Connect with us

Kerítésen innen

Minden negyedik széket lehet eladni! – Nyitnak a szabadtéri színházak, már amelyik!

szinhaz_fuggony2
Megosztás

Egy új kormányrendelet értelmében csütörtöktől lehet szabadtéri színházi előadásokat tartani. Az mfor.hu megkérdezte az ország összes szabadtéri színházát, mi várható a rendelet hatályba lépésével.

MARGITSZIGETI SZABADTÉRI SZÍNPAD

A Margitszigeti Szabadtéri Színpad a júniusi előadásokat mind lemondta, ezeket lehetetlen visszaszervezni.

„A jegyértékesítés a járvány miatt érthetően leállt, és jelenleg nem tudjuk, hogy a vásárlási kedv milyen mértékben aktiválódik”

– mondja Bán Teodóra, a Margitszigeti Szabadtéri Színház igazgatója. Hozzátette, a nyitás mellett állnak, de nem lehet minden áron megmenteni produkciókat.

„A feladat a költségek és a kimaradó jegybevétellel kialakuló veszteség minimálisra csökkentése,

bár erre vonatkozóan kevés a lehetőség. Például a jegyár emelésével lehetne kompenzálni, de ez lehetetlen, hiszen nem terhelhető át a közönségre a színházak kimaradó bevétele, de az sem várható el, hogy a fellépők vagy az együttesek gázsija csökkenjen” – hangsúlyozza az igazgató.

Az újraindulás feltételeinek ismeretében, matematikai számításokkal alátámasztva szeretnék tisztázni lehetőségeiket legkésőbb június 10-ig, hogy tájékoztatni tudják a közönséget.

„Jelenleg ugyan nincs létszámkorlátozás, de a sorokon belül a közösségi távolság kritériumát alkalmazva – mely szerint a családtagok összeültethetők, tehát azok kivételével – minden 4. székre ültethető le néző, ami maximum 1200 nézőt jelent” – számol Bán Teodóra.

Ezzel együtt vannak terveik,

hogy mely előadásokat szeretnék megtartani a kormányrendeletben foglaltak figyelembe vételével:
Július közepén a Piotr Beczala és Rost Andrea gálakoncertet, az ODZ zenekarral. Július 30-án a Federico Fellini-100 filmzene koncertet és Nino Rota filmzenekoncertet. És az augusztus 20-ra tervezett Erkel: Bánk bán című operát és az Elysabeth musical bemutatót.

VÁROSMAJORI SZABADTÉRI SZÍNPAD

“Örülünk a kormány május 27-i rendeletének, mely meghatározott feltételek mellet lehetőséget ad a szabadtéri színházak megnyitására is”

– mondja Benkő Nóra, a színpad tavasszal kinevezett igazgatója. Július 11-én az Összefogás Gálával nyitják meg az idei évadukat abban bízva, hogy addig esetleg újabb engedményeket kapnak a szabadtéri színházak az ültetés vagy nézők fogadása terén.

„Természetesen számunkra is fő a biztonság, ezért a távolságtartás szabályaira, valamint az egészség megóvására vonatkozó elővigyázatossági intézkedések betartása mellett indítjuk idei évadunkat!”

SZEGEDI SZABADTÉRI JÁTÉKOK

“Az idei év valószínűleg fekete betűkkel fog bekerülni a Szegedi Szabadtéri Játékok krónikáinak íróinál, mert sajnos a világjárvány elsodorja a fesztivál Dóm téri előadásait”

– mondta Herczeg Tamás igazgató.

A 2020-as Dóm térre tervezett előadások megtartására nincs lehetőség, az előadások jegyeinek visszaváltása, cseréje május 29-én meg is kezdődött. A nézőknek lehetőségük van lemondani a jegyükről, melynek árával támogathatják a fesztivál működését, de a visszaváltás mellett szabad felhasználású jegyre is cserélhetik, amit a jövő évad tetszőleges előadására tudnak érvényesíteni. Azok, akik az utóbbi lehetőséget választják, kedvezménykupont kapnak. Ugyanakkor az Újszegedi Szabadtéri Színpadon még van remény a produkciók bemutatására. Ezzel kapcsolatban még folynak az egyeztetések.

BUDAI SZABADTÉRI SZÍNPAD

A Budai Szabadtéri Színpadtól (Csillebérc) kapott információk szerint újragondolják a nyarat, egyelőre csak annyit tudnak, hogy július 1-jével nyitnak, a tervek szerint egy operett és musical gálával.

Forrás: mfor.hu

obama

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük