Kerítésen innen
Navracsics, a véleménytelen – nyilatkozott, de minek?
Navracsics Tibor sokszor megüthette a bokáját, hiszen nem egyszer különvéleményt fogalmazott meg, ami merőben eltért pártjáétól és ezt a Fideszben nem szeretik. Most mindenki megelégedésére úgy válaszolt a kérdésekre, hogy nem mondott semmit.
Az egykori miniszterrel a Pesti Hírlap próbált olyan interjút készíteni, amiben elmondja a gondolatait az embereket érdeklő dolgokról is. Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosának kormánybiztosi minőségében nyilatkozott a portálnak Navracsics Tibor. Ez azért fontos információ, mert az egykori miniszter és uniós biztos csak és kizárólag erről volt hajlandó beszélni az interjúban.
Idézet következik:
Pesti Hírlap: Kérdeznék a járványügyről, hogy mi a véleménye a…
Navracsics Tibor:
Nincsen véleményem ezzel kapcsolatban, én a gazdaságfejlesztésért vagyok felelős, illetve az Európa Kulturális Fővárosa projektért.
PH: Oktatási biztos volt az Európai Bizottságban…
NT: Régen, de már lezártam azt az időszakot.
PH: Mit gondol az SZFE ügyéről?
Mint kormánybiztos, semmilyen véleményem nincs ezzel kapcsolatban. Az állampolgári véleményemet nem a sajtóban fogom elmondani, hanem a barátaimnak.
PH: Még egy kérdésem lenne, ön szerint Nyugaton lemondana egy politikus egy olyan ügy után, mint Szijjártó Péter jachtozása?
Nem az Észak-Dunántúlon történt ez a jacht-ügy, tehát nem foglalkozom vele.
Érdemben is szólt azért pár szót
Arról, hogy miként eshetett rá a választás új feladatkörében azt gondolja, hogy
Tudja, én dunántúli vagyok, veszprémi, és mint említettem, az Európa Kulturális Fővárosa programot vezetem kormánybiztosként. Ehhez kapcsolódik az észak-dunántúli gazdasági övezet. A kettő kiegészíti egymást, úgyhogy nem láttam benne különösebb ellentétet.
Mi is az pontosan?
Alapvetően koordinatív a feladat, a térségben lévő önkormányzatok, gazdasági szereplők, civil szervezetek tevékenységét kell olyan mértékben koordinálni, hogy az egy egész régió számára jól értelmezhető tervvé és cselekvéssé váljon.
Navracsics elmondta még, hogy
a gödi Samsung-gyár különleges gazdasági övezetté nyilvánítása nem az ő döntése volt, és nem is ismeri azt, aki meghozta ezt a döntést.
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája