Banánköztársaság
Mi csak megyünk előre mint disznó a jégen
Most megint megígérte a vakcinát, tavaszra pedig azt, hogy ünnepet tart a vírus puszta kézzel történő legyőzése után. Melyik valóságban éljünk? – kérdi Rab László a 44-es hét szŰrreáljának írása közben.
Zűrzavar Európában
Nem kérte senki a Maxit (aki egykor minielnökként kezdte, de aztán megnagyobbodott), hogy egyenként vigye le az állampolgárok lázát (ld. még vigye le a szemetet, Józsi bácsi, ne büdösödjön már itt a lépcsőfordulóban!), azt se kívántuk tőle, hogy puszta kézzel tekerje ki minden vírus nyakát, egyáltalán nem kértünk tőle (állampolgárként) lehetetlent, csak annyit szerettünk volna, hogy fölöslegesen ne ugasson bele olyan dolgokba, amelyekhez lövése nincs, hagyja, hogy akinek ez a dolga, oldja meg a védekezést, ő addig nyugodtan lopogasson a haverjaival tovább, építgesse a stadionokat, és miközben újra és újra megszedi magát, az ország majd szép csöndben megoldja, mint ahogy tavasszal is megoldotta a járványkérdést azzal, hogy otthon maradt, és kerülte a fölösleges kampalygást.
Csak hát jött a Maxi, és nem bírta ki, hogy ne pofázgasson, ígérgessen, hadováljon a rádiójában meg a Facebook-hirdetéseiben (félmilliárdot költött rá), és jöttek a maxisták, akiknek pedig az a dolguk, hogy a nap minden órájában bizonyítsák hűségüket az újságjaikban, a megyéjükben és az útavatásokon. És lett az, hogy május elején vége a járványnak (az első hullámnak, mondogatta nemzetünk nagyra nőtt Maxi bácsija), a nép ezt is becumizta, elkezdett tengerre menni meg meccsre járni. Utóbbiról azóta se tud leszokni. Ezért fordulhat elő, hogy miközben az egekbe szökik a járvány, egyre erősödik nálunk a fociláz. Most már egy sima NB I-es meccsen is összejön 6-7 ezer ember. Brutálisak a képek, az látható rajtuk, hogy felnőttek és a gyerekek önfeledten örvendeznek maszk nélkül a lelátón, közvetíti az a tévé. Amelyben viszont a rendkívül következetes Maximovics újabban a maszkhordás fontosságát szereti hangsúlyozni és hangsúlyoztatni.
Ha valaki megnézi a járvánnyal sújtott Európában ezeket a képsorokat, bizonyára azt hiszi, hogy Magyarország a Holdon van, s nem a Földön. Mert ezekből a képekből az sugárzik, hogy mi nagy ívben teszünk minden jajgatásra, nekünk nem számít Bergamo meg az, hogy a németek is kezdenek megszeppenni az adatok láttán, mi csak megyünk előre, mint disznó a jégen, s köpünk rá, hogy mi van a világban, hiszen van egy túlméretezett vezetőnk, aki kezdetben puszta kézzel és maszk nélkül tapizta a (ki tudja, közben hová lett) maszkos dobozokat a reptéren, aztán pedig lélegeztetőgépeket vett aranyáron (ki tudja, honnan, s milyen üzleti áttételekkel), aztán pedig kezdi odaállítani a szekeret a szakadék szélére, azt szajkózva, hogy Európában zűrzavar van, nálunk bezzeg minden rendben van.
A vágány mellett tessék vigyázni!
Hogy is kezdődött ez az egész, drága Maximovicsom!? Ó, a covid nem több egyszerű influenzánál (by Nemzethy Egészségügyi Központ), csak az hordjon maszkot, aki beteg (by Nyunyóka), ide a kórt behurcolják, de a magyar járványvédekezés első a világban (by Maxi). Most pedig, amikor kezd kiszélesedni a történet a napi többezres adatokkal, az lett bedobva, hogy érkezik a vakcina december-januárban. Jó hogy nem már december 24-én este hatkor a Kisjézus társaságában. Nem akarom elkiabálni, de én már megszoktam, hogy ami ide érkezik, az általában a tápiószecsői személy szokott lenni. Figyelem, figyelem, személyvonat érkezik a második vágányra, a vágány mellett tessék vigyázni.
Azt hiszi ez a mi Maxink, hogy feladata a nép lenyugtatózása, szedálása, ezért van a sok handabanda ígéret, kezdve a nyugdíjak „visszaépítésétől” a kacsalábon forgó balatoni kikötőkig, a vakcina eljöveteléig. Mert a Maxi azt játssza, a nép állapota abból ítéltetik meg, hogy milyen az elit állapota. Az pedig teljesen rendben van, lopogatnak, bólogatnak a fiúk szorgalmasan, olykor-olykor megbüntetik pármilliócskára a nekik zsákos krumplit hozó vagy a körforgalomban dudálgató ellenzéki képviselőket, a fideszes nyallincsok fizetése rendben van; akkor viszont mi a baj? Csak a baloldali túlsúlyú (!!!) média ajvékol, szóljatok már a náci karkötős origós gyereknek, csapjon oda a libernyákoknak, amíg a Főni keccsöl, ti se lógassátok a lábatok’. A királyok „állapattya” nem abból ítéltetik meg, mondta egy jelentéktelen költő és hadvezér, a származását tekintve eléggé migráncs Zrínyi Miklós (azaz Nikola Zrinski), hogy milyenek a királyok; hanem abból, hogy milyen a nép „állapattya”. Nos, nagyságos uram, azt tudom most magának mondani itt, az időgép bejáratában, hogy ez a ‘népállapaty’ jelenleg eléggé ramatynak tűnik. Nem pennával írom mindezt, mint kend tette egykor, verem a klaviatúrát cefetül.
Szomorú vasárnap
Hanem aztán jön a Varga Judit, aki pedig szakmáját tekintve törtetésügyi miniszter, és jajongni kezd, hogy a Donáth Anna meg a Fekete-Győr miket beszél, szegény kis Orbán Viktora van a jövő képein, amint hélicseket gyűjtöget a kazah sivatagban vagy a bajdzsán diktátor vendégszeretetét élvezi éppen a száműzetésben (jé, Rákosi, mint előkép, csak most veszem észre). És itt már nem a NER befuccsolása a kérdés, mert az meglesz, drága barátaim, mintha a Finesz is sejtené, ezért nem indul több ősbölény a bűnös Budapesten 22-ben, hanem a Maxi utáni politikai generáció magaféltése, ez van benne a rendkívül okos, pengeagyú Varga reakciójában. Magát félti a drága asszony, hogy egyszer majd újra el kell játszania hegedűn a Szomorú vasárnapot, és ha nem jól teszi le a garast, akár ő is mehet Európa sírásójával a világ végére. Nagy kockázat, a dévaj kedvű történelem kezd packázni az egész kompániával.
Kajánul figyelem ezt a sakkjátékot, kíváncsi vagyok rá, hogyan repedezik, szakadozik szét a 2030-ig tervezett rencer (by Maxi) idő előtt, hogy verik le az egykori Népszabadság székházáról a Bécsi úton az átmeneti feliratot, hogy fut a magasságos elit az offshore-menedékekbe Panamába, Kolumbiába, s hogy kéri majd egyes dél-amerikai drogbárók segítségét a szíves fogadtatás megszerzéséhez egynémely főezmegaz. A vírus gyorsítja ezt a gyászos folyamatot, a világpolitika már lefalcolt a Maxi oldaláról, Strache a kukában (5 százalékot se kapott), Salvinire, akinek szintén a hátát lapogatta, már a kutya se emlékszik, bukik Lukasenko és a kirgiz táltos, most pedig a jó öreg Donald (Maxikánk utcsó mentsvára) is berosálni készül. Egyedül, csak néhány talpnyaló társaságában vezet majd az az út az ismeretlenbe. Bízzunk benne, hogy nem kerülnek elő közben a puskák.
Magyar családok is célkeresztben
A lengyel nacionalisták beletapostak a nőkbe, ráléptek az abortusz nevű taposóaknára, mert úgy gondolták, a nép eltűrte, amint hadat üzenhettek más társadalmi csoportoknak. Utcán vannak a lengyelek, mert Kaczinskyék parancsba akarják adni, hogy a holt csecsemőt is világra kell hozni. Meg a sérült, nem kívánt gyereket is. Számunkra ebből az a kérdés következik, hogy a NER lefelé vánszorgó urai lengyel mintára bele akarnak-e szállni a magyar nőkbe. És a családokba, teszem hozzá, mert az abortusz nem egy-egy nő ügye, mindig ott áll a háttérben a teremtés koronája és valami nagyon súlyos, megoldhatatlannak tűnő bonyolultság is.
Azért lenne ez taposóakna bárhol a világon, mert családok millióinak rejtett titkai húzódnak meg a háttérben, olyan sebekkel, amelyeket nem lehet egykönnyen politikai szempontokkal orvosolni. A lengyel elit, mely a maxizmussal vert magyar élgúnár banda valamivel kevesebbet lopó pandantja, fel merte vállalni azt a társadalmi konfliktust, amiből nem könnyű visszavonulót fújni. A kereszténység középkori lobogóit kibontva, mintha csak a Szentföldre hívná a híveket, ment neki a népnek, s erre a mostani perspektívátlan magyar elit is bármikor hajlandó lehet, tett már erre vonatkozó utalásokat (olykor a pápa ellenében is). Kövértől, aki tele akarja születni (Csurka és nála is korábbi náci meg kommunista elődök nyomdokába lépve) a hazát, vagy Semjéntől, a vadászgató Maxikereszténytől bármikor kitelhet itthon is az ilyen támadás, ami most érte a lengyel családokat. A Magyar Nemzet, amelyben álnéven lehet cikkeket írni a politikai ellenfelekről, bármikor lehozza, ha az orbáni elitnek ugyanaz lenne a célja, mint a lengyelnek. Várom hát a civilek, a homoszexuéálisok és más társadalmi csoportok kipécézése után, hogy mikor kerül sorra itthon az abortusz. Nem fogják kibírni, erejük gyengül, neki fognak menni.
Ez volt a 44-es hét a szörnyű felismerésekkel. Bízzunk benne, hogy szebb napok következnek nálunk is, meg talán Amerikában is.
