Connect with us

Ez a nap

Mostantól tudja a Nagytesó, hogy hol, kivel, miért…… – beindult a nemzeti „kukkolda”

szem
Megosztás

A magyarországi szállodákban a júniusi regisztrációs időszak után hétfőn elindult a digitális adatszolgáltatás a nemzeti turisztikai adatszolgáltató központ (ntak) rendszerébe.

Azt állítják, csak a „statisztika végett” kell…..

A rendszer kizárólag statisztikai célú, statisztikai adatkörökbe tartozó adatok digitális kezelésére alkalmas –

semmilyen, a vendégekkel kapcsolatos személyes adatot nem rögzít, és nem is fogad be.

A rendszerben a legfontosabb turisztikai mérőszámokat lehet majd látni, azaz, hogy hány turista, melyik országból, hány napot tölt az adott szálláshelyeken, milyen szolgáltatásokat vesz igénybe és mennyi pénzt költ.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) korábbi közlése szerint júliust követően szintén egy-egy hónapos regisztrációs időszak után

  • 2019. október 1-től a panziók,
  • 2020. január 1-vel pedig a kempingek, üdülőházak, közösségi szálláshelyek, falusi és egyéb szálláshelyek,

tehát a teljes szálláshelyszolgáltatási szektor digitálisan szolgáltat majd forgalmi statisztikai adatot.

Ettől lennén versenyképesek? Milyen számban?

Mint írták, az egységes és digitalizált rendszer nagyban hozzájárul a turizmus versenyképességéhez, a szálláshely-szolgáltatási szektor fehéredéséhez és a szolgáltatók adminisztrációs- és adóterheinek csökkentéséhez.

Ez teremti meg a lehetőségét annak, hogy jövő évtől 18 százalékról 5 százalékra csökkenhet a szálláshelyszolgáltatás áfája.

Az MTÜ az új digitális adatszolgáltatási rendszer gördülékeny és zökkenőmentes bevezetése érdekében információs honlapot indított, ez a https://info.ntak.hu/ címen elérhető.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Pingback: Szabad Európa: miért alibiznek az ellenzéki pártok? | Városi Kurír

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük