Blogbazár
Németh úr(?)! Mi lett szegény szöggel?
Azt már tudjuk, hogy Németh Szilárd ereiben eleve olyan vér csörgedez, amin nem fog a vérmérgezés sem, mert ugye, aki igaz magyar, annak még a vére – na nem kék – is harcos ellenálló. Arról nem érkeztek hírek, hogy az elvetemült Soros-szöggel mi történt, miután a FIDESZ alenöke belenyúlt és érintkezett a mélymagyar vérrel?
Németh-elleni védőoltás
Gábor György vallásfilozófus így ír közösségi oldalán:
„Most éppen a legújabb Németh Szilárd-féle velőtrázó baromsággal van tele az internet: Németh főorvossá léptette elő magát, bátran kinyilatkoztat a sürgősségi ellátásról, aztán távrendel egy kicsit, megmondja, ki forduljon a sürgősségi osztályhoz és ki ne, végül önmagát hozza fel pozitív példának, aki szögbe markolt, de mégsem ment el a sürgősségire.
Most ne kérdezzünk rá, vajon milyen megfontolásból markolt szögbe. Szimpla mohóságból? Kevés volt a túrógombóc? Netán Assisi Szent Ferenc stigmatizációját készült reprodukálni?
Egyben viszont biztos vagyok: Németh Szilárd semmi egyéb, mint egy régi és jól bevált kommunikációs trükk. Ez az ember vadállati hülye, s ezzel gazdái is tisztában vannak. Ezért tartják. A szerepe az, hogy egy-egy égető és súlyos problémát puszta megjelenésével és takaréklángon sem pislákoló agytevékenységével széttrollkodjon. Olyan ő, akár egy több alakból összegyúrt commedia dell’arte figura: a bűnre mindig kapható, modortalanul viselkedő Pulcinella, a zsugori, öntelt és könnyen megvezethető Pantalone, a dadogó, félhülye hivatalnok, Tartaglia és az ostoba, bohócszerű Pedrolino elegye. Ha fellép, azonnal elfeledkezünk a vonatkozó dologról, s felszabadultan röhögünk az idióta, kitartott és megfizetett udvari bolondon.
Pedig Németh Szilárd csak azt tette, amire képes: két kézzel megvakarta az ülepét és beleszellentett egy kiadósat a rozsdás kályhacsőbe. És most ezen kacarászunk önfeledten.
A valóságos gazemberek pedig megint felsóhajthatnak, hiszen újfent megúsztak valamit, ami normális esetben megúszhatatlan lenne. Ugyanis akkor, amikor a sokadik ember haláláról értesülünk a sürgősségin, ezzel a Németh Szilárd-dumával előjönni, s a Németh mögött álló szarházi szemétládáknak mások halálát, tragédiáját imigyen elfrivolkodni, semmi egyéb, mint érzéketlen és aljas gazemberség.”
A virológusok minden bizonnyal már gőzerővel dolgoznak a Németh-elleni védőoltás kísérletein. Amint a tesztelési periódushoz érkeznek, önkéntes alanyok jelentkezését várják!
Németh Szilárd veleszületett problémája – ő nem velünk született, de azért a mi problémánk
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
Hajnalka Mária Tóth
2018.02.23 10:56 at 10:56
elfertőződőt szegény szög