Connect with us

Kerítésen innen

Öltözzön Ráhelül! – Pénteken indul útjára – a gyönyör helyett – a Budapest Central European Fashion Week

Ezek az Orbánok mindig kitalálnak valamit! - Ráhel butikot nyit jópénzű kismamáknak!
Megosztás

Pénteken kezdődik a közép-európai divathét A Magyar Divat és Design Ügynökség (MDDÜ) egyik legjelentősebb idei rendezvénye a Várkert Bazárban. És, hogy miként keveredik ide Tiborczné Orbán Ráhel? A divatiparban is utazó Orbán Ráhel és a köreihez tartozó ügynökség, amit 2018 júniusában jegyeztek be, indulása után nem sokkal 2 milliárd forint állami pénzt kapott és vezérigazgatója Orbán Ráhel barátnője, Bata-Jakab Zsófia.

Háttér….

A köz-kétmilliárdot a kormányzati koncepcióhoz szükséges kutatásokra, új országmárka megteremtésére kapták. Az ügynökség hozzá is kezdett a grandiózus munkához, ám hogy hol tart, nem tudni. Ha másból nem, a közbeszerzési értesítőkből ki kellene derülnie, milyen szervezetet bízott meg a kutatás elvégzésével, de ilyennek nem akadtunk nyomára. Divatszakmában dolgozó források elmondása szerint személyesen keresték meg őket az ügynökség nevében, hogy közvélemény-kutatás címszóval leüljenek velük beszélgetni a divatipar jelenlegi állásáról. De tudományosnak nevezhető diskurzusról szerintük szó sem volt. Inkább úgy érezték, hogy a kérdezők maguk se tudják, pontosan mit is akarnak megtudni. Amikor pedig a megkérdezettek azt firtatták, hogy mi a célja a stratégiaalkotásnak, mikor készül el, és mit fog tartalmazni a kutatás, zavaros magyarázkodás volt a válasz. (forrás: hvg.hu) A hivatalos cégadatok szerint a divatügynökségnél 18-an dolgoznak és akkora mázlijuk volt, hogy 2019 januárjában beköltözhettek egy Istenhegyi úti villába.

A mega-rendezvény

A Magyar Divat és Design Ügynökség (MDDÜ) egyik legjelentősebb idei rendezvénye a Budapest Central European Fashion Week

– olvasható a szervezők MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Mint írják, a nyolc hónapja alapított állami hátterű szakmai szervezet jelentős eredményeket ért el a magyar divat- és dizájnipar fellendítése érdekében.

„Nemzetközi jelentőségű szakmai-stratégiai megállapodás, külföldi rendezvényeken való koordinált jelenlétek, világhírű szakértőket bevonó mentorprogram, a hazai gyártói kapacitás felmérésének megkezdése”

Orbán Ráhelhez köthető divatügynökség Magyarország nevében villogott

„Az MDDÜ tevékenységének stratégiai célja, hogy Budapestet a régió divat- és dizájnipari központjává fejlessze; az eddigi eredmények azt mutatják, hogy sikerült elindulni az ehhez vezető hosszú úton. Az állam által az idei évre biztosított további egymilliárd forintos támogatás pedig soha nem látott lehetőségeket teremt erre”

Aki ad magára, „Orbánban” jár…..(handmade?)

Mint írják, az ügynökség abból a célból alakult, hogy állami tulajdonú szakmai szervezetként stratégiai alapon fejlessze a hazai divat- és dizájnipart, állami források segítségével. Az egyik legjelentősebb eredmény az olasz állami divatszervezettel, a Camera Nazionale della Moda Italianával kötött stratégiai megállapodás. Az együttműködés által nyolc magyar tervező vehetett részt egy nemzetközileg elismert szakértők által vezetett mentorprogramban, és mutathatta be kollekcióját február végén a Milan Fashion Weeken, jelentős nemzetközi publicitáshoz jutva ezáltal.
Mint kiemelik, tavaly szeptemberben az ügynökség képviselte Magyarországot a London Design Biennalén. Emellett az ügynökség képviseletében magyar stand is várta az érdeklődőket tavaly ősszel a milánói Homi nemzetközi szakvásáron.

Orbán Ráhel rátette a kezét a magyar divatiparra is

A közleményben Bata-Jakab Zsófiát, az ügynökség vezetőjét idézik, aki elmondta: jelentős energiákat mozgósítanak az oktatásfejlesztésre, ágazati mentorprogramokra, valamint a hazai gyártási kapacitások felmérésére és fejlesztésére.

„Integratív szervezetként igyekszünk összekapcsolni az oktatás, a gyártás, a szakma szereplőit, valamint a befektetőket”

– mondta, hozzátéve: utóbbi törekvés részeként a BCEFW alatt egy újabb jelentős stratégiai megállapodást jelentenek majd be.

Az ügynökség szervezésében magyar tervezők is részt vehetnek a milánói BRERA Design Week rendezvényen április 8. és 14. között. A közös, koordinált magyar megjelenés célja, hogy a tehetséges hazai tervezők olyan nemzetközi publicitást kapjanak, amelyre önerőből kevés lehetőségük lenne. A következő hetekben pedig a dizájn területén is hasonló mentorprogram indulhat el, mint amilyen a divatágazatban már megvalósult.

Az ügynökség stratégiai prioritásai mindkét ágazat esetében az oktatás- és a gyártásfejlesztés. Az oktatás területén hosszú távú szakmai kapcsolatok kiépítésére törekednek a hazai és nemzetközi oktatási szereplőkkel, szervezetekkel.

„Szeretnénk perspektívát nyújtani a divat és dizájn területén tanuló és dolgozó fiatalok számára, erősíteni a vállalkozói szemléletet a kreatív iparágban, és elősegíteni az innovatív és digitális megoldások megjelenését az ágazat minden szegmensében”

– emelte ki Bata-Jakab Zsófia, hozzátéve, hogy a gyártás területén a hazai gyártói kapacitás folyamatban lévő teljes körű felmérése mellett az idei évben fókuszban lesz a munkaerőhiány által kiemelten sújtott iparági szakmunkák presztízsének helyreállítása.

Szerző

1 Comment

1 Comment

  1. csipetke

    2021.07.13 12:24 at 12:24

    A sajátlábú récsöl által megkaparintott divatbiznisz is csak egy újabb pénzlenyúlás. Viszont ha már így belemerült tiborcné a divatba, legalább a családját, de legalább az apját felöltöztethetné normálisan, hogy a sok elegáns politikus között nézzen ki valahogy. Tudom, hogy egy bojler-alkatot nehéz öltöztetni, de nem lehetetlen. Pl Schmuck Andor nagydarab, kövér, de mindig elegáns. Az orbán- klán hiába vesz drága gönoöket, nem tudják viselni. Úgy néznek ki, mintha rájukborult volna egy second hand. Ebben élen jár orbánné is, aki mindig hozza a megfáradt mosónő fílinget, pedig tudjuk, hogy a mosónők korán halnak. Bár ő csak az urához öltözik, ahhoz meg jó egy otthonka is.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük