Blogbazár
Gábor György: Mi jöhet ezután? Kitelepítés, átnevelő táborokba zárás, idegenrendészetnek becézett deportálás?
Be kell látnom, tévedtem. Még a minap is hajlamos voltam azt gondolni, hogy Kövér aljassága kizárólag Kövér aljassága.
Gulyás Gergely nyilatkozata azonban nyilvánvalóvá tette
még a vakok és süketek számára is, hogy az alávalóság Gulyás Gergelynek és az egész Fidesznek a szerves részét képezi. Gulyás ugyanis azt mondta, hogy Kövér rendkívül visszafogottan beszélt, amikor azt mondta, az ellenzék nem a magyar nemzet része, hanem a világelit komprádor alakulataként a globalista, nemzetellenes hálózaté, s ennek legfőbb bizonyítéka – így Gulyás – hogy az egész ellenzék az elmúlt hetekben Brüsszelbe járt az országot feljelentgetni.
Én most nem jönnék elő azzal,
amikor a köztudottan a magyar nemzetbe nem tartozó Orbán Viktor például Lisszabonba járt feljelentgetni az országot, fényes sikerrel, hiszen ennek nyomán született a Kereszténydemokrata Internacionálé (akkori alelnöke Orbán Viktor) végrehajtó bizottságának a Kuba és Burma mellett Magyarországot is elítélő nyilatkozata. És még tudnék példákat hozni, de nem teszem.
Gulyás Gergely tehát visszafogottnak nevezi
az ország harmadik legfőbb közjogi méltóságának, az Országgyűlés elnökének (aki egyebek mellett az ülések pártatlan levezetéséért felel), a kormánypárt egyik vezető politikusának azt a mondatát, hogy az ellenzék nem a magyar nemzet része. Gulyás visszafogottnak nevezi őt.
Mert ha kevésbé lett volna visszafogott, akkor vajon mit mondott volna?
Mi jöhetett volna még ezután? Kizárólag az, hogy ezekkel a nemzetidegenekkel szemben a nemzeti erőnek kutya kötelessége megtenni az óvintézkedéseket, ami lehet sima kitelepítés, átnevelő táborokba zárás, idegenrendészetnek becézett deportálás, vagy akár statárium, elvégre a történelem étlapja gazdag kínálattal kecsegtet. Voltaképpen persze Kövér mindezt kimondatlanul is kimondta, hiszen eszmefuttatása felhatalmazást, de legalábbis eszmei támogatást nyújt azon elvadult híveknek, akik mostantól kezdve minden skrupulus nélkül fogják képen törölni, megrugdalni, leköpni (alkotó fantáziájuktól függően) mindazokat, akiket az ország harmadik legfőbb közjogi méltósága a nemzet ellenségeinek, árulóinak nevezett, s akik nem részei a magyar nemzetnek, legyen a hónuk alatt mondjuk egy Élet és Irodalom vagy egy Magyar Narancs, olvassanak a metrón Esterházy Pétert, vagy ismerjék fel az illetőt a piacon, aki tegnap este valahol kritikai hangot merészelt megütni a kormánypártnak a magyar nemzet egészével teljesen megegyező halmazával szemben.
Amúgy tessék szépen elképzelni,
amint mondjuk egy francia kormánypárti politikus azt mondaná, hogy az ellenzéki politikusok (és azok szavazói) nem részei a francia nemzetnek. Mi lenne? Elsőként az, hogy az illető politikus a mondat második részét már a politikai életen kívülre kerülve fejezné be. Aztán meg az, hogy szorgos kezek felszednék az utcakövet, barikádokat építenének, s lerombolnák a képzeletbeli Bastille-t. És mi lenne, ha egy német? Egy holland? Egy svéd? Egy görög? Egy spanyol? Egy osztrák? Egy belga? Satöbbi.
Mindenesetre azt látom, hogy a felhatalmazási törvény meglódította a kormánypárti politikusok fantáziáját,
a múltbéli előzményekhez képest történetileg – kétségtelenül – egyre hitelesebben.
Szerző
