Connect with us

Kultúra

Nádas György: a sokat játszott szerepek ráragadnak a színészre

Nádas György
Megosztás

Nádas György Erzsébet-díjas és Karinthy-gyűrűs színész, humorista a Sztráportrénak adott interjúban mesélte el, hogy volt amikor összekeverték az egyik szerepével:

„Annak idején az egyik kereskedelmi csatorna napi szappanoperájában voltam az egyik főszereplő lánynak az édesapja, aki néha megjelent. Az általam gerjesztett karakter, egy kemény, öltönyös, csokornyakkendős régiségkereskedő volt, aki negatív volt a lányával szemben, és csak kihasználta őt.

Akkoriban történt, Szentendrén ahol éltem, hogy beálltam a sorba a zöldségesnél, a zöldséges köszönt nekem, én visszaköszöntem, és egy alacsony idős néni, aki előttem állt, a hangomra figyelmes lett, hátranézett, és azt mondta: Szégyellje magát! Ezután kiment, és nem is vásárolt.”

https://youtu.be/TJlu3_tCafs

Nádas György a beszélgetésben elmondta, hogy a Peter Sellers féle humor nagyon közel áll hozzá, amikor a színész nem akar viccelődni, de helyzetbe kerül – például összeesküdnek a tárgyak ellene, és ő nem tehet róla.

„Ha valaki nevettetni akar, akkor egy fájdalmas szituációt kell eljátszania, hogy ne ő nevessen, hanem a néző.”

Kapcsolódó

Kezdjünk egy kis Déri-Markos-Nádas trióval. Szilveszteri kabaré a Városi Kurirral

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük