Négyéletes halál

Nemrégiben írtam legkedvesebb egykori munkahelyem, a Kurir napjaink-beli utóéletéről. A példányok beköttetéséről, digitalizálásáról és arról, hogy a volt kollégák közül ki melyik példányt szeretné megvásárolni. A magyar sajtóban én voltam az első, akit 1993-ban beengedtek egy – akkor még kísérleti stádiumban lévő – veseátültetésre. A helyszíni riportomat őrző kötetet azonban már valaki elvitte. Így hát két interjúmat szerettem volna nyomtatásban megőrizni. Az egyik Berek Katival, a másik Gyurkó Lászlóval készült. Mindkettő 1996-ban. Rövid tárcám nyomán olvasóink közül többen kérdezték: van-e rá mód, hogy elolvassák ezeket az írásokat. Kérésük parancs! Három egymást követő szombaton jelennek meg. A Berek Katival és Gyurkó Lászlóval készült beszélgetést követően most a veseátültetés következik.

Veseriadó!

„Örülnünk kell, hogy az orvostudomány az élet szolgálatában feltalálta a szervátültetést, mint az emberi család szolgálatának új módját. Valaki önmaga, teste egy részét adja mások életének megmentéséért. Ez az ajánlat csak a halál után lesz hatékony, sok esetben mérhetetlen szeretetet fejez ki. Összehasonlítva a krisztusi Húsvét misztériumával, a haldoklás során a halál valamilyen módon legyőzetik, és az élet helyreállíttatik.” (II. János Pál)

Unott  mozdulattal  nyúlok a kagyló után, a szerkesztőségben percenként fölcsörren valamelyik készülék.  Ám pillanatok alatt élénk leszek: a vonal túloldalán a SOTE I. Sz. Sebészeti Klinikájának ügyeletese beszél, aki jelzi: veseriadó van.

Fotós kollégámmal az utolsó  pillanatban esünk be a kórházba. Magunkra rángatjuk a csíramentes műtősruhát. A sapka és a maszk között csak a szemünk van szabadon. Lábunkon ormótlan   papírcsizmával, steril dobozba rámolt fotófelszereléssel, ügyetlen léptekkel igyekszünk a műtőbe, ahol már dolgozik a transzplantáló team.

Az asztalon egy 42  éves férfi  fekszik, akit hirtelen agyvérzés vitt el. Halála azonban két embernek az életet jelentheti. A két operáló orvos már megnyitotta a hasüreget. Most azt ellenőrzik, nincs-e a halottnak valamilyen sérülése, fejlődési rendellenessége, ami akadálya lehetne a két vese átültetésének. Közben  folyamatosan figyelik a vérnyomást, mert az agyhalál ugyan beállt, ám a szervek kivételéig műszerek  segítségével fenntartják a vérkeringést és oxigénnel látják el a vért.

Rutinos, összeszokott csapat, egyszavas tőmondatok. Halkan csörren a szike, az érfogó, ahogy a műtősnő az utasítást követően kézbe adja. A nagy erek kipreparálása  után  kanülöket és csöveket vezetnek be, amelyeken keresztül hideg átöblítő folyadékra cserélik a halott vérét.

– Készülj! – szól hátra várakozó kollégájának dr. Horányi János adjunktus, az operátorcsoport vezetője, majd egy perc múlva már az odakészített tálban vöröslik az egyik vese. Az orvos egy asztalhoz ül,  ahol ismét átmossa az életmentő szervet.

Pillanatok alatt veszíti el a színét, s válik sárgásfehérré. Steril nejlonzacskóba helyezné – ha tudná, mert a  furfangos és bonyolult szerkezet ellenáll. Lelkesen dörzsölgeti, de a két réteg csak nem akar szétválni. Nincs mit tenni, elő az ollót! Némi nyirbálás és további kínlódás után végül a tasak enged az erőszaknak, s belekerülhet a vese.

Halk, határozott hang töri meg a csöndet:

– Leállt a vérnyomás!  – Akkor sietnünk kell!

– Miért? – fordulok a mellettem álló orvoshoz.

– A vese nagyon hamar tönkremegy. Legföljebb fél óránk van – magyarázza.

Nos, nem kell annyi idő. Tíz perc alatt leválasztják a másik vesét is. Az előbbi művelet megismétlődik. Az átmosott szerveket hűtőtáskába, olvadó jég közé rakják. Még eltávolítják a lépet – amelyre az immunvizsgálatokhoz van szükség –, vért vesznek az aortából a típusmeghatározáshoz, majd bevarrják a hasfalat.

Forrás: hazipatika.com

A tragikus hirtelenséggel elhunyt férfi végső és felejthetetlen búcsúként még új életet adott két  embertársának, s reményt az élethez annak a kettőnek, aki ezután az ő helyükre léphet és művesekezelést kaphat.

Néhány óra elteltével már a veseátültetésre készülnek a klinikán. Ha éppen nem csöng a telefon, akkor dr. Hídvégi Márta, a transzplantációs osztály orvosa telefonálgat. Az Országos Vérellátó Szolgálat már elvégezte a szükséges tipizálási vizsgálatokat, átküldte azok listáját is, akik a vesére várók közül a legalkalmasabbnak tűnnek a szerv befogadására. Most Hídvégi doktornő őket értesíti. Aztán a műtét előtti vizsgálatok döntik el, ki a szerencsés kiválasztott.

Két fiatal nő, Kati és Ági a szerencsés

Amíg arra várunk, hogy a mentőautók befussanak a vidéki betegekkel, megtudom, hogy egy-egy veseátültetéshez húsz-harminc ember összehangolt munkájára van szükség. Egy-másfél millió forintba  kerül a műtét, amelynek költségéből a társadalombiztosítás jelenleg 320 ezret térít. A többit a klinikának  kell kigazdálkodnia. Ugyanennek a beavatkozásnak Európában 45 ezer márka, Amerikában 45 ezer dollár az ára. Jelenleg 1200-an reménykednek abban, hogy talán új vesét kapnak. Tavaly Magyarországon 187 transzplantációt végeztek, ebből 78-at Szegeden, illetve Debrecenben, a többit pedig itt, Budapesten. Valamennyi műtét sikeres volt. Egyébként 460 ilyen operációra lenne szükség évente.

Időközben megérkeznek a betegek. A környező klinikákról konzíliumra hívott  orvosok egymásnak adják  a  kilincset. Belgyógyász, nőgyógyász, gégész véleményét kérik, mielőtt munkához látnának. Kémcsövek  sokasága  telik meg vérrel, súly- és vérnyomás-mérés, néhány nyugtató szó. Mindenki siet, mégsincs fejetlenség. Műtősfiú tol egy kocsit, rajta letakarva a steril kötszerek, műszerek.

Kati, a három éve Magyarországon élő, Erdélyből menekült 26 éves nő, már megkapta a nyugtató injekciót, nem tudunk vele beszélni. Ági mindössze 18 éves, ő Egerből érkezett. Három esztendeje jár egy héten   háromszor, alkalmanként öt óra hosszúságú művese-kezelésre. Szeretne ő is ugyanúgy élni, mint kortársai.  Most már minden reménye megvan rá.

Katit viszik a műtőbe. Mi is gyorsan sterilbe vágjuk magunkat. Mire belépünk, már föltárták a műtéti területet. A csoportvezető docens gondterhelten csóválja a fejét:

– Víz van a hasüregben, s a hashártya minden érintésre úgy földagad, mint egy lufi. A kezem alá jön és akadályoz a munkában.

Telnek a  percek, a negyedórák. A docens kipreparálja az ereket, összevarrja a visszereket. Egy artériát, egy vénát és egy húgyvezetéket kell csatlakoztatnia. Közben magyaráz:

„A műtét sikere sok mindentől függ. Az átültetendő vese állapotától, a beteg alkatától, attól, hogy   vérzékeny-e.”  – Aztán végigpillant asszisztensein és cinkos szemhunyorítással még hozzáteszi: – No meg azon, milyen az asszisztencia. Ez a fiatal nő sajnos vérzékeny. Nem látom, hol járok, időnként nem tudom, mi vérzik és miért. ”

Heparint, majd finom ollót kér, aztán egy nagy precizitást igénylő folyamat következik: az artériavarrás. Mellettem egy orvos a fülembe súgja: – Figyelje meg, 11-12 perc alatt befejezi, pedig itt minden látható   sejtrétegnek egyeznie kell. Stoppoljuk az időt: győzött.  Az artériavarrás után már visszakerül a vese a  keringésbe. Ami a dolog érdekessége: a használhatatlan vesét nem veszik ki.

Egy váratlan újraélesztés

Az altatóorvos hirtelen fölkiált:

– Nem érzem a pulzusát!  A vezető operátor hozzáteszi: – Valahol, valami  vérzik, de nem tudom, mi az. Látod, honnan jön? Nézd, ott, a sarokban!

A pulzus nem indul meg, valaki kiszalad, majd egy újabb EKG-gépet tol be. A műtétnél asszisztáló orvos   hozzálát a szívmasszázshoz. Közben megjelenik az aneszteziológus professzor asszony is, és átveszi az irányítást. Egy másik orvos a defibrillátor két pólusát tartja a kezében, és a professzor  asszony vezényszavára a beteg mellkasára nyomja. Az áramütés megdobja a testet. A műtétet vezető docens két kezét óvóan a félig beültetett vesére helyezi. – Lidocaint! – hangzik. Minden szem a monitoron. A görbe normalizálódik, folytatódhat a műtét. Öt-nyolc perc telhetett el, ám nekünk óráknak tűnt.

Nem sokkal később a vese végleg a helyére kerül.

– Most figyeljen! – mondja a team irányítója. Az eddig élettelen, szürkésfehér vese megtelik vérrel, a piros szín szinte sugározza: működik! Rögtön ki is próbálják. Megnyomják a húgyvezetéket, s a vizelet a nyitott hasból spriccel szerteszét. Pillanatok alatt összevarrják a hasfalat. A professzor asszony megszólal:

– Jó reggelt, Kati, nyissa ki a szemét!

A fiatal nőnek megrezdülnek a szempillái, s néhány másodpercre rá  fölnyílnak, hogy aztán megint lecsukódjanak. Ám ismét keltegetik, s kényszerítik egy néhány szavas beszélgetésre. Megjelenik a műtősfiú, hatalmas ágyat tol. Olyat, amelybe még a mérleget is beépítették. Így figyelemmel tudják kísérni  a súly változását, s azt is, mennyi vizeletet ürített a beteg. Katit beviszik az intenzív kórterembe.

Talán fél óra szünet sincs, s már megkapja a nyugtató injekciót Ági, a 18 éves egri kislány, aki olyan közvetlen kapcsolatba került a művese-állomáson a dializáló készülékkel, hogy még nevet is adott neki. Bendegúznak hívja. Ági fél. Remeg a keze, a lába, s már nagyon szeretne néhány órával idősebb lenni. Nyugtatgatjuk, ígérjük, másnap visszajövünk, meglátogatjuk.

Idővel teljes életet élhetnek

Elmúlt éjfél, amikor ugyanaz a team, amelyik nemrég fejezte be a munkát, ismét a műtőasztal köré áll. Ők orvosok, jól  bírják –  bírniuk kell. Mi azonban nem vállalkozunk a következő transzplantáció asszisztálására, hiszen még a nézésbe, a koncentrált figyelésbe is belefáradtunk.

Másnap reggel izgatottan csöngetünk az intenzív osztály ajtaján. A két, éjjel műtött beteg jól van. Kati  kevésbé, de az ő operációja volt a nehezebb. Ági már azon gondolkozik, milyen nevet adjon élő veséjének. Az új vese  mindkettejüknél kiválóan működik, más embernek érzik magukat. Eltűnt a beteges sápadtság, már nem vizeletszagú a leheletük. Testükből immár egészséges szerv távolítja el a mérgező anyagokat.  Két hét múlva, ha semmi sem jön közbe, hazamehetnek. Ha rendesen szedik a gyógyszereket, vigyáznak, hogy ne fertőződjenek meg, fél év után – ha akarnak – akár dolgozni is mehetnek. Házasságot köthetnek,  gyereket szülhetnek, úgy élhetnek, mint bárki más, mint mindenki, aki egészséges.

Pénteken meghalt egy férfi. 42 éves volt. Halála tulajdonképpen  nem is kettő, hanem négy embernek jelenti a további életet.

Kapcsolódó

Brutális várólisták: szívműtétre is csaknem két évet kell várni