Kerítésen innen
Nyílt levél a „közszolgálati” média munkatársaihoz
A Nyilvánosság Klub ügyvivő testületének nyílt levele közlését az MTI/OS megtagadta. A NER rendszerében a demokrácia nevében! Ez úton adunk lehetőséget, hogy megismerjék a tartalmát.
Kedves Kollégák!
A Nyilvánosság Klub Magyarország legrégebben alakult civil szervezete. 1989-ben, mi, újságírók, szerkesztők, médiakutatók azért hoztuk létre, hogy aktívan közreműködjünk a szabad véleménynyilvánítás intézményes kereteinek létrehozásában, a diktatúra tájékoztatási monopóliumának lebontásában, a médiapluralizmus megteremtésében. A rendszerváltás idején, a demokratikus átmenet során a közvélemény objektív, elfogulatlan, sokoldalú tájékoztatásában úttörő szerepet játszott az akkor még monopol helyzetben lévő, ám a politikai diktatúra nyomása alól fokozatos felszabaduló közmédia. Az ott dolgozó újságírók példát mutattak más szakmák képviselőinek is bátorságból, szabadságszeretetből, a demokrácia iránti elkötelezettségből.
Az 1990 és 2010 között eltelt két évtized során a közszolgálati média hol inkább, hol kevésé sikeresen, de igyekezett megfelelni azoknak a közszolgálati követelményeknek, amelyek egy demokratikus jogállamban az adófizetők pénzén fenntartott médiumtól elvárhatóak.
2010 óta azonban gyökeresen megváltozott a helyzet.
Mára oda jutottunk, hogy a közszolgálati média – a pártállami diktatúra idejét idézve – a köz szolgálata helyett ismét a hatalom szócsövévé vált, kizárólag a kormánypártok érdekeit és elvárásait tartja szem előtt, és a közönség tájékoztatása helyett a kormánypártok propagandagépezeteként működik. A kormánypropaganda első számú kiszolgálójaként aktívan részt vesz a félelem- és gyűlöletkeltésben, fertőzi a közvéleményt, embert ember ellen uszít, rombolja a társadalmi morált. Elfogult, pártos, egyoldalú politikai tájékoztató tevékenysége nemcsak a demokratikus nyilvánosság működésének alapvető normáit, hanem a rá vonatkozó törvényeket is sérti.
Nemcsak a politikai tájékoztató, hanem a kulturális, ismeretterjesztő, sőt a szórakoztató tevékenységét is a kormánypártok elvárásaihoz igazítja. A műsorok tartalmából egyértelműen kiderül, hogy a közmédiában maradéktalanul felszámolták az újságírók és szerkesztők autonómiáját, kiölték az újságíró szakma lelkét. Ezt támasztják alá a megfélemlített munkatársak név nélkül tett nyilatkozatai is.
A jelenlegi kormány által elfogadott médiatörvény szerint a közszolgálati média feladata
„a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos és felelős hírszolgáltatás, az eltérő vélemények ütköztetése, a közösség ügyeivel kapcsolatos viták lefolytatása, a megbízható tájékoztatáson alapuló, szabad véleménynyilvánításhoz való hozzájárulás, sokszínű, gazdag választékú, többféle értékrendet bemutató műsorok közzététele.”
Magyarországon ma a közpénzekből fenntartott média folyamatosan megszegi a működésére vonatkozó jogszabályokat, a műsorok tartalma a törvényben előírt egyetlen normának sem felel meg.
Tisztában vagyunk azzal, hogy napjainkban milyen súlyos egzisztenciális kockázatokkal jár, ha az állam irányítása vagy befolyása alatt álló intézmények munkatársai felemelik szavukat az elnyomás ellen, a szakmai normák, az egyén autonómiája érvényesülése érdekében. Mégis azt gondoljuk, hogy napjainkban csak Önök lehetnek azok, akik együttesen fellépve megpróbálják megvédeni közszolgálat és a közszolgálati újságírás maradék becsületét.
2018-03-02 A Nyilvánosság Klub ügyvivő testülete
Az eldöbrögisedett Orbán „einstandolt” médiapiaca már a választás tisztaságát veszélyezteti
Szerző
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat