Connect with us

Kerítésen innen

Mecénásra akadt a Telex, 200.000 euró a felajánlás!

telex
Megosztás

Az Indexnél felmondott újságírócsapat Telex néven szándékozik új lapot összehozni. Ehhez próbált előfizetőket gyűjteni ám most egy cseh kiadóvállalat, az Economia szándéknyilatkozatot tett, hogy 200 ezer euró – cirka 70 millió forint- adománnyal támogatja elindításukat – írta Facebook-oldalán a hamarosan elinduló portál.

Úgy kezdődött….

A közlemény szerint az egész azzal kezdődött, hogy Munk Veronika a felmondásunk után – ahogy sok más nemzetközi lapnak – interjút adott Bakala egyik kiadványának, a Respekt nevű újságnak is.

A közlemény…

„Az egyik legnagyobb cseh kiadóvállalat, az Economia a mai napon (09.21.) szándéknyilatkozatot tett, hogy 200 ezer euró adománnyal támogatja a Telex elindítását.
Bővebben a támogatásról….

Hogyan kerültünk kapcsolatba Zdeněk Bakalával és a cseh Economia kiadóval?

Munk Veronika a felmondásunk után – ahogy sok más nemzetközi lapnak – interjút adott Bakala egyik kiadványának, a Respekt nevű újságnak is. Ezután megkereste az anyagot készítő újságíró, hogy olvasta a tulaj a cikket, és érdekelné a Telex, meg úgy általában a történetünk.

Felvettük egymással a kapcsolatot, és a napokban felgyorsultak az események, kiderült, hogy Csehország egyik leggazdagabb vállalkozója, Zdeněk Bakala, illetve az Economia kiadó szeretné nagy összegű adománnyal segíteni az újságunk elindulását.

Legjobb szakmai tudásunk szerint meggyőződtünk

róla, hogy

a szándék valós, az adományozó személye nem kockázatos.

Az adomány egyelőre nincs nálunk, itt pusztán a szándék kinyilvánításáról van szó, az egésznek az előfeltétele, hogy a mi pénzügyi és jogi szakértőink az ő szakértőikkel együtt kidolgozzák, miként lehet ezt transzparensen és jogszerűen levezényelni.”

https://www.facebook.com/telexhu/posts/147273637069533

A kommentekből….

„Gyuri bácsi, hiába a névváltoztatás, tudjuk, ki van mögötte. ”

„…és két hét múlva OV bevonul Prágába az új Leopard tankokkal.”

„Nagyszerű hír,viszont szomorú is.. Nincs már olyan magyar tehetős ember aki saját vagyonából támogatná a Telexet? Mindegyik NER függő vagy félő lett?”

„Miért van olyan érzésem, hogy sürgősséggel törvényt fog változtatni a magyar parlament a külföldről érkező adományok kapcsán?”

„Lenne néhány kérdésem a „felsőbb” vezetéshez:

1., Hány éves korig fogják behívni az embereket a magyar-cseh háborúba? Kötelező lesz e nőknek is részt venni benne?
2., A maradék Becherovkát megihatom még itthon, vagy ki kell önteni már most?
3., A házra is tesznek e Bakala ellenes plakátokat vagy csak lecserélik a Soros elleneseket?
4., Holnap vagy holnapután jelentik be, hogy a Covid Csehországból indult?
5., Lehet e még Kozelt kapni a boltban?
6., Akkor most jobban kell e utálni a cseheket, mint a szlovákokat?
7., A visegrádi hármak közé negyediknek a csehek helyére Putyin vagy Erdogan ül majd be?
Remélem akad itt egy fideszes, aki tud segíteni, mert most összezavarodtam… „
Mi csak annyit teszünk, hozzá: szorítunk a sikeres induláshoz!

csillagjegyek

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük