Az utolsó negyedben szerzett négy góljával fordított a MAC a Brassó ellen a jégkorong Erste Liga alapszakaszának hétfői játéknapján.
[mnky_ads id=”4674″]
[mnky_ads id=”4668″]
Az első harmadot aktívabban kezdte a MAC, de a gólra 14. percig várni kellett: Chris Bodó talált be egy szépen kijátszott akció végén emberelőnyben. A Brassó három perc múlva egyenlített, egy kipattanó lövést Tranca kotort be.


A második felvonásban egy-egy kimaradt emberelőny után a vendégek szereztek vezetést Bors révén, majd egy újabb MAC-kiállítás után nagy lehetőséghez jutottak, de nem tudtak újabb gólt szerezni. A budapestiek is nagy erőket mozgósítottak az egyenlítésért, és ez az utolsó harmadban jött össze: a 47. percben Cunningham bombáját Tőke nem tudta védeni. A brassóiak ellentámadásait Arany hatástalanította, és az utolsó tíz percre beindult a MAC-henger. Brance Orban duplázott, a hajrában pedig Dansereau az üres kaput vette be.

A MAC visszavette a második helyet a Dunaújvárostól. Rossz hír ugyanakkor, hogy Fejes Nándor csuklótörést szenvedett.

Majoross Gergely értékelt a mérkőzés után

Erste Liga

MAC Budapest-ASC Corona Brasov (román) 5-2 (1-1, 0-1, 4-0)
Gól: Bodó Christopher (14., emberelőnyben), Wesley Cunningham (47.), Brance Orban (52., 59.), Keegan Dansereau (60.), ill. Daniel Tranca (17.), Bors Huba-Ferenc (31.)

Fehérvári Titánok-SC Csíkszereda (román) 4-3 (2-2, 0-1, 1-0, 1-0) – hosszabbítás után
Gól: Joseph Antilla (12.), Péter Balázs (19.), Reiter Attila (41.), Kelin Ainsworth (64.), ill. Farkas Tamás (16., emberelőnyben), Molnár Zoltán (20.), Peter Fabus (35.)

A tabella:
1. DVTK Jegesmedvék            30 24   2   2   2 117- 49  78 pont
2. MAC Budapest                30 18   1   3   8 122- 78  59
3. Dunaújvárosi Acélbikák      30 19   –   –  11 109- 84  57
4. UTE                         30 14   4   –  12 100- 85  50
5. SC Csíkszereda              31 14   2   3  12 106- 99  49
6. Ferencvárosi Torna Club     30 11   2   2  15  99-115  39
7. ASC Corona Brasov           31  9   2   4  16  80- 95  35
8. Fehérvári Titánok           30  8   4   2  16  89-117  34
9. EV Vienna Capitals          30  1   1   2  26  49-149   7

(MJSZ)

Edzője nélkül gálázott az Újpest

Edzője nélkül gálázott az Újpest


[mnky_ads id=”3806″]

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét