Ez a nap
Megvan kik lesznek egyetemisták Szegeden az idei tanévben
Várhatóan nyolcezernél is több új hallgató kezdheti el a tanévet Szegeden a Tudományegyetemen (SZTE), a központi felvételi eljárásban a tavalyival csaknem megegyező számú, 5906 diákot vett fel az intézmény – közölte Rovó László rektor csütörtök este a Tisza-parti városban.
Az SZTE stabilan a harmadik legnagyobb hallgatói létszámú felsőoktatási intézmény az országban
A most következő pótfelvételi, a szakirányú képzések és a külföldi hallgatók jelenleg is folyó felvételi eljárásának lezárását követően várhatóan több mint 8 ezer új hallgató kezdi meg tanulmányait szeptemberben az SZTE-n – mondta sajtótájékoztatón.
Úgy fogalmazott, a Szegedi Tudományegyetem a nemzetközi rangsorok által is bizonyítottan meghatározó szereplője az ország felsőoktatásának. Az elmúlt száz évben Szegeden egységes egyetemi struktúra jött létre, ami alkalmas a továbblépésre és az erősebb nemzetközi szerepvállalásra is – tette hozzá.
Továbbra is komoly az érdeklődés az általános orvosi és fogorvosi képzések iránt
Fendler Judit kancellár közölte, az SZTE stabilan a harmadik legnagyobb hallgatói létszámú felsőoktatási intézmény az országban.
A kancellár kitért arra, hogy az SZTE szerepe jelentősen átalakult az utóbbi öt-tíz évben. Fontos feladatai lesznek a gazdaságfejlesztésben, a gazdaságélénkítésben, a befektetésösztönzésben vagy az ipari park kialakításában.
Gellén Klára oktatási rektorhelyettes elmondta: az új hallgatók közül 3677-en alap-, 856-an mester-, 969-an osztatlan, 404-en felsőoktatási szakképzésen kezdik meg tanulmányaikat. Állami ösztöndíjas képzésen 4930, önköltséges finanszírozási formában 976 új hallgató tanul majd a szegedi egyetemen.
Továbbra is komoly az érdeklődés az általános orvosi és fogorvosi képzések iránt, az SZTE Általános Orvostudományi Karán 275, a fogorvostudományi karon 77 új hallgató kezdi meg az első évét. Kiemelkedő – 352 – az SZTE Egészségtudományi és Szociális Képzési Karára fölvett hallgatók száma, közülük 187-en gyógytornász szakon tanulnak majd – tudatta a rektorhelyettes.
A munkaerőpiaci igényekhez igazodva
Magas – 293 – a műszaki és jelentős – 764 – az informatikai képzési területre felvettek száma is. Az agrárképzésre 260-an, a pedagógiai képzésre 554-en kerültek be, a legtöbben bölcsészettudományi képzésre kerültek be, 909-en – közölte a rektorhelyettes.
Szintén munkaerő-piaci trend, hogy nő az érdeklődés a mesterszakos képzési forma iránt, a hallgatók számára vonzó a további tanulással elérhető bérnövekedés. Az SZTE-n a mesterszakok esetében 10 százalékkal nőtt a felvettek száma, 856 hallgató kezdi meg mesterszakon a tanulmányait – mondta Gellén Klára.
Szakál Péter oktatási igazgató közölte, az SZTE államilag finanszírozott és önköltséges helyekre is pótfelvételit hirdet meg azoknak, akik korábban nem jelentkeztek vagy nem vették fel őket egyetlen intézménybe sem.
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat