A filozófus néhány nappal ezelőtt nagyon kemény facebook bejegyzésben reagált Semjén Zsolt kenetteljes bejelentésére. A szöveg magáért beszél, ezért változtatás nélkül közöljük.

A minap úgyszólván minden sajtóorgánum,

a Magyar Nemzettől a Népszaváig, az Origótól az Indexig, a 24.hu-tól a Magyar Narancsig, a 168 Órától a Magyar Hírlapig (nem folytatom) közölte a hírt, miszerint Semjén Zsolt bejelentette, hogy az EMIH a legmagasabb kategóriában elismert egyházzá válik, s ezzel alanyi jogon jár az állami, önkormányzati intézményrendszerrel azonos finanszírozás minden közfeladatot átvállaló intézmény tekintetében, az oktatástól a szociális területen át a kulturális életig (a Csömöri úttól egészen a Filatori-gátig – vesd össze Karinthy), mi több, a megállapodás alapján a fegyveres testületeknél felállhat az EMIH tábori lelkészi szolgálata.

Tegnapi posztomban megírtam, hogy itt semmi sem stimmel

A 2011. évi CCVI., a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló törvény nem ismer olyan státuszt, hogy „legmagasabb kategóriában elismert egyház.” A törvény az alábbi besorolást ismeri: II. fejezet 2. (A vallási egyesület); II. fejezet 3. (A nyilvántartásba vett egyház); II. fejezet 3/A (A bejegyzett egyház); II. fejezet 3/B (A bevett egyház).

Az Egyházi Nyilvántartó rendszer 32 bevett egyházat tart számon, köztük a fent idézett törvény Mellékletében az ötödik oszlopban megnevezett Egységes Magyarországi Izraelita Hitközséget (EMIH), amely tehát a törvény kihirdetése óta ott szerepel a bevett egyházak között, s ezzel részesedik mindazon földi javakban, amelyekben a többi bevett egyház és felekezet részesedik. Tegnap már megírtam, hogy az, amit Semjén nagy diadallal jelentett be, miszerint az EMIH a fegyveres testületeknél tábori lelkészi szolgálatot állíthat fel, már 2012 óta adott, minthogy 2012. május 1-i hatállyal Köves Slomót tábori főrabbivá nevezte ki Hende Csaba.

Szóval mindennek már több napja, ám senki sem akadt a sajtó berkeiben, akinek mindez feltűnt volna, s tette volna a dolgát.

Ugyanis két eset lehetséges:

1. A miniszterelnök-helyettes, persze, tudom, nem először, nettó hülyeségeket beszélt, s a vadászat mellett az egyházi ügyekben is illetékes, kereszténydemokrata politikus egyszerűen nem ismeri a fent idézett „egyházügyi törvényt”. Hangsúlyozom: tisztában vagyok azzal, hogy Semjén rendre hülyeségeket beszél, de miniszterelnök-helyettesként ez azért több, mint gáz, s ezt a sajtó újra és újra rögzíthetné, ha másért nem, hát azért, mert a vallási és lelkiismereti szabadság a legszenzitívebb jogok egyike. Nem kellene a közvéleményt a megszokottakhoz képest is nagyobb hülyeségekkel szórakoztatni és félreinformálni: tudniillik nincs legmagasabb egyházi kategória. Legalábbis még nincs.

2. Lehet, hogy titokban történt egy törvénymódosítás, született egy titkos paktum, netán legyártották a lex EMIH-et. Ugye, ez is megérdemelné azt, hogy egy újságíró rákérdezzen a valóságra?

Arról nem is beszélve, hogy az EMIH-nek immár több sajtóorgánuma van

Ha az eddigiekhez és a törvényben foglaltakhoz képest valami új történt a felekezettel, ráadásul olyan, amely lényegesen érinti a közpénzeket és az adózás rendjét, arról elsősorban az EMIH-nek kellett volna beszámolnia (168 Óra, Neokohn, zsido pont com, esetleg Klubrádió). Ha viszont Semjén miniszterelnök-helyettes marhaságot mondott, akkor ugyancsak ezeknek a fórumoknak kellett volna elsőként jelezni, hogy a dolog nem stimmel (vagy inkább nem harapunk abba a kézbe, amely etet?), s közölni, hogy nem lettünk a „legmagasabb kategóriában elismert egyház”, mivel ilyen nincs, ahogy nem lettünk generál-áttételes műfűevő, háromütemű orrszarvú csordák, vagy nem lettünk tejútrendszer-közi mechanikus fagylalt-kiskereskedői óvadékbetétkönyvek sem, mivel ilyenek sincsenek.

Én eddig úgy tudtam, hogy újságírók viszont vannak. Remélem, nem tévedtem.

Forrás

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét