Connect with us

Kerítésen túl

Martin Schulz nem lesz külügyminiszter, Orbán pezsgőt bont

Schulz-Orbán
Megosztás

Martin Schulz bejelentette, visszalép és mégsem lesz külügyminiszter az újonnan alakult Merkel-kormányban.

Államférfihez méltó döntés

A külügyi poszt várományosát kemény támadások érték saját pártjából a Szociáldemokrata Pártból, mert pozícióra tört a nyögve-nyelősen létrejött koalíciós kormányban. A politikus pénteken bejelentette, hogy visszalép és ezzel reméli, megszűnik a párton belüli feszültség. Schulz arról is beszélt, hogy személyes ambícióit alárendeli a pártja érdekeinek.

Orbán elmosolyodott

A CDU/CSU és az SPD szerdán zárta le az újabb, a Német Szövetségi Köztársaság történetének talán legkeményebb koalíciós tárgyalássorozatát. Az SPD a Német Szociáldemokrata Párt elnökeként Schulz még néhány nappal ezelőtt is azt hangoztatta, hogy nem mennek bele a nagykoalícióba, aztán hirtelen véleményt váltott. A párttagság nem nagyon tud és nem is akar lépést tartani a vezetők politikai gondolkodásával, így meglehetősen nagy az ellenállás még ma is a döntéssel szemben. Alighanem ezt akarta megszüntetni a pártelnök személyes döntése.

Martin Schultz Orbán Viktor egyik legkeményebb kritikusa és politikai ellenlábasa egész Európában. Nincs mit csodálni azon tehát, hogy a hír hallatán, hogy a mumus nem lesz kormányzati tényező, alighanem pezsgők durrantak Fidesz-szerte.

Halkan jegyezzük azért meg, korai az öröm, hiszen a koalíciós pártelnöknek azért komoly beleszólása lehet és alighanem lesz is a német politika kialakításában. A valódi, igazi szociáldemokrata Schulz még alighanem nagyon sok borsot tör majd az illiberális Orbán orra alá.

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Por Öcsi

    2018.02.09 18:36 at 18:36

    orsós !!! sajnos szerencséd van mert SCHULZ megmogyórózott volna !! De ne izgulj VAN MÁS !!!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük