Bulvár
Mi a baj a 2Rule-al? Már a magyar válogatottnak sem kell?
Szegény Mészáros Lőrinc, valamit nagyon elbarmolhatott. A magyar válogatott nem a kerítésen belül világhírű 2Ruleban pompázik majd? Micsoda skandalum ez?
Megtartotta első sajtótájékoztatóját a magyar válogatott a Puskás Arénában,
és a 11 óra 11 perctől kezdődő eseményen bemutatták a nemzeti csapat új mezeit is, melyet 2020-tól használ majd a válogatott – tudatta a csakfoci.hu.
Az adidas és az MLSZ közös sajtótájékoztatón mutatta be a magyar válogatott új hazai mezét, de az eseményen az új szerelés mellett a régebbi, ikonikus szerelések közül is többet kiállítottak a Puskás Aréna sajtótermében. Többek között Détári Lajos, Csongrádi Ferenc vagy Váradi Béla meze is szerepel a gyűjteményben.
A magyar válogatott meze most először került egy kategóriába
többek közt a belga, spanyol és a német csapatéval, ami azt jelenti, hogy
nem egy sablon alapján készült, hanem minden eleme egyedileg tervezett és más Adidas mezekre nem adaptálható. Színeiben a nemzeti lobogó köszön vissza, míg mintázatát, annak áramló hatásait a Duna ihlette.
A Budapest-utalás annak köszönhető, hogy a város szervezőként vesz részt a 2020-as Európa-bajnokságon. A nyak hátoldalán egy
„Magyarország”
felirat olvasható. A fenntarthatóság jegyében a mez anyaga 100%-ban újrahasznosított poliészter, míg gyártási technológiája a kor elvárásaihoz igazodva biztosítja a hő- és légáteresztést (Aeroready névre hallgat).
fotó: MTI
Az új mez november 15-én, az új Puskás Aréna nyitómeccsén,
a Magyarország – Uruguay mérkőzésen lesz először látható. Ugyanekkor és ugyanitt lesz először megvásárolható is, a meccs ideje alatt. A márkaüzletekben és partnereknél november 18-tól érhető el.
Szerző
Friss
- Tarjányi Péter: egy átlagos szombat….
- Magyar Péter szombat reggeli (nagyon is valószínű) összeesküvés elmélete + egy kis Hadházy
- Erre gondolt, miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez
- Orbán szerint van, amiben még Gáspár Győző is okosabb nála – Csak nem érik egy újabb miniszterelnök-tanácsadói fizetni valónk?
- Havas Henrik leleplezte a Nemzeti Sport hazugságát
- Ne feledje, vasárnap óraátállítás – Jön a nyári időszámítás
- A hűség 3 csillagjegye
- Vám – háború – Van rendszer a trump-i őrületben?
- ‘Vegyétek már végre észre, hogy ez nem arról szól, ki tud messzebb pisilni!’ – Hozzászólói vélemények Nagy Ervin Karácsonynak szánt beszólásáról