Kerítésen innen
Mi igaz a Ripost írásából? — Döntsön az olvasó!

A Ripost nevű portálon hétfőn megjelent egy írás arról, hogy Karácsony Gergely tettestársai kíséretében összegrafitizte a pesti alsó rakpartot, majd utasította az FKF embereit, akik szakértőjük szerint több millióért az éj beköszöntével takarították el veszélyes anyagok használatával a „förmedvényt”.

Ami történt….
A portál állítása szerint….
„Vasárnapi dupla bérért, plusz prémiumért hívtak be egy brigádot a fővárosi fenntartású céghez, hogy lemossák a pesti alsó rakpartról a főpolgármester és csapata szennyező graffitijét. A felkapart festék veszélyes hulladéknak minősül….”
Még hozzátették:
„A graffiti a parlament irányába haladó sáv közepére került, körülbelül 8-10 méter hosszan. A nem létező adónem megállítására felszólító szöveget körbetapsikolta a tüntetésen megjelent pár száz ember, majd az egészet otthagyták.”
Azt is állították:
„A főpolgármester, a rongálásnak is minősülő grafitizés után azonnali rendkívüli műszakot rendelt el, dupla, vasárnapi bérért a Fővárosi Közterület Fenntartónál, hogy eltüntesse a nyomokat. A Ripost értesülése szerint – a helyszínen dolgozó munkásokkal beszélgettünk – elhangzott, hogy „pénz nem számít” ezért sorra hívták telefonon a munkásokat, csak vállalják el a váratlan vasárnapi munkát.”
Végül….
„A Ripost megkérdezett egy szakértőt, szerinte a grafitti eltakarítása, a vegyszerekkel, a veszélyes anyag felkaparásával és elszállításával, a teherszállító autókkal a munkások dupla bérével, a prémiummal és annak közterheivel együtt akár 5-6 millió forintjába is kerülhetett a fővárosnak.”
A KFK reakciója
„KÖZLEMÉNY
Ma a Ripost.hu online portálon olyan, az FKF Nonprofit Zrt. vasárnap éjszakai munkavégzését kedvezőtlen színben feltüntető írás jelent meg, amelyet több sajtóorgánum is átvett.
A konkrét munkavégzésről összeállított írásban számos, nem helytálló információ szerepel.
- Az FKF Nonprofit Zrt. a hivatkozott közterületi takarítási munkát előre egyeztetett és megrendelt, szolgáltatásként igénybe vehető tevékenység keretében végezte el.
- Az adott helyszínen két magasnyomású vízsugárral, összesen két óra alatt végeztük el a feladatot, így az árajánlatnak megfelelően 58.800,-Ft + ÁFA összeg kerül leszámlázásra. További költség nem merült fel.
- Fontos megemlíteni, hogy az Társaság dolgozói heti hét nap, három műszakban látják el feladataikat.
- Az FKF által elvégzett szakszerű felirat-eltávolítást a Társaságnál rendszeresített, biológiailag lebomló vegyszerrel végezte el.
Megjegyezni kívánjuk,
hogy a helyszínen munkát végző kollégáink beszámolója alapján
a médiában megjelent riport és fotók készítője a kollégák kérésére sem fedte fel kilétét és megbízóit, és nem vette tudomásul kérésüket, miszerint nem járulnak hozzá nyilvánosság elé szánt fotókon való szerepléshez.”
Szerző
Friss
- Magánjellegű közvélemény-kutatás – elcsent szakmai segédlettel
- Karácsony Gergely: a kormány-inkasszó – Leemeltek Budapest számlájáról 10,2 milliárd forintot – Frissítve!
- Orbán Viktor a CPAC-n: ‘meztelen a Soros-birodalom! Elég ronda látvány…’
- Vidéki prókátor: most az egyszer hiszek a kormánynak, hiszek miniszterelnök úrnak…
- Egy őrülttel kevesebb abban a bizonyos kormányban
- Testi épsége érdekében pártállástól függetlenül mindenkinek ajánlatos elkerülni Németh Balázs autóját
- Kínai egyetem repült rá a Trump-kormány miatt a Harvardot elhagyni kényszerülőkre
- Gábor György: a Fidesz pozitív üzenete: soha nem késő vétkezni – Egy jól sikerült paragrafus visszafelé is fáj….
- 2025, Magyarország: a legnagyobb magyar akkufeldolgozó dolgozóinak szervezete tele van nikkellel
- Kocsis Máté megvilágosodott: konkrétumot és bizonyítékot hiányol az állítás mellé – Persze nem az övéitől, hanem Magyar Pétertől