Kerítésen innen
Orbán: bízzon bennem és várjuk április 7-ét! – a miniszterelnök újabb „leg”-re készül!

Orbán Viktor nagyot ment a parlamentben, a képviselők „kellemetlen kérdéseire” a kommunikátoraitól megszokott fölényes, egyes szám első személyben megfogalmazott válaszokkal rukkolt elő.

A legújabb „leg…”!
Tordai Bence felszólalásában felvetette, hogy a kormány csak azt a látszatot kelti, hogy gyorsan cselekszik, valójában ez nem így van, nem tesznek semmit a válság következtében bajba kerültek érdekében.
A miniszterelnök válasza szerint a kormány Magyarország történetének legnagyobb gazdaságélénkítő csomagját mutatja be április 6-án vagy 7-én.
Tordai szerint a kormány társadalomfilozófiája embertelen. A miniszterelnök szerint viszont
Ahogy 2010 után, úgy most is mindenkinek lesz munkája Magyarországon.
Van, amit még Ő sem tud?
Lukács László György jobbikos képviselő kérdésére Orbán Viktor „bevallotta”, hogy nem tud megnyugtató választ adni arra a kérdésre, hogy mi a járvány idősíkja, ebben óriási a bizonytalanság.
„Amit most tehetünk, az a terjedés lassítása. Lesznek orvosaink, akik megbetegszenek”
– mondta a miniszterelnök, hozzátette: éppen azért nem engedik a 65 év feletti orvosokat a frontvonalba, hogy ne legyenek közülük halálos áldozatok.
Ingyen telefonálás?
Dúró Dóra független képviselő azt kérdezte a miniszterelnöktől, hogy ingyenessé teszi-e a kormány az idősek telefonálását a veszélyhelyzet idejére, és ennek költségeibe vonják be a most extraprofitra szert tevő gazdasági szereplőket. A bankokat már bevonták a válságkezelésbe, ami a multikat illeti, bizalmat kér, és emlékeztetett rá, hogy 2010 után a bankokat és a multikat is bevonták a válságkezelésbe.
Bízzon bennem és várjuk április 7-ét
– zárta szavait Orbán Viktor.
Kásler „kikap”? – válasz: nuku
Arató Gergely a DK részéről azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy
lesz-e következménye Kásler Miklósra nézve annak a ténynek, hogy egészségügyi dolgozók fertőződtek meg a koronavírustól.
Orbán azt kérte, hogy
mindenki higgadjon le, a veszélyhelyzeti jogkörök nem jelentenek veszélyt sem az ellenzékre, sem a demokráciára.
Az első fertőzött esettől számítva a 7. napon hirdetett veszélyhelyzetet, Olaszország 31. napon.
Magyarország jóval előbb jelentett be korlátozásokat, mint más európai országok
– válaszolta a miniszterelnök.
Arató Gergely -lássuk be, joggal- propagandaszövegnek nevezte Orbán Viktor szavait, míg Orbán Viktor emlékeztetett rá, milyen intézkedéseket hozott a Gyurcsány-Bajnai kormány annak idején az egészségügynek. Brávó miniszterelnök úr!
Összegző dicshimnusz….
225 milliárd forintot költött eddig az ország a védekezésre
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?
- Orbán-görbetükre: egészséges és történelmileg megalapozott az önbizalmam, miért kéne kishitűnek lenni?
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 6., vasárnap
Eördögh Lajos
2020.03.30 17:33 at 17:33
Nem bízzunk benne,hát várunk.
Gerencsér Gábor
2020.03.30 17:57 at 17:57
Viktorka te HAZUG GECI, ki hisz neked a BUTA fidesznyikeken kívül?