Nemrégiben írtam legkedvesebb egykori munkahelyem, a Kurir napjaink-beli utóéletéről. A példányok beköttetéséről, digitalizálásáról és arról, hogy a volt kollégák közül ki melyik példányt szeretné megvásárolni. A magyar sajtóban én voltam az első, akit beengedtek egy – akkor még kísérlet stádiumban lévő – veseátültetésre. A helyszíni riportomat őrző kötetet azonban már valaki elvitte. Így hát két interjúmat szerettem volna nyomtatásban megőrizni. Az egyik Berek Katival, a másik Gyurkó Lászlóval készült. Mindkettő 1996-ban. Rövid tárcám nyomán olvasóink közül többen kérdezték: van-e rá mód, hogy elolvassák ezeket az írásokat. Kérésük parancs! Három egymást követő szombaton jelennek meg. A Berek Katival készült beszélgetést követően most a Gyurkó László-interjú következik.


Másfél évtizeddel később

„Nem vagyok elfogulatlan. Nem is hiszem, hogy lehet a történelemről elfogulatlanul gondolkodni. Még a  távoli századokról sem, nemhogy a  közelmúltról. Én nem is vagyok történész, s nem történelemkönyvet   írok. Egy ember vázlatos portréját igyekszem megrajzolni, háttérben a korral. Átéltem azt a harmincöt évet,  amióta Kádár János Magyarország egyik vezetője, s nem igyekszem elfogulatlan lenni, mert valamilyen formában magam is részese voltam e korszak örömeinek, hibáinak, eredményeinek, kudarcainak.” (Gyurkó László: Arcképvázlat történelmi háttérrel).

Az Arcképvázlat történelmi háttérrel című könyv megjelenése óta csaknem tizenöt év telt el, ám ez a másfél évtized – változásait tekintve – ennél jóval több. Főhőse meghalt, s a halála előtti hónapokban  szembesülnie kellett annak a rendszernek a végnapjaival, összeomlásával, amelyre az életét tette föl. A József Attila- és Kossuth-díjas író – Gyurkó László – pedig annyira eltűnt a szemünk elől, hogy sokan azt sem tudják, él-e még egyáltalán.

– Igaz, hogy távol tartom magam a társadalmi élettől, sőt, el is költöztem a fővárosból, azért köszönöm, a  körülményekhez képest jól vagyok, és mint a találkozásunk  helyszíne is mutatja, dolgozom – mondja  Gyurkó László, akivel az Országos Levéltár büféjében, egy kávé mellett beszélgettünk.

15 éve egy könyvön dolgozik

– Mivel foglalkozik most?

– Hogy most? Immár tizenöt éve 1956-ról írok könyvet. Ez lesz az első olyan mű, amelyben föl vannak dolgozva a nemrégiben hozzáférhetővé vált kordokumentumok. Most már a munka végén tartok. Az ezeroldalas kötet a Szabad Tér Kiadó  gondozásában, a könyvnapra  jelenik meg. Ha leadtam, drámát fogok írni. A kaposvári Csíky Gergely Színház megtisztelt azzal, hogy fölkért, vegyek részt egy ugyancsak    1956-ról szóló, meghívásos drámapályázaton.

– Ön szerint mi történt 1956-ban?

– 1987-ben is megjelent egy könyvem erről az időszakról. Annak ellenére, hogy kádárista voltam, soha nem tartottam vagy neveztem ellenforradalomnak az akkor történteket. Tudja, a dolog többlépcsős volt, s ezért  a különböző periódusai szerint sok mindennek hívhatjuk. A mai ismereteim birtokában már nem kétséges, hogy egészét tekintve forradalom volt. Az események cselekvő részeseként éltem át azt a korszakot.  Mondhatni, az 1956-os forradalommal kezdtem felnőtt életemet, s ahogy elnézem, ezzel is fogom befejezni.

Huszonéves fejjel tanúja voltam számos emberi megrázkódtatásnak, ám ezeknek nem mindig ismerhettem mögöttes tartalmukat, mozgatórugóikat. Más megérni egy ilyen történelmi eseményt és megint más szinte  óráról órára végignyomozni. Ma úgy gondolom – s ezt fejtem Id a könyvemben –, hogy 1956  egy elfojtott  forradalom folytatása volt. Hiszen 1945-ben, a felszabadulás után, hatalmas változás történt: fölosztották  a földeket, államosították a gyárakat, demokratikus parlament alakult. Aztán ezt a folyamatot elfojtották, s  1947- ben megkezdődött az elnyomás: visszavették a földeket, egypártrendszer lett, elpusztult az alig megszületett demokrácia. Tehát ’56 októberében azt kívánták az emberek folytatni, amit még 1945-ben kezdtek el.

Nem írna sem politikusokról, sem a rendszerváltásról

– Visszaemlékezve a Kádár-rendszer vége felé megjelent véleményekre, adódik a kérdés: konzultált-e Berecz Jánossal és Pozsgay Imrével?

– Nem. Viszont előző, ezzel a témával foglalkozó munkámat be kellett mutatnom Berecz  Jánosnak.  Különösebb  baja nem volt vele, de megakadályozta, hogy a harmincadik évfordulóra jelenjen meg. Ráadásul azt mondta, az 1956. november 1-jei  Kádár-beszéd  nem jelenhet meg benne. De én ezt szerves részének  éreztem, és nem vettem tudomást a tiltásról. A kérdés érdekes módon többé nem került szóba…

– Írna-e a Kádár-könyvhöz hasonlót Horn Gyuláról vagy egy másik politikusról?

– Nem, mert egyikük sem érdekel. Egyébként is nagy tévedés azt mondani, hogy az Arcképvázlat történelmi  háttérrel Kádár Jánosról szól. A 300 oldalból mindössze 30 foglalkozik vele, a többi Magyar- ország 1945 utáni történelmével.

– Ha mostani vezetőinkről nem is, a rendszerváltásról megjelentetne egy elemzést?

– Arról sem, mert a folyamat elemzése íróként hidegen hagy.

– Emlékszem, már a megjelenés napján, pillanatok alatt elkapkodták a kötetét, hiszen olyan témát dolgozott föl, amit nem igazán ismerhettünk. Véleménye szerint manapság vannak-e még tabutémák?

A pénz mindenek fölött

– Az adminisztratív, kijátszható tiltás helyébe most egy másik, sokkal komolyabb tényező lépett: a pénz. Ahogy határt szab egy újságnak bizonyos témák megírásakor, hogy a megbírálni szándékozott mondjuk hirdetője a lapnak, akként befolyásolhatja a történéseket a kül- és belpolitikában egyaránt.

– Ugyan elméletileg nem volt annak idején ellenőrzés, de a  gyakorlatban mégiscsak működött efféle  „szűrő”. A Kádár-könyvet ki lektorálta?

– Óvári Miklós és Aczél György.

– Aczél Györggyel milyen volt a kapcsolata?

– Több évtizedes ismeretséget követően, élete utolsó öt esztendejében azt hiszem, a barátai között tartott számon.

Az igazi döntések nem a parlamentben születnek

– Gyurkó Lászlót a közvélemény nemcsak íróként, hanem politikusként is számon tartotta, hiszen 1971 -tői  1985-ig országgyűlési képviselő volt. Ha most a lakóhelyén fölkérnék, vállalná-e a jelölést?

– Semmiképpen. A parlamentben a rendszerváltás óta harmadrangú kérdésekről vitatkoznak, s az igazi döntések valahol másutt születnek.

– Döntések… A közelmúltban tisztújítás volt az írószövetségben. A most megválasztott vezetőség  visszahívja az évekkel ezelőtt eltávozott írókat. Belép ismét a szövetségbe?

– Nem, mert ez az egész dolog engem már régen nem érdekel. Annál is inkább, mert az írószövetség sóhivatal lett: politikai szerepe a rendszerváltozás óta megszűnt, az érdekvédelem pedig nem az ő dolga.  Ráadásul  azelőtt sem volt ott valami nagy élet, de most aztán már végképp nincs.

– Ha az írószövetség nem, akkor esetleg más. Tagja-e valamilyen pártnak vagy mozgalomnak?

– Értelmetlen dolog lenne. Sok évbe telt, amíg egyértelművé vált számomra: nem hiszek a polgári  demokráciában. Szerintem történelmileg nincs jövője, de azt ne kérdezze, jön helyette, mert arról  fogalmam sincs. Persze új és más az én életemben már nem lesz. A világon mindenütt hatalmi  és  gazdasági harcok dúlnak, s ezekkel szemben ez a kis ország tehetetlen.

Nem a világ gondjai, a vagyonszerzés a legfontosabb

– Ahogy a válaszait hallgatom, az az érzésem, hogy nem éppen optimista. Egyáltalán: komfortosan érzi magát?

– Gödön lakom, s jóval kellemesebbnek találom, mint Budapestet. Ez egy teljesen más életforma. Persze  az enyém már nem teljes élet. Nem is lehet két infarktus és egy nagyon  komoly műtét után. Szeretek barkácsolni, kertészkedni. Másfél évembe telt, amíg megcsináltam a házban a padlót és további másfélbe  az ajtók, ablakok lefestése. Kapálgatok, metszem a fákat, bokrokat, virágokat ültetek, játszom a két  kutyámmal. Néha összejövök a barátaimmal, s mint tudja, természetesen dolgozom.

– Ez bizony már egyáltalán nem a közéleti Gyurkó László. Kissé kiábrándultnak tetszik. Vannak még ideáljai?

– Némi eltolódással lényegében azonosak az egykor voltakkal. Az ’56- os jövőkép egy független,  demokratikus, szocialista Magyarország volt. Ezt szeretném ma is, bár tudom, hogy ebből nem lesz  semmi, mert a polgári társadalom képtelen önmagán átlépni. Ahol a vagyonszerzés a legfontosabb, ott nem tudják megoldani a világ nagy gondjait.

Írók – írószemmel

Miként Gyurkó Lászlóé, több írótársának neve is közismert volt a múlt rendszerben, műveik mívessége vagy politikai tartalma, esetleg szókimondása, netán pusztán izgalmassága miatt. Egy tízes listáról kértük Gyurkó László véleményét.


Berkesi András – Nem fontos.
Csurka István – Egykor kitűnő novellista és drámaíró volt.
Déry Tibor – Klasszikus.   •
Fejes Endre – A korszak egyik legjelentősebb írója.
Göncz Árpád –Jobb író, mint amilyennek tartják, egyébként pedig Magyarország legtisztességesebb embere.
Konrád György – Rendkívül fontos szerepe volt a magyar szellemi életben.
Moldova György – Fél tucat maradandó műve van.
Németh László – A XX. század magyar szellemi életének egyik legjelentősebb alakja.
Sándor György – Rejtély.
Végh Antal – Szenzációs szimata van.

Kapcsolódó

Hosszú út az éjszakából

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét