Kerítésen innen
Ön szerint miért? Nem publikusak a visszaküldött nemzeti konzultációs ívek – Se Hadházy, se Szél nem nézhették meg
Hadházy Ákos és Szél Bernadett szerette volna megnézni ezeket a konzultációs íveket, ám a Rogán vezette minisztérium válaszában ezt tőlük megtagadta, hosszan érvelve 2017-tel, derült ki Szél Bernadett Facebook-posztjából, illetve az oda feltöltött minisztériumi válaszból.
Anno 2017-ben…..
Akkor a Soros-tervről konzultált a kormány, és a bemondott nagy számok után a két fent nevezett képviselő próbált utánanézni annak, hogyan kezelik ezeket az íveket, és hogy mennyire valósak azok a számok. A képviselők nagy küzdelem árán végül percekre juthattak be a helyiségekbe.
Hadházy akkor arra a következtetésre jutott, hogy
99%, hogy a kormány által bemondott számok nem stimmelnek.
Erre a kormány feljelentést tett, és azzal vádolták Hadházyékat, hogy hazudnak.
A feljelentésről, annak állásáról egyelőre semmilyen információ nincs. Szél így ír közösségi oldalán:
„Mivel 2017-ben megmutattuk, hogy csalnak, 2020-ban nem merik megmutatni nekünk a Nagy Nemzeti Manipuláció során a kormány által összegyűjtött íveket — lényegében ezt válaszolta Rogán itt .
Tanulságaink:
- Köszönjük, akkor talán többet ne merjék azt mondani, hogy milliószám küldik vissza az emberek az íveket. Miután 2017-ben üres dobozokat mutogattak, most lett volna a lehetőség, hogy bizonyítsanak. Nem merték bevállalni.
- Ahol propaganda van, ott az embereknek nincs hangja és amíg propaganda van, addig nincsenek szabad és tisztességes választások. Minden létező módon küzdenünk kell ellene.
Mi ehhez tartjuk magunkat, ezért gyűjtöttük nyáron az íveket, ezért megyünk a Kunigundába, és ezért akartuk látni az íveket is — és itt és most megint hazugságon értük a kormányt. Nincs vége, megyünk tovább!
Slusszpoén:
megnyitottam az oldalt, amit a kérelmükre adott sértett ejnye-bejnye mint “mindenki számára elérhető” eredmények és dokumentumok tárháza jelöl meg — a képen látható felirat fogadott: “404-és hibakód — Az oldal nem elérhető.”
Ezek teljesen komolytalanok.”
https://www.facebook.com/szelbernadett/posts/3311027775676808
Hadházy szerint....
„Ahogy három éve, most is egyértelmű csaláson és hazugságon kaptuk a propagandagépezetet: ha létezne az 1,8 millió visszaküldött ív, nem titkolnák, hanem maga a miniszterelnök mutogatná büszkén. A rendszernek azonban a lényege a hazugság, az alternatív valóság építése, a képzelt ellenségek elleni harc és gyűlöletkeltés.”
https://www.facebook.com/hadhazyakos/posts/3128478947262927
A Fidesz szerint…
„A kormány köszönetet mond mindenkinek, aki elmondta a véleményét. (…) A konzultáció, illetve az, hogy ilyen sokan mondták el a véleményüket, tovább erősítette a járvány elleni összefogást…”
„Lezárult a koronavírusról szóló nemzeti konzultációs ívek feldolgozása és értékelése. Mint ismert, a magyar állampolgárok postai úton és az interneten is visszaküldhették a kérdőívet. Az eredményeket közjegyző is hitelesítette”
– olvasható a kormány.hu oldalon.
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Azért ez már arcpirító! Orbán Viktor, a támadhatatlan, nem lát kudarcot a Fidesz kormányzásának elmúlt 15 évében
- Rácz András: tegyék meg tétjeiket, hogy a Nézőpont és a Századvég beperli-e Orbánt hitelrontásért!
- Magyarország Tiszteletbeli Konzulja lemondott, mert nem tud tovább képviselni olyan magyar kormányt, amely aláássa az Európai Unió egységét
- Kéri László: azt hiszik, ha ‘kinyírják’ Magyar Pétert, megoldódik a probléma
- ‘Az a gyerek, aki akkor született, amikor Orbán legutóbb mert Magyarországon valódi kérdésekre válaszolni, már középiskolás’
- Akárki akármit mond, gyönyörű tavaszi időjárással telik a húsvét!
- Péterfy-Novák Éva: évekig magam hibáztattam, amiért nem ütöttem, haraptam azonnal
- Ha Szijjártó ‘önként és dalolva’ bevállalta az aksigyárakba feccölt forintjaink nagyságát, akkor mennyi lehet igaziból?
- Orbán Viktor: ‘elcsendesedünk…’
- A peresztegi dögtemetőbe kerülnek a kényszervágott állatok – A polgármestert senki nem értesítette
Marton László
2020.10.19 16:55 at 16:55
Három feltétel kell a fidesz legyőzéséhez 2022-ben: Orbán Viktor megdöglése, egy, a nép számára vonzó ellenzéki program, és egy erős karakterű, becsületes, nem fideszes miniszterelnök jelölt.