Connect with us

Kerítésen innen

Orbán cserbenhagyta az EU-ba kihelyezett Fidesz-testvéreit – vagy ők értették félre az ukázt és európai politikusként viselkedtek?

orban-erdogan-tamas
Megosztás

Míg a magyar kormányfő és a külügyminiszter többször is a szíriai török offenzíva mellett foglalt állást, addig az Európai Néppárttal együtt szavazhatnak a fideszes képviselők.

Csütörtökön szavaz az Európai Parlament Törökország Észak-Szíriában indított katonai hadműveletének az elítéléséről

Miközben Orbán Viktor kormányfő és Szijjártó Péter külügyminiszter többször kiállt a török offenzíva mellett, Manfred Weber néppárti frakcióvezető arról beszélt, hogy a fideszes EP-képviselők is meg fogják szavazni a nyilatkozatot – számolt be az Euronews.

A csatorna tudósítójának Weber azt mondta,

a Néppártnak egységes és erős álláspontja van a „török agresszió ügyében”, most az európaiakon a sor, hogy eldöntsék, hogy csak beszélünk, vagy teszünk is valamit.

Ki hagyott cserben kit?

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője is az Orbán–Szijjártó-, illetve a néppárti álláspont közötti ellentmondásra mutatott rá a csütörtök reggeli bejegyzésében. Mint írta:

 „Kérdés, hogy a Fidesz EP-képviselői mit tesznek a mai napon: Orbán török elvbarátait védik meg és leszavazzák a közös állásfoglalást, vagy elvágják a fideszes köldökzsinórt, és végre kiállnak a közös európai és az egyetemes emberi értékek mellett?!”

A képviselő szerint a nyilatkozatban az EP kimondja,

hogy a török katonai fellépés nem rendelkezik semmiféle jogalappal, és csak tovább súlyosbítja a nyolc éve tartó szíriai konfliktust. Azt is leszögezi, hogy a török agresszió veszélyezteti az egész régió stabilitását és biztonságát, hozzájárul a polgári lakosság tömeges elvándorlásához és az Iszlám Állam lehetséges újjáéledéséhez.

Az Európai Néppárt már a múlt héten elítélte a szíriai török agressziót, és úgy vélték, a Törökország számára nyújtott pénzügyi segély befagyasztása lehet az EU-válaszreakció egyik eleme.

Frissítés! 18.30

Határozottan elítélték az Európai Parlament képviselői az északkelet-szíriai egyoldalú török beavatkozást, és Törökországot csapatai kivonására szólították fel csütörtökön. A határozatot a fideszes EP-képviselők is megszavazták, ami annak fényében érdekes, hogy korábban Orbán Viktor miniszterelnök is kiállt Recep Tayyip Erdogan török elnök mellett.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük