Nincs időm a gyerekemre, nincs időm a szüleimre, nincs időm a fontos dolgokra….

Mindig várunk valamire. Le fogok fogyni, jobban fogok kinézni, boldogabb leszek. Ha jobban fogok keresni, majd jobban fogok élni, lesz családom és boldog leszek. Sokan vágyakoznak, de amikor a tettre kerül a sor, elodázzák a melót. Vágyakozni egyszerűbb…?

El fogok válni, munkahelyet változtatok,

rám talál a szerelem, lakást veszek, boldog leszek… és sorolhatnánk vég nélkül a saját magunk hülyítését.

A boldogság nem a minket körülvevő világtól függ, hanem attól, hogy mit érzünk a lelkünkben. Ha nem tudjuk megbecsülni azt amink van, akkor nehéz lesz elérni azt amit akarunk. Ha nem tudja, hogyan legyen boldog, hogyan örüljön annak, amit az élet ad, akkor nem lesz boldog akkor sem, amikor eléri azt, amit akar.

A “halogatás” szindrómája a modernkor betegsége,

sokan a jövőben vagy a múltban élnek. Gazdagok akarunk lenni, megakarjuk találni a boldogságot, vigyázni akarunk magunkra, de mindezt nem most, mert nincs időnk rá. Sok mindent szeretnénk, de nincs időnk, mert túlságosan elfoglaltak vagyunk.

Már húsz éve dolgozunk úgy, hogy nem mentünk szabadságra, nem törődünk a lelki világunkkal, az egészségünkkel és a kapcsolatainkkal, 40-50 évesen pedig lebetegszünk, vagy beleununk a hétköznapokba.

A folytatásból kiderül, mi a legnagyobb probléma velünk.