Ez a nap
OBH: bírósági vezetők határozatuk visszavonására szólították fel az OBT tagjait

A közlemény szerint a Debreceni Ítélőtábla, az Egri Törvényszék, a Nyíregyházi Törvényszék, a Debreceni Törvényszék és a Miskolci Törvényszék elnökei, továbbá a Miskolci Törvényszék összbírói értekezletén jelen lévő bírósági vezetők megdöbbenéssel értesültek az OBT szerdai ülésének határozatáról, amellyel az OBH-elnök elmozdításának kezdeményezéséről határozott.

„A magyar bírói kar megvonta a bizalmat”
„Az OBT döntése ellen leghatározottabban tiltakozunk, és valamennyien elhatárolódunk attól” – szögezték le.
Emlékeztettek arra, hogy a 2018. október 9-i póttagválasztó küldöttértekezleten „Magyarország bírói kara megvonta a bizalmat” az OBT-től, és egyértelműen kinyilvánította, hogy tevékenységéhez a jövőben semmilyen módon nem járul hozzá, azt nem támogatja, „ekként az OBT legitimitását vesztette”.
Egyúttal felszólították „a bírói eskütől drámaian eltávolodott, a választóik, azaz a magyar bírói kar bizalmát vesztett Országos Bírói Tanácsot”, hogy döntését haladéktalanul vonja vissza, és a bírói karra – amely az OBT működésével kapcsolatosan többször is kifejezetten és határozottan adott hangot egyet nem értésének – a jövőben semmilyen formában ne hivatkozzon.
Az OBH szerint az OBT alaptalanul vádaskodik
Az OBT a honlapján tette közzé szerdai határozatát, erre az OBH aznap közleményében úgy reagált, hogy az OBT alaptalanul vádaskodik. Az Igazságügyi Minisztérium az üggyel kapcsolatban – szintén szerdán – azt közölte: az OBH elnöke és az OBT között kialakult vitát mihamarabb fel kell oldani.
Handó Tünde OBH-elnök csütörtökön Miskolcon, egy más témájú sajtótájékoztatón kijelentette, áll bármilyen vizsgálat elé: mindig betartotta a törvényeket és tisztességesen végezte a munkáját.
(Forrás: MTI)
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ginnel pácolt lazac, pirított királyrák, konfitált kacsa – A Harcosok Klubja VIP-cateringje 8,7 milliót kóstált
- Bruck András: pénz legyen vagy szabadság? – ez itt a kérdés
- A gazdaságpolitika formálódása Magyarországon
- Sztrájkveszély az egészségügyben – A szervezők szerint Takács Péter vállalhatatlan választ adott nekik
- Magyar Péter titka – a magyar választók 44 százaléka hajlandó félretenni saját értékpreferenciáit, ha ez szükséges az Orbán-kormány leváltásához.
- Orbán nőügyei: hihető, hogy a migránsozást Lévai Anikó indította el? – Napi Lendvaiság…
- Tarjányi Péter: 10 perc kell ahhoz, hogy nyugodtan aludj akkor is, ha egyszer tényleg elmegy az áram
- Hogyan egyszerűsítik a mobilfizetések a mindennapi tranzakciókat 2025-ben?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 9., szerda
- Marika néni: „Lázár kegyelmes! Jávor Pál óta senki nem tudta oly hitelesen alakítani Mikszáth és Móricz figuráit, mint Ön…”
Pingback: A magyar jognak asztalánál - Vera Jourovának szeretettel - Városi Kurír