Banánköztársaság
Nincs több parlamenti vita, nincs több pártközlemény!
A Városi Kurír a továbbiakban bojkottálja minden álvita közvetítését és kommentálását a magyar parlamentből. Ma indul a bojkott, így nem foglalkozunk a Stop Soros gusztustalan és mocskos álvitájával. Természetesen az új döntésekről, amelyek az életünket befolyásolják, továbbra is hírt adunk. Kommentáljuk a parlamenti munkát, ahogy publicistáink sem fogják vissza magukat. Sőt.
Nem leszünk cinkosok
A továbbiakban egyetlen pártnak sem leszünk cinkosai. A Városi Kurír ezután nem hagyja, hogy rajta keresztül is elbábozzák a demokráciát. Nem leszünk eszközei azoknak, az ellenzékinek hazudott pártoknak és politikusoknak, akik ugyanazzal a levegővel szidják Orbánt és a NER-t, amivel szemrebbenés nélkül vágják zsebre annak minden juttatását. Ők azok, akik „szavazatmaximalizálási” igyekezetükben helyeslik például még a kerítést, az új vasfüggönyt is. Úgy tesznek, mintha nem tudnák, milyen fontos volt a magyaroknak 1956-ot követő években mások, a más nemzetek által nyújtott otthon.
Ugyanakkor nem hallottuk ezeket a vitézlő ellenzékieket az ügyben sem felszólalni, hogy mostanság a kormánypropaganda már csak keresztény és nem zsidó-keresztény gyökerekről, kultúráról beszél.
Elég volt a pártok közleményeiből
A Városi Kurír a továbbiakban nem hajlandó egyetlen párt közleményének sem helyt adni. Nálunk a továbbiakban csak olyan politikussal találkozhat az olvasó, aki vállalja, hogy amit mond, az az Ő véleménye.
Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a továbbiakban is ne tartanánk meg jó szokásunkat, hogy kritikával szemléljük a minket körülvevő egyre szűkebb világot.
Az a néhány komolyan vehető becsületes politikus, aki valóban az országért, vagy legalább egy-egy kisebbségért, a polgárok jogaiért emel szót, továbbra is partnert talál a Városi Kurírban, ahogy a civilszervezetek is Stop Soros ide, vagy oda.
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?
- ‘Rékasi Zsigmond, muti a szerződésed!’ – reagált egy hozzászóló a Sándor-palota cáfolatára – Frissítve!
- ‘Támadás indult ellenünk, együttműködés helyett igazodást vár a politika’ – véli az MTA elnöke
- Nettó 3500 forint dolgozatonként – Ennyi ‘üti a markát’ a tanároknak egy érettségi javításáért
- ‘Orbán-villa’ az olasz Varese-ben – A vityilló több, mint 1.000 négyzetméteres, a garázs ‘csak’ 256….. – Frissítés!
- Orosz Anna lemond és nem indul többé: ‘a kulcs a rendszer bukásához, hogy mindannyian kilépjünk annak keretei közül’
- Kövér László mindent tud – ‘Királyi többesben’ beszélt széles ismeretségi köréről
- Elon Musk nyomán Ön szerint milyen nevet választana Mészáros Lőrinc, ha várost alapítana?