Connect with us

Kultúra

Meghalt Földi Teri – Legyen könnyű neki a föld!

halal
Megosztás

Mély fájdalommal tudatjuk, hogy 86 éves korában elhunyt Földi Teri Jászai Mari-díjas színművész, a Vígszínház társulatának egykori tagja. Mindig nagy szeretettel fogunk emlékezni rá – közölte a színház kedden a honlapján.

Földi Teri Martonvásáron született, 1934. január 24-én. 1955-ben, a Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött, majd 1958 és 1964 között a Szegedi Nemzeti Színház színművésze volt.

Alakított olyan nagy Shakespeare-hősnőket,

mint például Ophelia, Viola, Mária vagy Hermia, játszotta Jean Anouilh: Romeo és Jeanette című darabjának címszerepét, Arthur Miller: A bűnbeesés után Anyáját, Molnár Ferenc: Olympiájának főszerepét, Molnár Ferenc: Liliomjának Hollundernéjét, Bertolt Brecht: Koldusoperájának Polly-ját, Bródy Sándor: A tanítónő című darabjának címszerepét, Sütő András: Álomkommandójának Súgónőjét, Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely című darabjának Natasáját.

1964 és 1989 között a Vígszínház társulatának tagja volt

Egyik első vígszínházi szerepe Dolly, a Horvai István által rendezett Anna Kareninában, mellyel azonnal belopta magát a közönség szívébe. 25 éves társulati tagsága alatt olyan emblematikus előadásokban játszott, mint A vörös postakocsi Kapás Dezső, az Orfeusz alászáll Ruszt József rendezésében, a Székely Gábor rendezte Macskajáték, a Szikora János által színpadra állított Veszedelmes viszonyok, a Macska a forró tetőn Horvai István, Az öreg hölgy látogatása, vagy a Vérnász. Utoljára az Iglódi István által rendezett, nagy sikerű Csókos asszony című operettben láthatták a Vígszínház nézői. Kern András partnereként feledhetetlen alakítást nyújtott Hunyadinéként, énekhangjával és tánctudásával is elbűvölve a közönséget.

Eközben több ikonikus filmben és tévéjátékban is szerepelt,

mint például az Ifjú szívvel, az Esős vasárnap, a Tüskevár, a Szerencsés Dániel, a Napló gyermekeimnek, a Szomszédok, az Égető Eszter, a De kik azok a Lumnitzer nővérek? és a Konyec – Az utolsó csekk a pohárban.

Számos nagy sikerű filmben szinkronizálta

például Glenn Close-t vagy Jane Fondát. Az ő hangján szólal meg magyarul a Szívek Szállodájában Emily Gilmore. Dargay Attila klasszikus rajzfilmjében, a Vukban a kis róka édesanyjának, Ínynek kölcsönözte a hangját.

Földi Terit 1963-ban Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 1990-ben megkapta a Gobbi Hilda által alapított Aase-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét vehette át. 2000-2004 között az Aase-díj kuratóriumának tagja.

Tianon

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Cupák

    2020.06.02 22:45 at 22:45

    Isten nyugosztalja! Nagy színész volt.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük