Connect with us

Kerítésen innen

Mesterházy Fidesz-kapcsolatairól és még sok érdekességről….

mesterhazy
Megosztás

Milyen kapcsolatai vannak a Fidesszel, vagy a holdudvarával? – tette fel Bolgár György Mesterházy Attilának a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában a provokatív kérdést utalva arra, hogy a köztudottan Fidesz-közeli Walton-tulaj, Bessenyei István anno tőle kapott parlamenti belépőt.

„Semmilyen!”

„Látom, Önöket ez nagyon foglalkoztatja, nem nagyon tudunk úgy beszélni, hogy ezt a kérdést ne tegye föl.”

-felelte Mesterházy némi feszültséggel a hangjában. Elmondta, hogy személyes baráti kapcsolatban volt Bessenyeivel, de ez feltehetően a politika hatására megszakadt.

„Máshol kereste a boldogulást (…) én pedig vissza is vontam a belépőjét.(…) Leírtam veszteségként.”

A pikírt fordulat….

Mesterházy elemében volt, beszólt Bolgárnak, hogy a kérdés azért van napirenden, mert Ő ott tartja.

„Gondolom ezt a kérdést más politikusoknak is felteszi, mondjuk Molnár Zsoltnak, vagy éppen Puch Lászlónak, Tóth Bertalannak….”

Hogy ezzel mire célozhatott(?), azt a műsorvezető nem firtatta, így csal a folyosói pletykákból közismertekre lehet gondolni.

Miért gondolja úgy, hogy az MSZP Mesterházyért kiállt?

„Volt már MSZP elnök és biztos, hogy nem a legjobb szájízzel távozott”

-ironizált Bolgár.

Miért gondolja, hogy nem jó szájízzel távoztam? (…) Van, amikor sikerül, van, amikor nem. Azt látom, hogy a kudarcból néha többet lehet tanulni, mint a sikerből….

– válaszolt az ex pártelnök. Hozzátette még, hogy

„… nem harcba szállok, én nem harcolok ezekkel az emberekkel, ők a versenytársaim egy demokratikus versenyben, az elvtársaim – ha nem lenne Magyarországon ennek negatív felhangja.”

Közösen küzdenek, csak két évente mégsem annyira…..

„Két évente megmérettetjük magunkat, a gondolatainkat, a politikánkat….”

Arra a kérdésre, hogy mit tart rossznak, Mesterházy egyértelműen a MSZP támogatását jelölte meg. Ezügyben a jelenlegi vezetést tartja hibásnak:

„.. ha rám igaz, hogy rossz szájízzel távoztam, akkor valószínűleg ez másikra is igaz. (…) Vannak olyan pártok, amelyek növekednek, ilyen a DK, vagy a Momentum. Ennek köze van ahhoz, hogy Gyurcsány vezeti a DK-t, egy markáns, karakteres vezető. vannak olyan politikai üzeneteik, amelyekre rezonálnak a szavazók….”

Hírhullám>>>>>>>>>

Mi lesz veled, MSZP?

Ugyanez igaz az MSZP-re is, nálunk negatív korrelációt mutat, hiszen 2018 óta a párt támogatottsága csökkent, ilyen rossz támogatottsága nem volt még, mélyponton van.

-véli Mesterházy.

Mit tud ajánlani a támogatóknak?

Emlékeztetett, hogy amikor 2010-ben átvette a pártot, 16 %-on állt, másfél év után 32-33 %-on.

„Ezt vállalom, ezt tudom ajánlani!”

Karakteressé, láthatóvá, színessé kívánja tenni pártját, ami urán jönnek majd a szavazók, ráadásul a bizonytalanok is – ígéri.

Jó ötlet, rosszkor?

Elég faramuci a helyzet, hiszen Mesterházy akkor akarja „markánsítani” reménybeli pártját, amikor az ellenzék, ha nyögvenyelősen is, de célul tűzte ki a teljes összefogást.

„Teljesen téves gondolatokat fogalmaz meg….”

-replikázott a riportalany, majd kifejtette, hogy

„én nem megújítani akarom az MSZP-t, a támogatását akarom növelni…”

Hisz az egy közös listában, de….

„Minden politikai párt különböző politikai kőrből tud meríteni szavazókat (…) a részek összeadódnak, mindenki abban érdekelt, hogy az egész tortát tudja növelni. Az a mondás él, hogy aki nem működik együtt, azt büntetik a szavazók, evidencia, hogy az együttműködés az egyetlen út a győzelemhez….”

Miért Ő és nem például Tóth Bertalan?

„Én láthatóbb, karakteresebb és progresszív politikára épülő szocialista pártot képzelek el, professzionálisabb kommunikációval, erősebb vidéki szervezettséggel. A választási kampány legalább 50 %-ban logisztika, mobilizáció és képesség….”

Az összefogás szerinte a szükséges minimum, de nem program. Kell egy vízió, Magyarország-kép, amit a választók asztalára lehet tenni.

lapzsemle

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Beke Zsuzsa

    2020.08.26 15:51 at 15:51

    Mesterházy a lehető legrosszabb választás a gyengélkedő Mszpnek.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük