Connect with us

Kerítésen innen

Minek sz@rolni? Tessék végre felvállalni, hogy az van, ami!

diktatura-demokracia
Megosztás

Miért húzza az időt a regnáló? Harmadik négy-évének jelenlegi állása szerint egyik napról a másikra kitud nyírni bárkit és bármit. Ezt akarta, elérte. Többségi felhatalmazást ügyeskedtek ki magunknak, miért sz@rolnak anonim cikkek íratásával, amikor egyszerű a megoldás: radír, és kész! Emlékezzünk, hogy  mondta egyszer egy kis bajuszú ember: ausradíren. 

Egyenként, sorban….

Még csak kedd van, de már van „hét gyűlölni valója”. A régi-új mumus felhasználásával esett neki név nélkül írt blogbejegyzésében feltehetően „felsőbb megbízásból” egy Fidesz-írnok a kinyírásra ítélt MTA-nak. Mintha csak ezért íródott volna, azonnal átvette a másik két eltartottunk: a Magyar Idők és az Origo.

Az állítás:

Tanulmánykötetek és tudományos konferenciákon elhangzottak alapján állítják, hogy

Soros György hálózata és megbízható magyarországi ügynökei rendkívül aktívan sertepertélnek a Tudományos Akadémia háza táján.

Kis bibi

Azt a Jakab Andrást támadják, akiről a jelek szerint nem sikerült beszerezni azt az információt, hogy valójában már majdnem egy éve, 2017 szeptembere óta nem ő az intézet vezetője, és más minőségben sem dolgozik már az MTA-ban.

A Tudományos Akadémia Jogtudósai követik az igazgatójukat. Ami az MTA jogtudományi Intézet munkáját illeti, gyakorlatilag sikerült saját magukat ellenzéki szerepbe kormányozniuk. A Jogtudományi Intézet blogján számos kormánykritikus írás jelent meg az elmúlt időszakban.

Fenébe a véleményszabadsággal!

Az MTA intézetének bűne, hogy a blogján munkatársai kifejthették magánvéleményüket például a civil törvényről vagy az antimigrációs törvényekről és az idegenrendészeti őrizetről, olyan sorosista mocsokságokat megengedve maguknak, mint hogy a

„tervezet egyértelműen ellentétes az EJEB esetjogával és a vele összhangban lévő uniós irányelvekkel”.

Arra, hogy ez nem kevesebb, mint egy Soros-ügynökökből álló hálózat, az írás szerint elegendő bizonyíték, hogy a kifogásolt kötetbe mások mellett írt például Ligeti Miklós (Transparency International) Körtvélyesi Zsolt (2011-2012 CEU) és Hack Péter (egykori SZDSZ) is. Igaz, azt nem teszik hozzá, hogy a sok szerző között ott van például Sulyok Tamás, az AB elnöke, vagy Németh Gabriella (a lex Patyival frissen új helyzetbe hozott Patyi András felesége) is. (forrás: index)

Szóval, mire jó mindez?

Nem lenne sokkal egyszerűbb minden tudóst, kutatót „kiebrudalni” – ez a technika már több üzlet-és iparág megszerzésénél bejött – és feltölteni csekély-tudású, – különben miért is hinne? – ám Fidesz-hű bábokkal?

Á! Lehet, hogy értem! Muszáj munkát adni a sokaknak, akik a fentihez hasonlókat kitalálják, megfogalmazzák, szétküldik a sajátjaiknak, akik nevüket adják a közlésükhöz. Ne feledkezzünk el az újságot létrehozó nyomdákról, az ott dolgozókról és még ki tudja kikről. A végén pedig a munícióra éhes hívőkről, akikben fenn kell tartani az egy akolhoz tartozás gyönyörét és az ellenségképet, akikhez képest f@sz@gyereknek érezhetik magukat.

Az MTA elnöke szerint a miniszter nem érti az alapkutatások lényegét

A Figyelő listáz, az MTA reagál – életre menő népi játék a NER rendszerében

MTA doktorai tiltakoznak az „agy-államosítás” ellen

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük