Blogbazár
„Ne bélyegezzél engem hazaárulónak csak azért, mert látom, hogy ez a rendszer korrupt, vagyis ellenem van!”
„Ne bélyegezzél engem hazaárulónak csak azért, mert látom, hogy ez a rendszer nem jó, ez a rendszer korrupt, ez a rendszer nem a lakosság érdekeit, jobblétét szolgálja, hanem a sajátjukat, vagyis ellenem van!” – kezdte bejegyzését Kovács Tamás világbajnok kardvívónk.
„Én ugyanúgy szeretem a hazámat, mint te,
csak az én hazám nem a politikai pártokokról, politikusok életéről, politikusok éltetéséről szól.
- Az én hazám az a Balaton, a Velencei tó, a régi szép kastélyok, városok, falvak és a híres, értékes magyar föld, víz, amit a hatalom strómanjai lassan felvásárolgatnak. Az én hazám azok az iskolák, ahol már nem lehet szabadon tanítani.
- Az én hazám azok az emberek, akik éheznek, télen fáznak, nyáron szomjaznak, mert nyomorba zárja őket a maffia, mert nem tudnak kitörni onnan, mert annyira elzárták őket, hogy már azt sem tudják, hogy joguk van többre, jobbra, emberibbre.
- Az én hazám a magányosan haldokló öregek az elfekvőben, akiknek nem jut ellátás és kórházi fertőzésekben meghalnak, akik újraépítették az országot a háború után és átélték a diktatúra megaláztatásait.
- Az én hazám azok az emberek, akiknek soha nem volt esélyük sem arra, hogy elismerje őket a hatalom, mert bátrak és van véleményük.
- Az én hazám azok az emberek, akik nem kaphattak földeket, nem kaphattak trafikokat, de akkor jók voltak, amikor a bányákban, gyárakban, üzemekben kellett gürcölni, majd hirtelen magukra maradtak a semmi közepén.
- Az én hazám az, ahol az emberek nagy többsége Európához és nem a Kelethez kívánnak tartozni!
Harminc éve egyik kormány sem érdemel tiszteletet, mert nem néztek szembe a múltunkkal
Csak azok imádják a kormányokat elfogultan, akiket milliárdossá tett a mások kárára, akiket földhöz, bányához, kastélyhoz, trafikhoz, kaszinóhoz, zsíros állami megbízásokhoz, és természetesen előnyökhöz juttatott.
Mi itt együtt szívunk ezzel az országgal, azokkal, akik nem jutnak ötről a hatra, bármennyit gürcölnek, akik kénytelenek voltak elhagyni a hazájukat, mert élni akartak, akik egészen pontosan látják, hogy kik azok és mibe rángatják bele ezt az országot.
Sokan és egyre többen látjuk, hogy nagyon nagy a baj,
amit tetőzött a koronavírus és még nincs vége!!
Gyűlölet országa lettünk, a szeretet országa helyett!!
Figyelj rám!
Ha majd túl leszünk a koronavíruson, nem érdekel, hogy kivel harcoltok, nem érdekel az újabb Soros terv, nem érdekel a nemzeti konzultáció, ne küldjél levelet, nem kell a nemzeti hülyítés
…nyugalom kell…hagyjátok békén ezt a tehetséges nemzetet és szolgáljátok!
A magyar nemzet békét, nyugalmat és jólétet szeretne,
amit nem kapott meg az elmúlt 30 évben! Mi is itt élünk ebben az országban, szeretjük a hazánkat, de nincs az a pénz, nincs az a fenyegetés, amiért lemondanánk róla a hatalom javára,
mert nektek 10 millió magyart kell szolgálnotok! Érted??”
Szerző
Friss
- Donald Trump és neje részt vesznek Ferenc pápa temetésén, az Orbán házaspár még nem nyilatkozott
- Gábor György: nincs szebb, mint az a valóság amely saját magát igazítja ki
- A milliárdokat elnyelő ‘nemzeti köztévénél’ a szakértelem, és nem a párthűség lenne a kiválasztás elve….
- Semjén: Ferenc pápa temetésének napja nemzeti gyásznap lesz
- Dögtemetők országszerte – Őrt állt éjjel a DK Bábolnán
- Tűzszünet, mint ‘látványpékség’
- Perintfalvi Rita búcsúja Ferenc pápától
- Akiért a harangok szólnak…. – 11 órakor minden magyarországi templomban negyed órán át harangoznak
- Egy jó emberrel kevesebb…: Húsvétkor meghalt Ferenc pápa – Legyen könnyű neki a föld!
- Ma vidám, napos locsolóidő