Hiába, no, Magyarország a jelenleg regnálók jóvoltából újra a térség élvonalába küzdötte magát, ugyanis bővelkedünk az Ön és az Európai Unió „kisembereinek” milliárdjaiból felépített, majd magára hagyott építményekben. Simliskedésből jeles!
Tipp van, hogy „mire gondolt a költő”?
Ez a szürreális, áramvonalas, formatervezett , töküres, épületcsoda egy gyümölcsfeldolgozó a nyíradonyi homokon félmilliárd forintnyi EU-s támogatásból! Szükség volt erre, mint egy falat kenyérre, avagy gazdaságfejlesztés Tasó László módra – hozta nyilvánosságra Hadházy Ákos.

„Valakik persze gazdagodnak ezen, de hogy nem a nyíradonyi termelők, az biztos
A beruházás a bizarr formákon kívül a szokásos kis csaló mintákat követi:
-
- Az EU-s támogatás olyan cég kapta (Janta-Bau), amelynél semmi köze az élelmiszeriparhoz. Viszont az elmúlt három évben sorra nyeri az önkormányzati építési beruházásokat Tasó László körzetében (ha a „Janta” szót spanyolul ejtjük, „hanta” lesz belőle ?
- A dizájnos épületet nem ők építették, hanem közbeszerzésen – egy ajánlatból – kiválasztották a T+C Company nevű céget. A közbeszerzést már 2018-ban lezárták, de nem siettek vele, még most is emeltek az áron, összesen 690 millió forintba került csak az épület!
- Ennek a cégnek véletlenül egy Tasó János nevű nyíradonyi elvtárs a tulajdonosa. A céggel azonos címen Tasó László feleségének is van vállalkozása… Így végül a 690 millió a Tasó családhoz került , jó helyre.
- Gyümölcsfeldolgozásnak a nyoma sem látszik. Viccország. Ott kell lenni, hogy elhidd!
A végtelenül szegény körzetben uralkodó Tasó körül nem ez az egyetlen csuda!”
Tasó László szerint "túlcsordult, elszabadult a "sajtó"- szabadság "
Tasó László, Orbán államtitkára már Hornnál is bepróbálkozott
