Connect with us

Sport

Női kézilabda Eb: Jelentős formajavulás kell a cél eléréséhez

Megosztás

A magyar női kézilabda-válogatottnak óriási formajavulásra van szüksége a célként megfogalmazott nyolc közé kerüléshez a pénteken kezdődő és november 20-ig tartó Európa-bajnokságon.

kézilabda
Megosztás

A magyar női kézilabda-válogatottnak óriási formajavulásra van szüksége a célként megfogalmazott nyolc közé kerüléshez a pénteken kezdődő és november 20-ig tartó Európa-bajnokságon.

A kontinenstornán pénteken 18 órától Svájc, vasárnap 18 órától Horvátország, kedden 20.30-tól pedig a címvédő Norvégia lesz a magyarok ellenfele a ljubljanai csoportban

A középdöntőbe az első három helyezett jut, és viszi magával a szintén továbbjutott csapatok elleni eredményeit. Ott Dánia, Svédország, Szlovénia és Szerbia közül a három továbbjutóval találkozhat a magyar együttes, szintén Ljubljanában. A két középdöntő-csoportból az első két-két együttes az elődöntőbe kerül, a harmadik helyezettek pedig az ötödik helyért csapnak össze.

A felkészülési időszakban négy mérkőzést játszott Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány csapata: szeptember 29-én 22-22-es döntetlent ért el Szlovéniában, majd ugyanott két nappal később 21-19-re kikapott. Múlt szombaton Tatabányán 33-28-ra legyőzte Romániát, hétfőn viszont ugyanazon a helyszínen 31-20-ra kikapott a jó európai középcsapatnak számító német együttestől. A támadójáték szempontjából a két szlovéniai meccs, valamint a németek elleni találkozó is aggasztó volt, de utóbbin, az Eb-rajt előtti főpróbán a védekezéssel is komoly gondok akadtak.

Mindez részben annak tudható be, hogy több meghatározó játékos hiányzik a keretből: Háfra Noémi, Fodor Csenge és Bíró Blanka térd-, Szöllősi-Zácsik Szandra vállsérülés, Kovacsics Anikó vállműtét és gyermekvállalás miatt nem játszhat, Tomori Zsuzsanna pedig ismét lemondta a világversenyen való szereplést.

A nemzetközi tapasztalat hiánya elsősorban a belső posztokon mutatkozik meg, hiszen ott Klujber Katrin az egyetlen, aki klubcsapatával a Bajnokok Ligájában játszik, bár a rutinos szélsők között is vannak olyanok, akik szokatlanul gyenge formát mutattak az elmúlt napokban. 

kézilabda
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Azt Golovin kapitány és Pálinger Katalin, a magyar szövetség alelnöke is hangsúlyozta, hogy nagyon bíznak a mostanság remekül védő kapusokban, de az ő jó teljesítményükhöz minőségi védekezésre lenne szükség.

„A célunk a párizsi olimpiára való kijutás, ennek rendelünk alá mindent, a kvalifikációnak pedig fontos, első állomása a novemberi Európa-bajnokság” 

– mondta Pálinger.

A 2024-es ötkarikás játékok biztos résztvevője lesz a házigazdák együttese, illetve a mostani Európa-bajnokság és a jövő évi világbajnokság aranyérmese. Selejtezőt játszhat a világbajnokság 2-7. helyezettje, valamint további két válogatott Európából: a kontinenstorna azon két legjobb csapata, amely a vb-n nem kerül a hét közé. 

A magyar csapat nyolc közé jutása – amit a szövetség célként megfogalmazott – jó pozíciót jelentene az olimpiai selejtező szempontjából, hiszen ez a forgatókönyv érvényesült legutóbb is: a 2018-as Európa-bajnokságon elért hetedik helyezésnek köszönhetően szerepelhettek a selejtezőn a magyarok.

„Az elmúlt hetek történései sajnos több negatívumot hoztak, így mindenkinek többet kell vállalnia a keretben lévők közül, hiszen csak együtt, közösen, még erősebb csapategységgel érhetik el a céljaikat” 

– szögezte le Pálinger.
Golovin
Golovin Vlagyimir. Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

Golovin Vlagyimir a németek elleni találkozó után az MTI-nek úgy nyilatkozott, védekezésben körülményesek voltak, támadásban pedig nagyon nehezen dolgoztak ki helyzeteket, és azok közül is nagyon sok kimaradt. Hangsúlyozta, nemcsak a hibákról kell beszélni, hanem a felelősségvállalásról is, mert egyedül Klujber vállalkozott bátran, a többiekre nem ez volt a jellemző.

A küldöttség 18 fős kerettel utazott Szlovéniába, mérkőzésenként 16 játékos nevezhető

A csoportmérkőzések során, a középdöntők alatt, valamint a döntő hétvége során egyformán két-két cserére van lehetőségük a csapatoknak a 35 fős bő kereten belül.

A magyarok számára a csoportkörben Svájc és Horvátország, a középdöntőben pedig Szlovénia vagy Szerbia legyőzése lehet reális célkitűzés, a norvég, a dán és a svéd válogatott jelenleg magasabb szintet képvisel. A világversenyen újonc svájciak Spanyolországban készültek, ahol a házigazdáktól 37-26-ra kikaptak, viszont Tunéziát 41-31-re, Egyiptomot pedig 37-28-ra legyőzték, tehát sikerélménnyel felvértezve, veszítenivaló nélkül érkeznek a szlovén fővárosba.

Az előző kontinenstornán bronzérmes horvátok a szlovénokkal játszottak edzőmeccset, és előbb 27-24-re, majd 23-22-re győztek. Bár Camila Micijevic, Josipa Mamic, Dejana Milosavljevic és Ana Turk hiányzik a keretből, Ivana Kapitanovic, Katarina Jezic és Ana Debelic személyében komoly tapasztalattal rendelkező kézilabdázókkal rendelkeznek.

kézilabda
Fotó: MKSZ/Kovács Anikó

A norvégoknál ezúttal nem szerepel majd gyermekvállalás miatt Kari Brattset, Sanna Solberg-Isaksen és Camilla Herrem, sőt Veronica Kristiansen is lemondta a szereplést, csapatuk azonban így is az aranyérem egyik esélyese. Az oroszok nem tagjai a mezőnynek az ukrajnai háború miatti eltiltásuk következtében.

Ez lesz a 15. női Európa-bajnokság, de az első, amelyet három országban rendeznek, ugyanis Szlovénia mellett Észak-Macedóniában és Montenegróban is lesznek mérkőzések. Ez lesz az utolsó kontinenstorna 16 csapattal, két év múlva a magyar, osztrák, svájci közös rendezésű Eb-n már 24 válogatott vehet részt.

A magyar együttes eddig minden Eb-n ott volt, legjobb eredménye a 2000-es aranyérem, a legrosszabb a 2016-os 12. hely. Legutóbb, két évvel ezelőtt Dániában tizedik lett a nemzeti csapat.

Forrás: MKSZ / MTI

Faluvégi, Planéta és Schatzl nem utazik a kézilabda Európa-bajnokságra

Szerző