Connect with us

Kerítésen innen

Medgyessy Péter: nagy hiba lenne az ellenzék részéről, ha Karácsony Gergely főpolgámestert építenék fel miniszterelnöknek

Medgyessy: a Fudan Egyetem Budapestre érkezésének esete tipikus állatorvosi ló; azt mutatja meg, hogyan válik vállalhatatlanná egy jó ügy
Megosztás

„Olyan méltatlan ez a magyar politikai élet, hogy ehhez én sok jót nem tudok hozzátenni” – mondta Medgyessy Péter volt szocialista miniszterelnök, aki az ATV Egyenes Beszéd című műsorának adott interjút.

Karácsonyt ne!

Medgyessy szerint az októberi önkormányzati választáson fordulat történt, és

„egy egészséges folyamat kezdeteként”

érte el eredményeit az ellenzék. Szerinte ugyanakkor nagy

nagy hiba lenne az ellenzék részéről, ha Karácsony Gergely főpolgámestert építenék fel miniszterelnöknek.

Szerinte éppen az a feladat, hogy az ellenzék megtartsa a fővárost,

„fel kell építeni olyan embereket, akik képesek az országot igazán vezetni. Nem tolonganak.”

Karácsonyról Medgyessy Péter azt mondta,

„a várakozásomhoz képest jobb a teljesítménye, határozottabb a fellépése”.

Szél Bernadettről…

„a személyéről jó véleményem van, de az utóbbi időkben keveset mutatott”.

A volt miniszterelnök szerint az embereknek igénye van arra, hogy legyen egy új megközelítés a politikában, a női politikusok megjelenése pedig jól jelzi ezt.

…Az ellenzéki összefogásról….

Nincs más választása az ellenzéki oldalnak, a Jobbikot is beleértve, együtt kell működni.

De az országgyűlési választásra kevés lesz, ha csak valami ellen fognak össze.

Meg kell keresni „a közös pontokat”, amely mögé be lehet állni. A volt kormányfő szerint az is a feladat, hogy az ellenzék nyisson azok felé, akik csalódtak a Fideszben, ne egymás között osszák fel az ellenzék táborát.

… A magyar demokráciáról…

Nem túl sarkos megfogalmazása szerint:

„ez egy autoriter rendszer, mert nem lehet azt mondani, hogy Magyarországon nincs demokrácia, de azt sem lehet mondani, hogy demokrácia van”.

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Hagxmasi zoltan

    2019.12.28 13:06 at 13:06

    Egyetlen dolog zavat. Miert van szabadlbon ez a besugo. Miert utalgat a felesege reszere tobb szazezer Eurot ? Mibol ?

  2. Pingback: Karácsony: ha nem lesz előválasztás, biztosan nem leszek miniszterelnök-jelölt - és, ha lesz? - Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük