Connect with us

Kiemelt hírek

Márki-Zay Péter: tiszta lelkiismerettel már nem szavazhat Orbánra az sem, aki még 2010-ben támogatta

marki-zay
Megosztás

„Ugyanis épp az ellenkezőjét csinálja, mint amit akkor mondott. Akkor hazaárulónak tartotta, aki Putyinnal üzletel, támogatta az Uniót, az euró bevezetését és a korrupt politikusok elszámoltatását ígérte. Én ma is ezekért dolgozom” – írta ki közösségi oldalára Hódmezővásárhely polgármestere.

„A csatolt szórólapon az új pártállam elleni kiállásra kértem a gyulai Fidesz-szavazókat

és Görgényi polgármester urat, akinek nagyapját az én dédapámmal együtt hurcolták meg a Rákosi-rendszerben Gyulán, mert nem ítéltek el ártatlan embereket pártutasításra, koncepciós perekben.

Azt nem tudom, hogy Görgényi úr a Putyin-ellenes vagy a Putyin-szolga Orbán Viktort tekintette példaképének, amikor áprilisban még a fideszes miniszter szerint is alaptalanul feljelentette a Kossuth kör helyi vezetőjét, Csóka-Szűcs Jánost, akit egy májusi hajnalban otthonában letartóztattak és rabosítottak. Egy nyugati keresztény demokráciában ilyenkor illik lemondani, de nekem itt és most sokat jelentene egy bocsánatkérés is…”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Márki-Zay Péter: azt látom, hogy a pártok továbbra is próbálnak kisiklani az előválasztás alól - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük