Kerítésen innen
Mazsihisz-tiltakozás: ‘…a magyar kultúra nem ezt érdemli…’
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) tiltakozik a Takaró Mihály író, irodalomtörténész és Döbrentei Kornél író, költő, publicista számára kiosztott Széchenyi-díjak ellen. „Az Orbán-kormány által az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró tolerancia elvével ez teljes mértékben ellentétes” – közölték közleményükben vasárnap.
„Nem találunk magyarázatot arra, hogy ezt a két antiszemita embert miért kellett 2025-ben is kitüntetni. Azt ugyanis nem fogadjuk el, hogy a munkásságuk alapján megérdemlik. Nem, nem érdemlik meg. Miképpen a magyar kultúra sem ezt érdemli.”
Indoklás Takaró Mihály díjazásakor
„Maradandó szellemi értéket létrehozó és a magyar tradíciók továbbélését is szolgáló, ugyanakkor a tudás átadása iránt különösen elkötelezett tudományos, közéleti, művészeti és oktatói tevékenysége elismeréseként”
indoklással adták át a Széchenyi-díjat Takaró Mihálynak. Néhány állítás a díjazottól:
- “Kertész Imre nem magyar író”,
- “a Nyugat egy zsidó lapocska”
- “Spiró György nem is ember”,
- “Esterházy kultúraromboló, tehát nem kell tanítani”
<<< Olvassa cikkeinket a Facebookon és a Google hírei között is! >>>
Kossuth-díjat kapott Döbrentei Kornél
„A hit és a hazaszeretet örök érvényű témáit és az emberiség sorskérdéseit sajátosan gazdag nyelvi eszközökkel ábrázoló lírai alkotásai, valamint az ifjúsági irodalmat gazdagító prózaírói tevékenysége elismeréseként”
– indoklással adták át a Kossuth-díjat Döbrentei Kornélnak.
…és tovább is van….
A Mazsihisz az MTI Közéleti Szerkesztőségéhez is eljuttatta a közleményt, ám
az állami hírügynökség megtagadta annak kiadását a Nemzeti Közleménytár Szabályzatára hivatkozva.
Válaszuk szerint az MTI azért nem hozta le, mert szerintük:
A közlemény nem lehet jogsértő, nem lehet alkalmas arra, hogy sértse mások személyhez fűződő jogát, vagy személyhez fűződő jogait, így különösen nem lehet alkalmas más emberi méltóságának, becsületének, jóhírnevének, magánéletének, magántitkának és személyes adatai védelméhez továbbá szellemi tulajdonjogához vagy üzleti titokhoz fűződő jogának megsértésére.
Ugyanerre a szabályzatra hivatkozva azt is közölte, az MTI, hogy
jogosultak egyes közlemények közzétételét megtagadni, a közlemény közzétételének megtagadásáért pedig semmilyen felelősséggel nem tartoznak.
Szerző
Friss
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől
- Múzeumok éjszakája, újabb több ezer program országszerte – Gubás Gabi a nagykövet
- Karácsony Gergely: ‘eljárást indítok a fővárosi Fidesz-frakció egyes tagjai ellen…’
- Felettébb érdekes! Orbán ‘..ráütsz, már ugrott is a lóvéd’-posztja után Várkonyi Andreával is hasonló esett meg
- Van, aki semmit nem szégyell? Bóka János nettó hablatya
- Orbán Balázs állítólag kedden a XIII. kerületben fejtágított, ezúttal ömlengő videó nem került elő róla
- Micsoda véletlen: Reviczky Gábor a 800.000. gondos-órás
- Deja vu – az időgép bekapcsolva: utcán hagyni ‘kegyesen’ megengedett az ajándékot, de bevinni a gyermekotthonba, na azt már nem