Kiemelt hírek
Olcsó húsnak híg a leve, avagy egy debreceni bölcsődefelújítás kálváriája
A minap, a debreceni Karácsony György utcában volt dolgom, egy kedves ismerősöm hívott meg pohár vörös borra.
Az utca elején egy félkész, gazzal dúsan benőtt épületromot láttam
Mikor rákérdeztem, kiderült, hogy ez a bölcsőde, amelynek a felújítását már tavaly októberben be kellett volna fejezni. Még poharazgattunk, a keresőbe bepötyögtem a bölcsőde nevét, és sok információhoz jutottam. Mikor elköszöntem az ismerősömtől, készítettem pár fotót, a látvány letaglózó volt.
Otthon, már a saját gépem előtt tovább okosítottam magam
Családbarát, munkába-állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése című TOP-pályázat keretében az önkormányzat támogatási kérelmet nyújtott be három bölcsőde, köztük Karácsony György utcai épületének felújítására. A felújítások ideje alatt a tagintézmények nem fogadnak gyermekeket, írták akkoriban.
Tovább lapoztam, és újabb nagyszerű hírre bukkantam
Örömhír lehetett volna a szülőknek, ha nem csak a szokott sikerpropagandáról beszélhetnénk. Komolay Szabolcs alpolgármester a Karácsony György utcai bölcsőde komplex felújításáról és korszerűsítéséről tartott sajtótájékoztatót, 2018. augusztus elején. Elmondta, a már elkezdődött beruházás során megvalósul az épület energetikai szempontok szerinti felújítása; teljes körű hőszigetelési rendszer kiépítése, az elavult homlokzati nyílászárók cseréje, a lapostetős szerkezet korszerűsítése.
Megújulnak mind a gyermekek, mind a nevelők, szakmai munkát segítők foglalkoztató és kiszolgáló helyiségek beltéri felújítására, és kiépítik napelemes rendszert. Hozzátette, a kivitelezés 2018 májusának végén kezdődött meg, s a munkálatok elvégzésére – szerződés szerint – 5 hónap áll a rendelkezésre. / Forrás: haon.hu, 2018. augusztus 09/.
Ugyanerről a sajtótájékoztatóról
a közpénzből finanszírozott, Fidesztől távolinak nem mondható dehir.hu még további fantasztikus információkat osztott meg a nagyérdeművel. Idéztek a területért felelős alpolgármestertől néhány veretes mondatot:
„A gyerekek egy 21. századi intézménybe térnek majd vissza. Egy olyan miliő jön létre, amely alkalmas lesz arra, hogy a gyerekek testi-lelki fejlődése garantált legyen „
Kiderült az is,
„A bölcsőde területe közel 800 négyzetméter, a korszerűsítés során olyan anyagokat használnak, amikből akár egy luxusszállodát is fel lehetne építeni.”
A beruházó cég vezetője többek között arról beszélt, hogy a beruházás június elején/?/ kezdődött, és október végére átadják a felújított intézményt. / Forrás: dehir.hu, : 2018.08.09. 18:00 /
Úgy látszott, ha a város egyik vezetője ilyen optimista, akkor itt minden rendben van, a karácsonyt a gyermekek már luxuskörülmények között ünnepelhetik meg.
Majd jött a derült égből a villámcsapás
2019 januárjában, öt hónappal az alpolgármester hozsannázása után, az önkormányzat közleményben jelentette be, hogy a szerződést felmondja. A város vezetés szerint a kivitelező a vállalt határidőt nem tudta tartani, sőt a szakértői állásfoglalás szerint a felmondáskor 70 százalékos készültségben van a korszerűsítés.
Amikor minden kormányzati hírharsona arra biztatja a magyar anyákat, hogy szüljenek, akkor Debrecen -úgy látszik–nem veszi komolyan a kormányzati szándékot, akár még szabotálja is, mondhatják a rossznyelvek.
Hogy ne érjen az a vád, hogy biztos sok vörösbort ittam írás közben,
tettem egy kísérletet a város honlapján is. Ott / 2019. július 17, 23.17-kor/ a bölcsődéről három találat volt. A legutolsó hír a szerződés felmondása, azóta semmi. / Forrás: debrecen.hu/. Vajon jó gazda módjára járt-e el Debrecen város vezetése, amikor a kivitelezőt kiválasztotta? Azt nem is merem feltételezni, hogy egy csókos cégről lehetett szó. Ez ugye Debrecenben kizárt?
Három éve nem vesznek fel gyerkőcöt
Meggyőződésem, hogy a csalódott szülőket a város vezetésének a magyarázkodása nem hatja meg, a bölcsődébe harmadik éve nem vesznek fel gyermeket, a képek tanulsága szerint nyoma sincs a munkának. Gondolom, nemcsak én vagyok arra kíváncsi:
- mi történt január óta,
- mikorra várható, hogy a lurkók „VIP” körülmények között tölthessék idejüket.
- Melyik év karácsonyát tölthetik az akkori bölcsődések az alpolgármester úr által közel egy éve beharangozott feltételek között?
- Mikor folytatódik, a ki tudja hány százalékos készültségi állapotban levő épület felújítása,
- meddig kell a szülőknek várni arra, hogy lakóhelyük közelébe hordhassák a csemetéjüket?
Papp László polgármester
július 16-án, a Fidesz önkormányzati képviselő a jelöltjeinek a bemutatása kapcsán elmondta: az elmúlt öt évben olyan fejlődési pályára állt át Debrecen, amit már nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is elismernek./ Forrás: dehir.hu; 2019.07.16. 11:40 | Frissítve: 2019.07.17. 12:28 /
Jó dolog a nemzetközi elismerés, de mikor mehet a 60 kisgyerek a Karácsony György utcai bölcsődébe polgármester úr?
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
Sebestyén Ilona
2019.07.18 12:01 at 12:01
…a képek tanulsága szerint nyoma sincs a munkának… Vajon miért nincs egyetlen korrektor sem ebben az országban, aki kijavítaná ezt a hibát (és a mérhetetlenül sok helyesírási és stílushibát)? „A képek tanúsága szerint” lenne a helyes! Sokat ront a cikk imázsán, és, sajnos, nemcsak erről a cikkről beszélek, hogy nincs átolvasva, korrigálva. Saját magát járatja le a szerző, aki ilyen munkát kiad a kezéből!
Pingback: Gyermekeink megszületése sorskérdés - Városi Kurír