Connect with us

Ez a nap

Megemelik a képviselők és az államtitkárok fizetését

országgyűlés
Megosztás

Szegény fideszes politikusok, eddig biztosan kevés pénzt kaptak… A Blikk úgy tudja, hogy már a ciklus elején hozzányúlnának a 2008 óta változatlan képviselői fizetésekhez.

A lap szerint az országgyűlési képviselők alapbére a mostani 748 ezer forintról (nettó 500 ezer) bruttó 1 millió forint (nettó 665 ezer) körüli összegre nő.

Mivel a képviselői illetmény a helyettes államtitkári fizetéshez van kötve, várhatóan az állami vezetők sem maradnak ki a jóból, és párhuzamosan nekik is emelkedhet a bérük, vagyis a helyettes államtitkárok is 1 millió forintot kaphatnak, annyit, mint jelenleg az államtitkárok. Így persze az államtitkárok fizetését is emelni kell.

Emellett emelnék az albérleti támogatásokat is azzal indokkal, hogy durván megnőttek a fővárosi ingatlanárak az utóbbi években.

 Csak a ciklus elején van esély a politikusi fizetések emelésére – magyarázta a lap forrása, aki szerint a gazdasági helyzet és az átlagos bérszínvonal folyamatos emelkedése miatt magyarázható lesz az intézkedés a közvélemény számára.

Fidesz: nincs napirenden a képviselők béremelése

A képviselői bérek emelésére vonatkozó javaslat a sajtóban megjelentekkel szemben nincs napirenden – közölte a Fidesz-frakció az MTI-vel.

A Fidesz-frakció közleményében felidézte, az országgyűlési képviselők illetményének összegét az Országgyűlésről szóló törvény szabályozza. A jogszabály arról rendelkezik, hogy a képviselők fizetése a közigazgatási alapilletményhez kötött, megegyezik a helyettes államtitkárokéval.

Kifejtették: a szabályok szerint fizetésemelés csak akkor lehetséges, ha mindenkinek nő a közigazgatásban az alapilletménye.

Képviselői béremelésre vonatkozó javaslat az Országgyűlés napirendjén nincs – hangsúlyozta a Fidesz.

(Forrás: Blikk, MTI)

Kapcsolódó:

Ma sem dolgoztak semmit a fizetésükért a képviselő urak és hölgyek

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. casino en ligne

    2025.06.06 17:11 at 17:11

    Nicely put. With thanks.
    casino en ligne
    Cheers. Plenty of tips!
    casino en ligne
    You said it perfectly.!
    casino en ligne France
    Nicely put. Thanks!
    casino en ligne
    Thank you! Lots of tips!
    meilleur casino en ligne
    This is nicely expressed! !
    meilleur casino en ligne
    Whoa a lot of terrific material.
    meilleur casino en ligne
    Nicely spoken of course. !
    casino en ligne
    Thank you, I enjoy this.
    casino en ligne
    Seriously plenty of fantastic info!
    casino en ligne fiable

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük