Kerítésen innen
Migráns-ellenes fejtágítás a nyolcadikos munkafüzetben! – Éljen az ingyen osztogatott új NAT-szellemiség?

Júliusban fogadta el nem csak a „133 bátor ember „, hanem 151 igen szavazattal, 33 nem ellenében és 7 tartózkodás mellett, a nemzeti köznevelési törvény módosítást, hogy a kormány ingyenes tankönyvellátást biztosítson 2020 szeptemberétől valamennyi tanulónak.

Semmi nincs ingyen – ezt mindannyiunk pénzéből fizeti a kormány
„A tankönyvellátás eddig az 1-9. évfolyamon volt ingyenest, a döntés most ezt terjeszti ki mindenkire, aki a köznevelésben és a szakképzésben tanul. Az intézkedésre idén 13,8 milliárd forint áll rendelkezésre.
A kormány-nagyvonalúságot az vezérelhette, hogy a zombítást nem lehet elég korán elkezdeni, mert persze aki most iskolás, abból egyszer szavazó lesz és, ha irányított ismereteken cseperedik, a voksa bezsebelhető. Ennek ékes bizonyítéka az új Nemzeti alaptantervhez készült nyolcadik osztályos földrajz munkafüzet egyik feladatában, amit Péterfy-Novák Éva író tett közzé Facebook-oldalán csütörtökön.
Ahogy az alábbi ábrán látható, a feladat a következő: a diákoknak menekültekkel kapcsolatos állításokat kell megvitatniuk, az előítéleteken alapuló érveket kékre, a „valós okkal” rendelkezőket sárgára kell színezniük.
Az állítások a következők:
- Elveszik előlünk a munkahelyeket.
- Erkölcsi kötelességünk segíteni azokon az embertársainkon, akik a legkiszolgáltatottabb helyzetben vannak.
- Európa maradjon az európaiaké!
- Bűnöző életmódot fognak folytatni.
- Betegségeket terjesztenek.
- Azért jönnek ide, mert itt nem kell dolgozniuk.
Sem a feladat után a után, sem hátul nem mellékeltek „megoldókulcsot” a feladatgyűjteményben feltett kérdésekhez, így nem tudni, milyen megoldásban gondolkodtak a készítők. Így a tanár mérlegelésére van bízva, hogy mit fogad el jó megoldásként és mit fűz hozzá a rajzon látottakhoz.
No meg a szülőn, aki -ha ránéz az iskolai példákra- kommentálja a látottakat!

illusztráció: tankonyvkatalogus.hu
„Most küldte nekem egy szülő. 8. osztályos földrajz munkafüzet. Csodálatos, ahogyan öt az egyhez sulykolják a szemét dumát. Micsoda seggnyalók írják a tankönyveket! Micsoda gyáva, elvtelen emberek ezek! Elképesztően undorítónak találom. Csak így, simán elképesztően undorítónak, mindenféle egyéb érv nélkül.”
-írta bejegyzésében az írónő.
https://www.facebook.com/peterfynovakeva/posts/10157440658556347


Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Tedd le, ami a kezed ügyében van: beesett a hétvégi horoszkóp!
- Peppa malac felnyomva az NMHH-nál – „Vizuális típus lévén, látom, ahogy a nagy fekete autóba betuszkolják Peppát…”
- A hétvége színekben elmesélve – Figyelem, fontos horoszkóp!
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
Kiss+Lajos
2020.09.03 17:09 at 17:09
Nagyon helyes! Végre elkezdődik -egy- magyar-szeretetre épülő-: oktatás!
Code of destiny
2025.04.16 17:39 at 17:39
I am really impressed along with your writing talents as smartly as with the format in your blog. Is that this a paid theme or did you modify it your self? Either way keep up the nice quality writing, it is rare to see a nice blog like this one today!