez az egyetlen esély! Aki nem áll be mögé, nem ellenzéki.