Máté Dezső: Ha angolul beszélek, akkor külföldi vagyok és nem magyar cigány

Tavaly a Figyelő többször is listázta, mondhatni pellengérre állította a hatalomnak nem tetsző kutatásokat folytató tudósokat, köztük Máté Dezsőt, aki az angol nyelven írt, A roma LMBTQ első szikrái című cikke miatt került célkeresztbe.

A kutatóról azóta több lejárató cikk is megjelent, legutóbb tavaly decemberben.

Máté hányatott gyerekkor után jutott el egyetemre, és most diplomásként értetlenül áll a sötét időket idéző listázások előtt. Erről is beszélt abban az interjúban, amelyet a 168 óra című hetilapnak adott.

Elmondta, a Figyelő egyik listáján fényképpel szerepelt az ország neves kutatói mellett. Ezek után nyilván felismerték az utcán, és sokan meg is bámulták, ő meg nem tudta eldönteni, hogy miért. Büszkék rá, vagy meg akarják dobálni tojással? Sokáig ki sem mozdult otthonról emiatt. Nem szomjazta sosem ezt a fajta ismertséget:

„Máig nem értem, hogyan engedhetik meg maguknak emberek, hogy szégyenpadra ültessenek tudósokat név nélkül jegyzett, úgynevezett cikkekben. Ez a harmincas-negyvenes évek stílusa. Ahogy a Soros-kampány is az. Miközben a kormánytagok jelentős része Soros-ösztöndíjjal tanult, Orbán Viktor a rendszerváltáskor még büszkén nyilatkozta a HVG-nek, hogy a Soros alapítványtól havi tízezer forintot kap tanulmányainak támogatására, ami sok pénz volt akkor. Azt tapasztalom, hogy az emberek nem akarják látni azt a káoszt, amiben élünk”

A kormánysajtó – akaratán kívül – jót tett

Kitért arra, sokkal többen olvasták a tanulmányait a kormánysajtó cikkei után. Azért azt megjegyezte, hogy az ominózus angol nyelvű cikket, A roma LMBTQ első szikráit akkor írta, amikor a Sussexi Egyetemen volt doktori ösztöndíjas:

„Azóta írtam egy újabbat magyarul is – így legalább a Figyelő névtelen listázói is biztosan megértik majd a tárgyalt társadalmi kérdést. Komolyra fordítva: az első cikk iránt megnőtt az érdeklődés, még ha ilyen súlyos áron is, de a téma bekerült a köztudatba. Azt vallom, hogy a társadalomtudomány – és persze ezáltal a társadalom – akkor fejlődik, ha újabb témákat tudunk beemelni és tárgyalni közösen.”

Az ő generációja a roma értelmiségiek harmadik generációja.

És ők az elsők, akik fel merik tenni azokat a roma identitással kapcsolatos kérdéseket, amelyeket az elődök legfeljebb csak érintettek. Ez azért lehetséges, mert kitapostak nekik egy utat, amiért nagyon hálás:

„Azt is gondolom, hogy a roma embereknek hiányzik a nyilvánosság előtti pozitív önnarratíva és annak megjelenítése. Ránk ruházott, „kölcsönkapott” identitásunk van, amelyet nem roma kutatók kreáltak. Ez szerepel a könyvekben, filmekben, tévében, és ezt tanítják az egyetemeken is. Én viszont szeretnék túllépni az orientalista, patriarchális szemléleten, és mélyebbre ásni annál, mint hogy a roma nép egyenlő a tűz körül mezítláb, piros szoknyában táncoló nőkkel és a macsó férfiakkal. Ez így nagyon sok réteget elfed és torzít is egyben. „

Gyerekkorában sokat kérdezte édesanyját, amíg élt, és a rokonait arról, hogy ők miért cigányok. Mindig ugyanazt a választ kapta: azért, mert azt mondják rájuk, hogy ők a cigányok:

„Igen, még én is ezt érzem, hiába vagyok diplomás, doktorandusz, lehet akár glória is a fejem felett, akkor is csak egy cigány ember maradok a többség szemében és értelmezésében. Ami nem kellene, hogy baj legyen, ha nem érezném nap mint nap ennek a súlyát. Ha beülök egy étterembe vagy kávézóba, rendszerint elgondolkodom, hogy magyarul vagy angolul szólaljak meg, mikor kapok jobb kiszolgálást. Ugyanis ha angolul beszélek, akkor külföldi vagyok, és nem magyar cigány.”

Aktivista kutató

Megfogalmazta, kétségtelen, van magyar identitása is. De nem is ez a legfontosabb visszahúzó erő: magát aktivista kutatónak tartja:

„Nem lehet, hogy a roma gyerekek felzárkóztatása, a roma LMBTQ emberek vagy a roma nők társadalmi helyzetének előmozdítása csak papíron legyen a szívügyem. A leíró narratíva nem elég. Azt gondolom, ha már eljutottam egyetemre, diplomát szereztem, akkor tennem kell valamit azokért, akiknek nincsenek eszközeik. És ha mi, harmadik generációs roma értelmiségiek nem teszünk valamit, akkor semmi nem fog változni. Nemrégiben készítettem egy tanulmányt arról, hogy miért nem jelentek meg az első generációs értelmiségi romáknál azok a narratívák, amelyekről korábban beszéltem.” /…/ „Szeretném, hogy azok az emberek, akik hozzám hasonlóan végigmentek a társadalmi elnyomás különböző formáin, ugyanígy ki merjenek állni, és büszkén beszéljenek a saját identitásukról.”