Kerítésen innen
Orbán: december 10-én elérjük teljesítőképességünk határát
Riasztó járványhelyzetet vázolt fel Orbán Viktor a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában: december közepe előtt elérheti az egészségügy a teljesítőképessége határát.
A miniszterelnök az operatív törzs reggeli üléséről érkezett a rádióba, és azt mondta, hogy úgy számolnak,
november 21-én 2240 intenzív ágyra lesz szükség a koronavírusos betegek ápolásához, december 10-én pedig már duplaennyire, 4480-ra. Ekkor már 30-32 ezer fertőzöttet kezelhetnek kórházban.
Orbán szerint körülbelül itt van az egészségügy teljesítőképességének határa
A jelenlegi állapotról azt mondta,
„a helyzet nehéz, egyes helyeken súlyos, de képesek vagyunk kezelni”.
Azt is hozzátette, hogy folyamatosan mérlegelik a további szigorítások lehetőségét.
Ezzel hozható összefüggésbe,
hogy – mint arról Orbán Viktor tájékoztatott – órákon belül döntenek a kockázat nélkül halasztható műtétek átütemezéséről, hasonlóan ahhoz, ahogy azt tették a koronavírus-járvány első hulláma alatt.
A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a csütörtökig 2147 elhunyt átlagéletkora 76,1 év. Ennek kapcsán felhívta a fiatalok figyelmét, hogy
ne keverjék össze a saját egészégügyi állapotukat a szüleikével, a nagyszüleikével, ne csak magukra gondoljanak. Figyelmet, fegyelmezettséget és belátást kérünk tőlük.
Figyelmeztető, hogy 3200 településből már csak 700-ban nincs járvány,
98 óvodát bezártak, 7 iskolában nincs oktatás, 23 iskolában távoktatás, 78-ban pedig vegyes formában, azaz fizikailag és online folyik a diákok képzése.
„Megpróbáljuk nem bezárni az iskolákat. Ezt mondja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is. 7 hét van hátra a téli szünetig, addig kéne kibírni”
A miniszterelnök megítélése szerint a helyzet nehéz,
egyes helyeken súlyos, de azt a kormány képes kezelni.
Úgy látja, az emberek megértették a hétfőtől életbe lépett szigorításokat, betartják a korlátozó rendelkezéseket.
<< A Városi Kurír legfrissebb hírei >>
Orbán nem osztja az
„egészségügy vagy gazdasági növekedés”
dilemmát, vagyis, hogy korlátozó intézkedést hozzanak-e a járvány megfékezése érdekében, de akkor az a gazdaság leállásához vezethet, vagy pont ez utóbbi veszélye miatt ne szigorítsanak olyan mértékben, mint tették azt az első hullám idején, márciusban, áprilisban – e kérdéssel már lapunk is többször foglalkozott, legutóbb ebben a cikkünkben.
„a teljes embert kell nézni és az életet, az alapján kell dönteni. Nincsenek matematikai szabályok, társadalomfilozófia, emberismeret, kereszténység – ezek határozzák meg a döntéseinket.”
„…szabadságharcos nemzedék…”
Annak kapcsán, hogy a kormány csütörtökön – az első hullámhoz hasonlóan – ismét kezdeményezte az Országgyűlésnél a rendkívüli jogrend bevezetését, Orbán kijelentette:
„mi a szabadságharcos nemzedékhez tartozunk, nekünk a parlament szent. De vannak esetek, amikor gyors döntésekre van szükség, különösen, ha a járvány gyorsan terjed”.
Nem zárják be a parlamentet,
folyamatosan ülésezni fog.
A parlament folyamatosan ülésezni fog, persze a „libernyák világban” megint diktatúráról fognak beszélni, de ezzel párhuzamosan megvan a joga a kormánynak olyan kérdésekben dönteni, amelyekben normális esetben csak törvénnyel lehetne – mondta, hozzátéve:
nem azért kérték 90 napra a veszélyhelyzet meghosszabbítását, mert az ellenzék tavasszal határidőt kért, hanem mert látják az alagút végét, egyre megbízhatóbbak a hírek a vakcinákról.
Mint mondta:
„ha jó szél fúj, jó szerencse van és az Isten is megsegít, s megérkezik a vakcina, akkor sikerülhet kezelni a járványhelyzetet”
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat