Kerítésen innen
Muon: zsarolják az átvezényelt ápolókat – egy kétségbeesett elszenvedő level

Megdöbbentő levelet kaptunk Máriától, akinek pár nappal ezelőtt szóltak, hogy a munkahelyétől 120 kilométerre lévő másik kórházba kell mennie dolgozni hétfőtől – írta a muon.hu.

Az egészségügyi vezetés új csodafegyvere: az átvezénylés
„Mária ápolóként dolgozik több mint 30 éve….
“Reggel bejött a főnővér, elmondta, hogy kiknek kell hétfőn kezdeni egy másik kórházba. Én is rajta voltam a listán.
Természetesen éreztették, hogy ha nem megyünk, annak következményei lesznek. Annyit mondtak, hogy egy éjszakai és egy nappali műszakra biztosan kell készülnünk, étkezésről, vagy szállásról nem mondtak semmit.
A férjemnek alig mertem elmondani, ő is teljesen kiakadt, mind a kettőnknek pár éve van a nyugdíjig. Vasárnap duplán készítek rántotthúst, viszek magammal ételt is.”
-idéz a portál a levélből.
„Máriáéhoz hasonló történetek hamarosan mindennapossá válhatnak,
hiszen a kormány új törvénye szerint, ami január elsején lép életbe, indoklás nélkül lehet átvezényelni egészségügyi intézményekbe szakdolgozókat. Most erre nem volt törvényi lehetősége a kórháznak, de a szükség törvényt bontott.
Máriától megkérdezte a muon.hu újságírója, hogy mi lesz azokkal a betegekkel, ahonnan el kell jönnie. El tudja őket látni a kórház? Azt mondta, hogy náluk is súlyos létszámhiány van, elképzelése sincs, hogy ki fogja ellátni az osztályán a betegeket. Mária természetesen örül a beígért 20 százalékos fizetésemelésnek, de
elképesztőnek tartja, hogy még így sem fog 230.000 forintot megkeresni.
Kijelenthető,
hogy a brutálisan alulfizetett egészségügyi szakdolgozókat nem azzal becsüli meg, nem azzal értékeli a munkájukat a kormány, hogy normális fizetéseket adnának nekik, hanem egyszerű statáriális katonai módszerekkel biztosítanak minimális egészségügyi szolgáltatást.
Akinek ez nem tetszik, azzal nem számolnak, sajnos a betegekkel egyáltalán nem. Innen egyenes út vezet a temetőbe vagy a tehetőseknek a fizetős egészségügybe.

Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Az önkényuralom “ellenállási mozgalma”
- Új ATM-ek, új funkciók, minden kicsit egyszerűbb lesz
- Mi van a fekete szivárvány mögött – Milyen álságos indokokkal tiltják be a Pride-ot egyes országokban?
- Tudta, hogy Vitézy Dávid miatt szakadt be a Gubacsi híd járdája? – Szentkirályi Alexandráék tudják és az „okosságot nem félnek használni”
- Magyar György: a Budapesti Büszkeség menete fényesen bizonyította, van élet a Tiszán túl is
- Amire nem árt emlékezni 2026-ban, abban a bizonyos „fülke magányában”
- Az emberi jogok folyamatos megsértése ellen!
- Gábor György: Pilátus Orbánhoz képest egy túlképzett humanista volt, aki legalább rosszul aludt éjszakánként
- Botka László: ha bármilyen retorzió éri dr. Kincsét, az támadás az egész magyar egészségügy és Szeged, a “tudományok városa“ ellen
- Hiszi, nem hiszi? – Napi horoszkóp 2025. július 2., szerda
csipetke
2021.03.09 12:15 at 12:15
Ez a világszínvonalú magyar egészségügy…..