Connect with us

Ez a nap

Ön szerint kampányüzemmódban mocorog a Fidesz? – Az ÁSZ véleménye: nem ám!

Megosztás

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felszólította az MSZP-t, hogy ne használja a szervezetet kampánycéljaira, a Demokratikus Koalíciótól pedig azt kérte, tartsa be a pártok gazdálkodására vonatkozó törvényi előírásokat. Az ÁSZ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy a jogszabály szerint jelenleg nincs kampányidőszak.

pénz
Megosztás

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) felszólította az MSZP-t, hogy ne használja a szervezetet kampánycéljaira, a Demokratikus Koalíciótól pedig azt kérte, tartsa be a pártok gazdálkodására vonatkozó törvényi előírásokat. Az ÁSZ az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet arra is, hogy a jogszabály szerint jelenleg nincs kampányidőszak.

A számvevőszék arra reagált,

hogy Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője budapesti sajtótájékoztatóján közölte, az ÁSZ vizsgálatát követeli, mert a kormány közpénzből a Fidesz európai parlamenti (EP-) választási kampányát támogatja. Ugyanebben a témában Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke azt mondta sajtótájékoztatóján, hogy a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB) fordul, mert úgy értékeli, a kormány tiltott kampányt folytat.

Az ÁSZ a közleményében felhívta a figyelmet arra,

hogy az EP-választás kampánypénzeinek tekintetében az Állami Számvevőszéknek nincs ellenőrzési hatásköre. A pártokra, mint jelölő szervezetekre, illetve a kampánypénzek felhasználására vonatkozóan az ÁSZ kizárólag az országgyűlési választások tekintetében végezhet ellenőrzést a vonatkozó törvényi előírások szerint.

A választási eljárásról szóló törvény előírása szerint a választási kampányidőszak a szavazás napját megelőző 50. naptól a szavazás napján a szavazás befejezéséig tart. Mindez azt jelenti, hogy a jogszabály szerint jelenleg nincs kampányidőszak

Háttér

Az MSZP az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálatát követeli, mert a kormány közpénzből a Fidesz európai parlamenti (EP-) választási kampányát támogatja -jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján  Ujhelyi István, melyet az MTI is idézett.
A szocialista politikus emlékeztetett rá, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter a héten egy televíziós műsorban azt mondta, kampány van, ezért a kormány plakátokkal kampányol. Csak azt felejti el a kormány, hogy kampányban nem ő, hanem a pártok kampányolnak – mutatott rá Ujhelyi. Hozzátette: a kabinet adóforintokat használ fel arra, hogy Fidesz érdekében folytasson kampányt;

 

csak Orbán Viktor miniszterelnökként írt levele 300 millió forintba fog kerülni. Ez több annál, mint ahány forintot az összes ellenzéki politikai erő elkölthet a az EP-választás előtt

Eörsi Mátyás bonckése alatt a Szijjártó-féle kommunikáció

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük