Connect with us

Ez a nap

Bűnügyi nyomozás folyik Donald Trump ügyvédje ellen 

Michael Cohen és Donald Trump
Megosztás

Bűnügyi vizsgálat folyik Donald Trump amerikai elnök ügyvédje, Michael Cohen ellen – került nyilvánosságra pénteken délután New Yorkban.

Az egyik manhattani bíróságra szövetségi ügyészek által benyújtott és pénteken nyilvánosságra került dokumentumok szerint Cohen ellen már hónapok óta folyik a bűnügyi nyomozás.

Az ügyészek szerint a vizsgálat nem Cohen ügyvédi tevékenységére összpontosít, hanem a „személyes üzleti megállapodásaira”. A nyilvánosságra került dokumentumokban azonban kisatírozták azokat a szövegrészeket, amelyekből kiderülne, hogy a gyanú szerint Cohen milyen törvényeket sérthetett meg. Viszont az egyértelműen kiderül, hogy adócsalás és adatok eltitkolása miatt folyik nyomozás ellene.

Cohen New York-i irodájában és otthonában hétfőn jelentek meg a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) munkatársai és a házkutatás során lefoglalták az ott talált dokumentumokat és a számítógépet, benne e-mailekkel és adatokkal. A hétfőn nyilvánosságra hozott információk még arról szóltak, hogy az FBI lefoglalta a Donald Trump elnökkel folytatott beszélgetések hanganyagait és leiratait is, amelyeknek titkosságát egyébként törvény védi. Pénteken az FBI közölte: a lefoglalt elektronikus levelek között egyetlen sincs, amely Donald Trumppal folytatott levélváltás volna.

A manhattani bíróságra benyújtott ügyészi dokumentum egyik lábjegyzetében szerepel az is, hogy bár az FBI hétfői házkutatására Robert Mueller, a 2016-os amerikai elnökválasztási folyamatba történt állítólagos orosz beavatkozást vizsgáló különleges bizottság vezetője adott utasítást, a Cohen elleni nyomozás azonban nem függ össze az Oroszország szerepét firtató vizsgálattal.

Michael Cohen az az ügyvéd, aki a választási kampány idején 130 ezer dollárt utalt át egy pornószínésznőnek, állítólag azért, hogy hallgatásra bírja a Donald Trumppal tizenkét évvel korábban „bonyolított” egyéjszakás kalandjáról. A Stormy Daniels „művésznéven” szereplő nő azonban kitálalt, s arra hivatkozott, hogy a titoktartásra vonatozó egyezség nem érvényes, mert nem szerepel rajta Donald Trump aláírása. A nő további anyagi kártérítésért is pert indított. Cohen elismerte ugyan, hogy átutalta a pénzt a nőnek, de arról nem szólt, hogy miért tette ezt. Ekkor kezdődött meg a nyomozás ellene, esetleges törvénytelen kampányfinanszírozás gyanúja miatt.

Pénteken későn délután – miután nyilvánosságra kerültek az ügyészi beadványban foglaltak – benyújtotta lemondását Elliott Broidy, a Republikánus Országos Bizottság (RNC), azaz a párt vezető szervezetének egyik magas rangú tisztségviselője és adománygyűjtője. Nyilvánosságra került ugyanis az is, hogy Michael Cohen 2017-ben az ő nevében bonyolított le egy tárgyalást, és ennek nyomán 1,7 millió dollárt fizetett ki egy Playboy-modellnek, akit a nős Broidy teherbe ejtett.

(Forrás: MTI)

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük