Connect with us

Blogbazár

Czeglédy Csaba: most már Budai Gyulának is papírja van arról, hogy hazudik!

hazugsag
Megosztás

Budai Gyula szinte sportot űzött abból az elmúlt években, hogy hajmeresztő hazugságokat szajkózott ellenzéki képviselőkről – írta Dr. Czeglédy Csaba közösségi oldalán.

Kész Zoltán jogerősen pert nyert!

„A Fővárosi Ítélőtábla most friss ítéletében megállapította, hogy Budai Gyula megsértette Kész Zoltán jóhírnévhez fűződő személyiségi jogát a 2018. április. 4. napján tartott sajtótájékoztatóján elhangzott azon

valótlan állításokkal,

hogy dr. Czeglédy Csaba 50 millió forintot adott Kész Zoltán kampányára, valamint, hogy a dr. Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt. által foglalkoztatott diákok munkájukkal segítették Kész Zoltán kampányát.”

Coki!

„Mivel Budai Gyula azzal védekezett a perben, hogy ő csak a véleményét mondta el, ezért a bíróság az alábbiakat is kimondta:

“Budai Gyulától, mint jogász végzettségű személytől és országgyűlési képviselőtől fokozottan várható el, hogy közléseit megfelelő körültekintéssel és kellően megalapozott információk alapján tegye közzé függetlenül attól, hogy választási időszakban nyilatkozott.”

Semmilyen hazugságot nem fogunk megtorlatlanul hagyni!”

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük