Kerítésen innen
Németh Szilárd szerint nincs vész, de azért a magyar nagykövet most ne menjen Irakba!
„A magyar katonák, az a közel 200 fő, akik mindkét misszióban részt vesznek, ők kiképzéssel, őrzés-védéssel foglalkoznak és csapatkísérő feladatokat is ellátnak” – fogalmazott Német Szilárd pénteken az ATV Egyenes beszéd című műsorában. Aztán szólt a közel-keleten kint lévő civilekről is…..
Nincs gáz, de…..
Legfontosabbnak a katonák személyi és az egész művelet biztonságát tartják, ha annyira veszélyeztetett lesz a katonák helyzete, akkor hazahívják őket. A Zrínyi 2026 program keretében a csapatszállító képességet is megteremtették, így bármikor haza tudják hozni a magyar katonákat.
Azért nem hívták össze a honvédelmi bizottságot,
mert Kósa Lajos nem kapott olyan kérést, hogy összehívja ezt az ülést.
„A sajtóban való üzengetés az nem alapja egy olyan bizottság összehívására, amely határozatokat képes hozni. Viszont a bizottság elnöke azonnal intézkedett: a bizottság tagjait meghívta, hogy részt vegyenek egy együttes ülésen a honvédelmi miniszterrel és a parancsnok-helyettessel”
A parlamenti államtitkár szerint a bizottság elnöke úgy ítélte meg,
nincs elég információ a helyzetről ahhoz, hogy döntést lehessen hozni az Irakban szolgáló magyar katonák sorsáról.
… és a civilekkel mi lesz?
Simon András: Mi a helyzet a magyar civilekkel (Irakban)? Nem csak katonák vannak ott. Ezzel foglalkoznak?
Németh Szilárd: Természetesen. Ugye van egy nagykövetünk, aki most nincs kint, a brit nagykövetségen van egyébként. A brit nagykövetség azt kérte, hogy most ne menjen, de egyébként is a szabadságát tölti itthon….
Simon András: A brit nagykövetség úgy ítélte meg, hogy a magyar nagykövet veszélyben van….
Németh Szilárd: Nem úgy ítélte meg, csak azt gondolta, hogy most, ebben a helyzetben nem kell kimennie. A diplomáciai csatornákon mindig a legoptimálisabb helyzetet állítják be. Minél többen vannak ott, akkor minél több emberről kell gondoskodni, azoknak a biztonságát kell megszervezni.
Simon András: Ha nincs ott, abból nem lehet baj.
Németh Szilárd: Így van!
Remélhetőleg minden Irakban lévő magyar állampolgár itthon-maradottját sikerült azzal megnyugtatnia a felelős nyilatkozónak, hogy a nagykövetet nem engedik vissza oda, mert jobb, ha nincs ott. Akit mégsem, az Németh Szilárdnál reklamálhat.
Szerző
Friss
- Ívóvíz-fogyasztási tilalmat rendeltek el Ráckevén, ami a visszavonásiik érvényben marad!
- Lázár János keveselte a polos-üldözést, Ő a Fidesz-kullancsokat is lapátra tenné
- Ez kell egy túlélőcsomagba az EU szerint
- Juszt: 477 millió eurónyi, azaz 191 milliárd forint bírságot halmozott fel nekünk Orbán
- A NER(közeli)-mosoda, ami megnyerte a MÁV és a Volánbusz 1 milliárdos munkaruhatendereit
- Sára Botond: Tordai házát le kell bontani
- Karácsony Gergely: két jó hírt akartam volna megosztani, ehhez képest két rossz hírem van
- A Központi Nyomozó Főügyészség bevédte Márki-Zay Péter feljelentésével szemben Orbán ‘poloskáit’
- Időjárás, lesz ma minden mint a búcsúban
- Leleplezés: Vágó István és Ábrahám Róbert kapcsolata a valóságban