Kiemelt hírek
Novák Katalin államtitkár lájtos buzizása
Novák Katalin, az emberinek mondott minisztérium államtitkára, a Fidesz alelnöke a Mandinernek adott interjút. A beszélgetés legtanulságosabb, leginkább elgondolkodtató részeit szemlézve, talán sikerül olvasóink számára is bemutatni, hogyan is vélekedik a Fidesz a családról, a másságról, a gender kérdésről vagy éppen az otthonszülésről.
Itt van már a Kánaán
Az államtitkár számára is evidens, hogy a demográfiai kérdés orvoslása a leginkább meghatározó feladat a következő évekre. A népességcsökkenés több évtizede megoldásért kiáltó kórkép. Azt a közkeletű véleményt viszont kevésbé osztja, hogy ebben a folyamatban döntő szerepe lenne a fiatalok elvándorlásának, ez ugyanis szerinte, öt-tíz éve volt akut kérdés, mára azonban a helyzet megváltozott: több magyar állampolgár jön be, illetve vissza az országba, mint ahányan külföldre mennek. Igencsak feldicséri a Fideszt, így saját magát is:
„Itthonról nézve magasabbak a fizetések, ez igaz. Azonban ne felejtsük, a megélhetési költségek is magasabbak kint, illetve említhetünk néhány olyan területet, amelyet elsősorban a családosok tudnak értékelni. Nyugathoz képest Magyarországon ingyenes az óvodai ellátás, ingyenes vagy olcsó a gyerekek étkezése, és az iskola első kilenc osztályában ingyenes tankönyveket biztosítunk. Egy átlagos keresetű nagycsaládban a bruttó fizetés megegyezik a nettó fizetéssel. Ott van még a CSOK is, amellyel önálló lakáshoz juthatnak a fiatalok, ez Nyugaton az ingatlanárak miatt egyelőre kevéssé beteljesíthető vágyálom a pályakezdőknek.”
Mint a mesében, olyan lehet az élet az államtitkár szerint Orbán országában. Szerinte a CSOK megnövelte a gyermekvállalási kedvet, igazi segítség a családoknak:
„Az adatok azt mutatják, hogy minden harmadik CSOK-támogatott előre vállalt gyermeket, aminek a demográfiai hatása is mérhető, ugyanakkor tudom, hogy nehéz kijelentenie két fiatalnak, hogy tíz éven belül nagycsaládot vállalnak, ez igen nagyfokú elköteleződést igényel. Ezért gondolkodunk azon, hogyan tudnánk a nagycsalád felé vezető úton a kisebb lépéseket is még jobban támogatni.”
Novák álláspontja, hogy ki hogyan szül, ez kizárólag az ő dolga, amíg a baba életét nem veszélyezteti. Teljes mértékben megadják a szabadságot arra, hogy a szülésről és annak körülményeiről minden család szabadon dönthessen:
Kiforratlan vélemény a hálapénzről
” Van, aki a kórházat, és van egy – egyébként rendkívül kis létszámú – csoport, amelynek tagjai pedig az otthonukat tartják biztonságosnak. A következő évekre szóló terveinkben az is szerepel, hogy ne csak a lehető legjobb szülésélményt biztosítsuk a családoknak, hanem azt is, hogy a szülészeteken ne betegként kezeljék az édesanyát. Egy egészséges nő szülése a világ legtermészetesebb jelensége. Mivel a magyar nők döntő többsége a kórházi szülést tartja biztonságosnak, így a feladatunk e téren leginkább az, hogy kitaláljuk, miképp biztosíthatjuk ennek intimitását.”
A szülészeteken mindennapos hálapénzről igencsak kétértelműen fogalmaz:
„A szülészetnél ez azért is nagyon nehéz kérdés, mert a szülés nem tervezhető, kiszámíthatatlan esemény, így nehéz elvárni, hogy egy orvos a munkája mellett a nap huszonnégy órájában rendelkezésre álljon. Bár egy jól képzett egészségügyi személyzet le tud vezetni egy szülést, a legtöbben még mindig akkor érzik magukat biztonságban (Nyugat-Európával ellentétben), ha egy általuk kiválasztott orvos van jelen a szülésnél. Kérdés, hogy elvárható-e egy orvostól, hogy minden ellenszolgáltatás nélkül a munkaidején túl is folyamatosan rendelkezésre álljon.”
A kilógó lóláb esete a genderekkel és a melegekkel
Novák Katalin osztja Kövér László meglátását gender-ügyben:
„egyszerűen nem tesz jót egy ügynek, ha túltolják. Sem az érintetteknek, sem a többségi társadalomnak. A gender-téma ráadásul összecsúszott a szexuális orientáció kérdésével”
Figyelem itt következik a lényeg, a meleg társadalom felosztása, azaz ugyanúgy gondolkodik róluk, mint a kommunistákról szokás a koalícióban, mert ugye „az én kommunistám jó komcsi a tiéd rossz”, de lássuk novák Katalin talán legszégyenletesebb mondatát:
Vannak jó szándékú meleg emberek, akik csak nyugalomban szeretnének élni, és van egy kisebb, de nagyon hangos csoport, amelynek tagjai pedig folyamatosan provokálnak. Maradjunk a józan ész talaján! Egy kisfiú igenis különbözik egy kislánytól, vannak fiús és lányos dolgok, természetes és szerethető különbségek a két nem között.
Szerinte a magyar emberek – és a kormány is – toleránsak, nálunk mindenki a saját vallási és szexuális meggyőződése alapján élhet, ezt senki sem korlátozza.
Végezetül még maszatol egyet az álamtitkár
„Vannak férfiak és nők, és csak az ő kapcsolatukból tudnak gyermekek születni. Ha ezeket a nyilvánvaló igazságokat ma valaki kimondja, rögtön homofóbiát kiáltanak. Ez nonszensz. Számos olyan társadalmi problémát és kisebbségi élethelyzetet tudnék megnevezni, amelyek nem kerülnek annyira fókuszba, mint a szexuális orientáció. A jelentőségéhez képest felülreprezentált ez a probléma. Mondjuk ki, hazánkban stabil és kiterjedt jogai vannak a melegeknek, ami nagyon helyes.”
Az olvasóinknak kell eldönteniük, hogy saját élettapasztalataik, élethelyzetük alapján mit gondolnak akár a Fidesz hivatalos álláspontjának is tekinthető nyilatkozatról. Magunk is kíváncsian várjuk véleményüket
Szerző
6 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
- Közszolgák, ha összefognak: Kocsis Máté teljes-pályás támadásba lendült, Szijjártó kollégája besegített – Frissítve!
- Egy és más mindennapjainkból
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
perverznyúl
2017.12.30 07:22 at 07:22
Mond ő még ettől nagyobb baromságokat is.
Csak még elég üres a zsebe.
Ember
2019.02.22 02:47 at 02:47
Novák Katalinnak 100% igaza van. Gyermek csakis egy férfi és egy nő együttlétéből foganhat. Sajnálom azokat akik nem hajlandóak tudomásul venni a természet törvényeit.
1xslots регистрация на сайте
2025.04.01 16:44 at 16:44
прогоны по трастовым сайтам https://destaquebrasil.com/inglaterra/author/jamestrorn/ массаж скидка купон скидки на мебель промокод http://forums.indexrise.com/thread-2362-post-491329.html#pid491329 программа для прогона сайта по белым каталогам
прогона по трастовым сайтам окей промокод на скидку хофф купоны на скидку https://www.ytdestek.com/members/24139.html сервис прогона сайта и https://xs.xylvip.com/home.php?mod=space&uid=1652390
прогон сайт по белым программа для прогоны сайта по каталогам https://forumlviv.at.ua/forum/52-5194-1 lamoda промокод на скидку http://bitetheass.com/user/MichaelArrot/ lenta com main c1ns купон на скидку http://www.directoryanalytic.com/details.php?id=344837
проверить индексирование сайта biggeek промокод на скидку что такое прогон для сайта http://101broker.ru/index.php?subaction=userinfo&user=mundanedairy58 промокод на скидку ржд http://mernes.org/user/Michaellax/
статейный прогон сайта по трастовым http://vecmir.ru/index.php/vecmirlife/57746-profuseleaf78/profile проверка индексации ссылок программ для прогона сайта по белым каталогам http://parus-perm.ru/communication/forum.php?PAGE_NAME=profile_view&UID=40817 как ускорить индексацию ссылок http://www.ppurihr.or.kr/gb/bbs/board.php?bo_table=qna&wr_id=5401
скидка на золотое яблоко промокод первый заказ прогон сайта по каталогам свящ http://0830bbs.com/home.php?mod=space&username=womanlyspectato&do=profile порядок купон на скидку https://directory8.org/details.php?id=293300 продвижение с помощью статей https://forum.drumjamapp.com/memberlist.php?mode=viewprofile&u=44939
размер купона на скидку авито скидка на доставку промокод http://isaevclub.ru/user/Jerryknole/ акции купоны скидки москва https://www.mexicanosenelmundo.com/member.php?action=profile&uid=21709 что такое прогон сайта http://gctech21.com/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=319518
реальный прогон сайта хрумер прогон сайта прогон сайтов http://www.qazaqpen-club.kz/index.php?subaction=userinfo&user=wastefulassista бесплатный прогон сайта по социальным закладкам http://198.199.122.222/doku.php?id=%D0%B1%D0%BB%D0%BE%D0%B3%20%D0%B0%D0%BA%D1%83%D1%88%D0%B5%D1%80%D0%B0%20%D0%B3%D0%B8%D0%BD%D0%B5%D0%BA%D0%BE%D0%BB%D0%BE%D0%B3%D0%B0 прогон сайта в белых каталогах бесплатно
1xbet на андроид бесплатно гта онлайн казино https://kompromat1.online/ win win casino букмекерская контора https://rumafia.news/ Кузнецова Анна Юрьевна порно 7k casino официальный играющие казино онлайн скачать 1xbet на андроид бесплатно порно с Евгения Медведева букмекерская контора ставки Семёнова Татьяна Владимировна порно
http://filmkachat.ru
1xslots бонус за регистрацию
2025.04.12 15:20 at 15:20
скачать фильмы на телефон без регистрации https://forum.krymbezpravil.org.ua/viewtopic.php?f=5&t=71868 прогон ссылки по сайтам http://oszeresek.hu/forum/viewtopic.php?f=1&t=6213 бесплатно прогон сайта по каталогам http://forums.indexrise.com/thread-1096-post-508292.html#pid508292 бездепозитный бонус за регистрацию с выводом
сервис для прогона сайта каталоги для прогонов сайт http://www.directoryanalytic.bestdirectory4you.com/details.php?id=340099 эффективный прогон сайта http://intextv.by/forum/user/66401/ зачем прогон сайтов
самокат скидка на заказ промокод https://rus-crafting.ru/index.php?subaction=userinfo&user=Oscarled закрыть сайт от индексации robots txt http://parus-perm.ru/communication/forum.php?PAGE_NAME=profile_view&UID=35680 лучший прогон сайта http://yuyue.com.tw/upload/home.php?mod=space&uid=172305 промокод дает скидку
файл для индексирования сайта http://beachhouse-living.com/index.php/component/kunena/user/19016-guiltlessbaby88 закрыть ссылку от индексации nofollow промокод на скидку озон 2022 http://zqykj.com/bbs/home.php?mod=space&uid=269239 проверить ссылки на индексацию http://telent.ussoft.kr/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=639210
купоны саратова на скидки https://www.morph.ro/users/DoctorLazutapn статейный прогон 2020 промокод ламода скидка на любой заказ https://civil808.com/user/68009/gregorybramn правильная индексация сайта
индексация страниц http://www.diablo2r.cn/home.php?mod=space&uid=25213 официальный сайт росстата индексация цен http://lineyka.org/user/Justinden/ программы для прогона сайта по каталогам https://codywgpw64186.jaiblogs.com/57271645/deepnude-ai-navigating-the-controversial-landscape-of-image-manipulation-technology проверить закрыта ли страница от индексации http://samjinuc.com/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=69850
проверить индексацию сайта в поисковиках http://bbs.xiaoditech.com/home.php?mod=space&uid=1738601 купон на скидку шейн сити купон на скидку http://psvhome.ru/user/PhilipWeazy/ прогон сайта через хрумер http://sols9.com/batheo/Forum/User-Shawnscuct
зачем нужен прогон сайтов прогон по базе трастовым сайтов статейный прогон что это https://daltonjjif84051.get-blogging.com/30012678/the-chopping-fringe-of-nsfw-ai-exploring-the-options-of-undress-ai прогон сайтов по каталогам самостоятельно проверить индексирование страницы
демо казино casino online зеркало https://strelochnik.com/ 7k casino зеркало рабочее 1xbet официальный скачать https://repost.news/ реального казино casino официальный зеркало pin up букмекерская контора скачать 1xbet на андроид бесплатно 1xbet официальный 1xbet xyz 1xbet xbet xyz 7k casino сайт
http://filmkachat.ru
HectorWet
2025.05.09 09:44 at 09:44
https://pinupaz.top/# pin up az
AlbertoIsoke
2025.05.09 21:06 at 21:06
no doctor visit required: buy generic Viagra online – best price for Viagra