Ez a nap
Az MSZP Orosházán is jelöltet indít az Együtt jelöltje ellen
Az MSZP Füvesi Sándort indítja a tavaszi képviselőválasztáson abban az orosházi választókerületben, ahol Bod Tamás, az Együtt jelöltje is megmérettetné magát – értesült a Népszava.
Bod Tamás korábban azzal szerzett magának hírnevet Békés megyében, hogy feltárt több, Simonka György fideszes országgyűlési képviselővel kapcsolatos ügyet. Helyben emiatt tényként kezelték, hogy 2018-ban is ő indul majd ellenzéki jelöltként Simonka ellen, a politikus állítása szerint pedig erről már meg is állapodott az MSZP-vel. A szocialisták szerint közös ellenzéki jelöltre és közös listára van szükség, utóbbit viszont csak a Párbeszéd támogatta, így – állításuk szerint – nem az MSZP terheli a politikai felelősség amiatt, hogy akár több ellenzéki jelölt is lehet áprilisban.
Békésben tehát hasonló helyzet állt elő, mint Csepelen, valamint az V. kerületben, ahol az Együtt jelöltje mellett a szocialisták is elindulnak. Csepelen Bangóné Borbély Ildikót indítja az MSZP, míg az V. kerületben, Juhász Péter körzetében Kovács Alexet.
(Forrás: Népszava)
Szerző
Friss
- Orbán: „megvédtünk mindent, amit elértünk (…) ennyit tudok vállalni – ha ez elég győzünk, ha nem elég, akkor is” – Árad az MCC!
- SMS-horoszkóp vasárnapra
- Hadházy és csapata vendégségbe érkezett Orbánhoz – Hatvanpuszta, a magyar Versailles
- Tovább… hová? Dopeman 51 éves korára elérte, ami kerítésen belül elérhető: le a Fidesz-kalappal…..
- Milyen eredeti! Kocsis Fidesz-frakcióvezető jelentette: megalakult a Zebra Digitális Polgári Kör
- Tarjányi Péter: nyugalom, ez nem a háború, hanem a figyelmeztetés nyelve
- Nekem úgy tűnik, Orbán összekeveri az ultit a csapd le csacsival. Már nincs több lap a kezében. Ő lett a parti főcsacsija – Heti Lendvaiságok….
- Így egyél, ha hallgatsz a horoszkópodra – nyárzáró gasztrotippek csillagjegyekre bontva
- Hogyan védhetjük meg Orbániát?
- Mennyi az annyi? – Hőmérő a habok között – hogyan mérik a Balaton és a világ vizeinek hőmérsékletét?