Connect with us

Kerítésen innen

Nemkívánatossá vált a 15. Maccabi Európa Játékok megnyitóján az aHang fotósa!

ahang
Megosztás

Számos ponton érthetetlen az, ami a Maccabi Európa Játékok 2019 kedd esti megnyitóján az aHang munkatársával történt. Nem tudni, hogy arab csengésű neve, vagy az őt fotósként delegáló szervezet keltette fel vele kapcsolatban a szervezők figyelmét, mindenesetre, hiába kapott visszaigazolást a regisztrációjáról, a pályára nem engedték be.


Helyhiányra hivatkoztak, amit a bent lévők cáfoltak….

Az AHang közleményéből kiderül, hogy kolléganőjük füle hallatára zajló telefonbeszélgetésekből egyértelműen volt, kifejezetten csak neki nem volt már hely az egyébként messze nem telt házzal üzemelő stadionban.

Nemrég indult, a Biztosítsák a tranzitzónákban élők alapvető emberi jogait! című kampányra szerették volna zsidó önkéntesek felhívni a Maccabi eseményein résztvevő sportolók és látogatók figyelmét, ezért – területfoglalási engedéllyel – kedd délután kitelepültek a 15. Maccabi Európa Játékok nyitóünnepségének helyt adó budapesti új Hidegkuti Nándor Stadion elé. Őket és az eseményt kívánta fotózni Abdallah-Magdy Szabrina, aki az ehhez szükséges sajtóengedélyt pár nappal korábban igényelte és megkapta.

A 15. Maccabi Európa Játékok megnyitója az aHang számára azonban nem a szolidaritás megerősítésének lehetőségét, hanem a véleménynyilvánítás szabadságának meggyalázását, illetve a magas politikai szinten generált előítélet és diszkrimináció megtapasztalását jelentette.

-írták, majd részletesen ismertették a történteket.

„Kedd (2019.07.30.) este munkatársunkat, Abdallah-Magdy Szabrinát annak ellenére nem engedték be a 15. Maccabi Európa Játékok nyitóünnepségére, hogy érvényes sajtóbelépővel rendelkezett. Belépőjének érvényességét igazolja, hogy korábban a regisztrációját elfogadták, a játékok sajtótájékoztatójára gond nélkül bejutott.

Az őt feltartóztató sajtós munkatárs helyhiánnyal magyarázta ezt a lépést,

később a biztonsági őrök viszont a jogosultságát nem találták megfelelőnek. Amíg kolléganőnk az ügyet próbálta tisztázni a 15. Maccabi kommunikációs igazgatójának főmunkatársával, Fenyvesi Ágnessel, más orgánumok képviselői probléma, a belépőjük, regisztrációjuk felülbírálata nélkül jutottak be a megnyitóra.

A már zajló eseményről kijövő egyik fotós később megerősítette, hogy voltak szabad helyek a fotósok számára kijelölt pályaszakaszon.Kolléganőnk tanúja volt továbbá egy telefonbeszélgetésnek is, amelyet Fenyvesi Ágnes állítása szerint György Bence kommunikációs igazgatóval folytatott, ebből az derült ki számára, hogy kifejezetten az ő bejutását akarták megakadályozni.”

Az eset után hivatalos állásfoglalást kértek a játékok szervezőitől,

illetve a kommunikációs vezetőtől, egy rövid levélben a sajtóosztály annyit írtak, hogy az újságírót helyhiány miatt nem engedték be.

„Számunkra ez a magyarázat elfogadhatatlan, hiszen azóta több sajtós kolléga is megerősítette, nem volt teltház a stadion egyetlen részén sem, tudomásunk szerint pedig másoktól nem tagadták meg a belépést.

Feltételezhetjük, hogy egy nemzetközi, az elfogadást népszerűsítő, államilag szervezett magyarországi kulturális és sport eseményre valakit származása és az általa képviselt ügy miatt nem engedtek be.”

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. casino en ligne France

    2025.05.19 15:46 at 15:46

    Greetings! I know this is kinda off topic but I was wondering if you knew
    where I could get a captcha plugin for my comment form?
    I’m using the same blog platform as yours and I’m having trouble finding one?
    Thanks a lot!
    casino en ligne France
    Very quickly this web page will be famous among all blogging people,
    due to it’s good content
    casino en ligne
    Hi, I do think this is a great website. I stumbledupon it
    😉 I may return yet again since i have bookmarked it.
    Money and freedom is the greatest way to change, may you be rich and continue to guide others.

    casino en ligne
    I am in fact happy to glance at this webpage posts which contains
    lots of valuable information, thanks for providing these statistics.

    casino en ligne fiable
    Link exchange is nothing else except it is only placing
    the other person’s blog link on your page at appropriate place
    and other person will also do same in support of you.

    casino en ligne
    I am now not sure where you are getting your info, but good
    topic. I needs to spend some time finding out more or figuring out more.
    Thank you for fantastic information I was looking for this information for my mission.
    meilleur casino en ligne
    wonderful points altogether, you just gained a emblem new reader.
    What could you suggest about your submit that you just made some days ago?

    Any positive?
    casino en ligne
    It’s really a great and useful piece of info. I am glad that you
    just shared this helpful information with us. Please stay
    us informed like this. Thank you for sharing.
    casino en ligne France
    I truly love your website.. Great colors & theme. Did you develop this web site
    yourself? Please reply back as I’m wanting to create my own blog and would like
    to learn where you got this from or exactly what the theme is named.
    Many thanks!
    casino en ligne
    Wonderful website. Lots of helpful info here. I am sending it
    to several buddies ans additionally sharing in delicious.

    And naturally, thank you in your sweat!
    casino en ligne fiable

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük