Connect with us

Ez a nap

Felmondott a Microsoft a magyar állami szállítóknak

Felmondott a Microsoft a magyar állami szállítóknak
Megosztás

Előzőleg, még tavaly a korrupciós ügyeket kivizsgáló belső nyomozást tartottak a Microsoft magyar leányvállalatánál, aminek az eredményét nem hozták nyilvánosságra. 



A belső nyomozás fő csapásiránya az állami szektor milliárdos Microsoft-szerződéseinek alapos áttekintése volt.

Feltűnő, hogy a miniszterelnökség alkalmazott egy korábban különös körülmények közt – a belső vizsgálat után – távozó vezető microsoftost. A kormányzati üzletágat vezette Sagyibó Viktor, aki most novemberben miniszteri biztosként kapott állást Lázár János mellett a Miniszterelnökségen.

Felfordulás a Microsoftra épülő közigazgatásban

Mintha csak válaszcsapás lett volna, az új vezetés által irányított Microsoft Magyarország néhány nap múlva felmondta a legnagyobb kormányzati beszállítók Microsoft-termékekre vonatkozó értékesítési engedélyét. Négy nagy magyarországi partnere közül háromtól vonták meg a szoftverek és más termékek értékesítési engedélyét. A partnerek kizárása óriási felfordulást okozott a Microsoftra épülő közigazgatásban.

Hasonló ügy robbant ki tavaly Romániában, annak a végén miniszterek kerültek börtönbe.

(forrás: 24.hu)



Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. najlepszy sklep

    2024.04.16 03:50 at 03:50

    Wow, superb weblog structure! How long have you been blogging for?
    you make blogging look easy. The total glance of your website is fantastic, let alone the content!
    You can see similar here sklep internetowy

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük