Kerítésen innen
Németh Szilárd pereputtya megfaragta a költségvetést
Nem bír hírértékkel maga a tény, hogy a Fidesz-potentátok maguk és még a rokonságuk is kimagaslóan tehetségesek, amit a nemzeti kormány különböző, csak velük létrehozható megbízásokkal ismer el. Németh Szilárd esete mégis megér pár perc olvasást.
Művészvéna
Azt eddig is tudtuk a Fidesz minden pozícióban remekül használható, már-már fregoli-embernek mondható Németh Szilárdja remekül állta sportoló korában az ütéseket, majd kitanulta, amit tudott és átnyergelt a közigazgatásba. Nem is bajlódnánk a részletekkel, legyen elég annyi, hogy mára nélkülözhetetlen megmondójává érett a kormánypártnak.
Nem csoda, ha rokonságában nem ő az egyetlen kimagasló tehetség. A Németh-pereputty tagja Sárossy Tibor szobrász, akit bátran nevezhetünk Csepel szobrászának is. A kerület vezetése rendkívül elégedett lehet a művész munkáival, rendszeres megrendelőnek számít.
Sárossy kapta a lehetőséget, hogy megmintázza a nagy port kavart, 4,2 millió forintot kóstáló kőkeresztre, amit az Ady Endre úton található Lidl áruházzal szemben állítottak fel és szentelnek meg. Az esemény meghívójából kiderült:
„a Fidesz alelnöke kezdeményezésére a kereszténység nemzet és közösségmegtartó szerepének erősítése, a keresztény értékek megőrzése érdekében kőkereszt állítására és szentelésére kerül sor”.
A művész – aki Németh Szilárd egykori polgármester és rezsibiztos, jelenlegi Fidesz-alelnök rokona és jó barátja – újabb megbízásra szobrál. 6 millió forintért azt a feladatot kapta, hogy formáljon a kerület lakóinak egy jelenetet az Indul a bakterház című örökzöldből, egész pontosan egy életnagyságú bronz szoborcsoportot, közepén természetesen Regős Bendegúzzal, a banyával és a kutyával, mindezt egy kőtalapzaton.
A szerződés még nyáron köttetett, és hamarosan átadásra is kerül. Februárban avatják a szoborcsoport a Királyerdei Művelődési Ház előtt. Azért, hogy méltón képviselje a megrendelői szándékot, a megvilágítását és a környező tereprendezést a Csepeli Városgazda Zrt. készíti.
Kíváncsian várjuk az újabb Németh-rokonok felbukkanását, nemzetünk dicsőségére!
(forrás: 444.hu)
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Fiatalnak lenni Amerikában, Oroszországban és Magyarországon – Lehetőségek és kihívások összehasonlítása
- ‘Magyarország GDP-jének 38 százalékát Budapest termeli, ha a város megáll, azt minden magyar megérzi’
- Mészáros Lőrinc a riporter -és áttételesen az Ön- kérdésére: húzzanak haza!
- Tucker Carlson ment, Ben Shapiro jött: újabb ‘rekordnézettségű-gyanús’ Orbán-interjút készíttetett a…. (ki is?)
- A törvény mindenkire nézve egyformán kötelező!? De amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek!
- Új hónap, új évszak vadiúj júniusi horoszkóp!
- Újabb ‘vörös skarlát betű’ az Orbán-rendszer homlokán, ha bebizonysodik a javítóintézet-igazgató elleni vád
- Szanyi Tibor: aki hülye, haljon meg! – A parajdi-eset: aratták a turizmus gyümölcsét, de nem foglalkoztak az értékmegőrzéssel
- A grenoblei BL-fiesta tömegébe hajtott egy autó
- Gábor György leleplezte Gulyás Gergely legújabb cinikus hazugságát – A diktatúra sosem egyik napról a másikra születik